Emlékek idézése

Full text search

Emlékek idézése
"Valahányszor írásba fogok, mindig megállapítom: mennyivel könnyebb verset írni, mint prózát" – írta Fodor József válogatott cikkeit és tanulmányait tartalmazó kötete, A történelem sodrában (1961) egyik helyén. A hatvanas évek elején mégis megpróbálta a "nehéz műfajt" is, vállalkozott az emlékírásra, megírta a "hőskorszak" idejét. Az Emlékek a hőskorszakból (1964) a húszas évekre tekint vissza, mindenekelőtt a kor irodalmi életének megelevenítésére törekedve.
Az eredeti elgondolás szerint – olvassuk "A Nyugat és egyebek" című fejezetében – az emlékirat nem készült könyvnek, csupán néhány kiragadott epizód, elevenen megőrzött emlék rögzítése volt a szándék. Menet közben az írás arányai egyre tágultak, s az emlékezés folyamatában új s új részletek bukkantak fel, sereglettek a messzi múlt élményei, helyet követelve az alakok galériájában. Így alakult ki fokozatosan a könyv anyaga és horizontja. Nem előre elgondolt terv 251alapján készült tehát az Emlékek a hőskorszakból, inkább a kötetlenül csapongó – emlékező – képzelet mintegy spontán működése alakította ki végső formáját. Nem tapasztalható ebben a szerkezetben szigorú elrendezettség, feszes komponálás, ehelyett bizonyos lazítottság, kötetlen mozgás tűnik szembe, s ez a jellemvonás természetesen nem mindig válik az írás előnyére.
"Csak arról írok, amit valakivel kapcsolatban közvetlenül megéltem; és csak olyanról, akivel közös irodalmi élményeim voltak. Nem vagyok irodalomtörténész, csak azokat megélt író, és irodalmi emlékeket akarok megírni, nem egyebet" – így határozza meg a mű célját, s ehhez a programhoz végig ragaszkodik. Nem önéletrajzot, nem személyiségrajzot adó, életutat bemutató memoárt olvasunk tehát; az Emlékek a hőskorszakból nem a szokott értelemben vett önéletírás. Irodalmi emlékek gyűjteménye, közvetlenül átélt mozzanatok gazdag mozaikja. "Találkozások sorrendjében vettem a megismerteket, úgy, ahogy összeverődtek a csodálatos és bús esztendőkben" – mondja a szerző, s a könyv fejezeteinek tartalmát valóban egy-egy érdekes találkozás, az ehhez fűződő benyomások, érzelmek, gondolatok, hangulatok – és elsősorban – történetek újraidézése adja. Fodor közvetlen kapcsolatba került ama "hőskorszak" úgyszólván valamennyi számottevő művészével, s mindenkivel kapcsolatban megőrzött valami apró emléket, anekdotikus színezetű történetet, többé-kevésbé érdekes vagy jellegzetes részletet. Ezeket támasztja életre, s így sorakoznak munkájában – nagy bőségben – az alakok, helyzetek, arcképvázlatok, anekdoták; helyenként kiegészülve az önjellemzés vagy az elmélkedés és értékelés néhány elemével. Szól az írás a "bölcs tanítóról" (első helyen az elfogult szeretettel idézett Mikes Lajosról), megemlékezik a kortársakról, nemzedéktársakról és fiatalabbakról (például Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Gelléri Andor Endre, Pap Károly, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós és mások), a korabeli irodalmi élet vitáiról, küzdelmeiről, eseményeiről. Adalékaiban, részleteiben hasznos tanúskodás az Emlékek a hőskorszakból, segít a korszak megismerésében, ha nem mond is mindig lényegesen újat, irodalomtörténetileg izgalmasat a tárgyalt periódusról. "Mondanivalóm még volna elég" – zárta könyvét Fodor József, s az Emberek és állomások (1969) című könyvében föl is vette az elejtett fonalat. Az emlékirat második kötete a harmincas-negyvenes évek politikai, irodalmi és szellemi életének közegébe vezet, a "hőskort" követő időszakot támasztja fel, majd további élményeit és emlékeit foglalja össze. Személyes történetet mond el, s ennek részeként készít leltárt azokról az eseményekről, tapasztalatokról, találkozásokról, közéleti harcokról, amelyek életének részévé váltak. Igen jelentős a memoár tájékoztató, tanúskodó, dokumentatív értéke, hiszen az 1957-ig terjedő életszakaszt elbeszélve rengeteg becses információt nyújt az átélt korról. Nem kevésbé fontos az a magatartáspélda, amely az őszinte és hiteles vallomásból és krónikából elénk tárul.
Az Emberek és állomások – mely az Emlékek a hőskorszakból című résszel együtt Felkavart világ (1972) címmel közös kötetben is megjelent – szépen példázza Fodor József morális tisztaságát, eszmei elkötelezettségét, jellemének hajlíthatatlanságát, s a költői életmű szemléleti, etikai és világképi hátterét is megrajzolja.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages