VIHAR BÉLA (1908–1978) (RÓNAY LÁSZLÓ)

Full text search

VIHAR BÉLA (1908–1978)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Vihar Bélának (1908–1978) tizenhat éves korában közölték első versét a Raith Tibor szerkesztette Magyar Írásban. Első versgyűjteménye 1933-ban Út önmagadtól címmel Miskolcon jelent meg. A felszabadulás előtt ezenkívül már csak 1941-ben adott ki verseskötetet Budapesten, Betűk békessége címen.
259Nehéz volna e két kötet alapján költészetét a líratörténeti folyamatba illeszteni. Kígyóének (1970) című kötete megjelenése alkalmából készült önéletrajzában azt írja: "egy szétzúzott nemzedék tagja." A húszas évek avantgarde lírikusai közt nem egy hasonló módon kezdte pályáját, mint Vihar Béla. Jó néhányan elsodródtak a kezdeti iránytól, s az újrealista, tárgyias lírához kapcsolódtak. Ebbe az irányba haladt volna Vihar Béla is, de ihlete egy időre kiapadt, mivel a vidéki élet, a származása miatt ráosztott történelmi vesszőfutás és személyes sorsának tragédiái kisodorták az irodalmi élet belső köréről. Majd csak 1958-ban jelentkezett ismét versgyűjteménnyel, A szerelem születésével.
Pályakezdésének törekvéseit látja igazolódni a felszabadulás után. "Aki kétszer születik, két anya vigyázza lépteit. Én is két anya gyermeke vagyok" – írja Vallomás, intelemmel című versében. S ugyanebben: "Az én szocializmusom erkölcsi mozgalom is, vagy enélkül semmi."
A szerelem születése (1958) után gyakran jelentek meg kötetei. 1960-ban Baráti asztal, 1962-ben Önarckép, 1965-ben A Négy Felelet címen jelent meg versgyűjteménye. 1966-ban József Attila-díjat kapott, s 1968-ban első válogatott gyűjteményét is alkalma nyílt közreadni Párbeszéd az idővel címmel. Többé nem apadt el ihlete. 1970-ben a Kígyóének, 1973-ban a Küzdelem az angyallal és 1976-ban a Szamárháton című verseskötete jelent meg. A megújult ihlet összeköttetést keresett pályakezdő lírájával. 1934-ből való Szamár című verse: "Szürke vagy, mint a föld, állasz piciny patákon, s mint két kart, tárod szét füledet, te törpe ló, paripák Chaplinje: kómikum." Ennek a szamárnak a hátára ül föl ismét a hetvenes évek elején, s így foglalja össze szellemi fejlődésrajzát: "valami parancsot véltem teljesíteni, elindulván a görbe, kis Malom utcából, ki a világba, bensőmben egy üzenettel, amelynek már-már elfeledett szövegét próbálom azóta is meglelni…", majd így folytatja: "így ügetek, kocogok az irónia makacs szamarán…" Dikciója megőrizte a szabadvers ösztönzését, a hatvanas-hetvenes években írott versei Füst Milánéira emlékeztetnek.
A szerelem születése című kötet megjelenésére Weöres Sándor ír szonettet: "Könyvedben minden út és forduló igaz, ahogy mondod: Szerelem születése." Weöres ráismer a rokon törekvésre Vihar Béla költői megújulásában. E megújulás természetéről vall az 1978-ban, a költő halála évében megjelent új válogatott gyűjtemény is, az Egy katona megy a hóban. Félszázados költői pályát tekint át ebben. A verseket nem a hagyományos időrendi csoportosításban közli, hanem más szerkesztési elv szerint: hét ciklusban, hét koncentrikus körön oszlanak meg; nem az életrajz időrendi fonalán, hanem a személyiség sorsegységének mélységi tagolódásában. Ebben a kötetszerkezetben van középpont és vannak közelebbi meg távolabbi körök, amelyeknek szervező rendje a személyiség súlypontjáról növekedő sugarakkal tágul. A legbelső kör az életrajzé, a második a természet és ember rejtelmes kapcsolatáé, a harmadik a szerelemé, a negyedik a társadalmi viszonyoké, az ötödikben a történelem szólal meg, a hatodik körön a múló idő lebeg, a hetediken pedig a lírikus ars poeticai reflexióit gyűjti ciklusba. Ahogy szülőföldjeinek emlegetésével a bolyongás képzetét keltette, evvel a koncentrikus 260körökre tagolt szerkezettel a lineáris idő fölötti lebegést fejezi ki. Mintha a költőnek nem is lehetne más a kifejezési célja, csak az, hogy életének metafizikai jelentését tárgyiasítsa, a rábízott üzenet rejtjeleit anyanyelvi formákba fordítsa át. Költészetének ilyen törekvését fejezi ki posztumusz kötete, Az alkonyat kapujában (1980) is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me