A Válasz mint ihlető | A magyar irodalom története

A Válasz mint ihlető

"… vagyok talán valaki én is" – ezeket a jogos öntudatot árasztó szavakat olvassuk Szabó Lőrinc egyik 1948-ban kelt levelében. A Tücsökzene pillanatok alatt elfogyott, s bár kritikusai szívesen vették volna, ha benne mélyebben s önkritikusabban nézett volna szembe hajdani és mai önmagával, a teljesítményértékét szinte senki sem vitatta. A költő nyugtalan, vívódó lelkiállapotának kiegyensúlyozásához nemcsak kötetének kedvező visszhangja járult hozzá, hanem az 1948-ban megjelent, Sőtér István szerkesztette antológia, a Négy nemzedék is, amely tizenöt versét közölte. "Ez a könyv foglalkozik negyedfél év óta úgy vélem – írta már idézett levelében –, ahogy az mindig természetes lett volna."

Látszólag olyan volt hát helyzete, hogy adva voltak a nyugodt és harmonikus alkotás feltételei. Rendszeresen kért tőle verseket Illyés Gyula a Válasz számára, de saját műveinek írására mégis kevés alkalma maradt, hiszen fordított s családja ügyeit intézte. 1948 októberében, Kodolányi Jánosnak írt levelében olvassuk az alábbi árulkodó sorokat: "De hát hogy az istenben írhassak, mikor nap nap után, folyton csak cselekedni kell, megoldani a megoldhatatlant, szerezni és intézni, és soha egy percig egyedül nem lenni magammal a sok strapa és gond és nyomorult betegeskedés miatt?! A gordiusi csomót bogozom négy éve, tíz éve. A torkomon van. A nagy metszés volna esedékes, hisz minden türelmem elfogy. A nagy 180torokmetszés." Mindig is jellemző volt rá az a fajta szélsőségesség, melyekről e levelében vall, s az sem újdonság, hogy anyagi nehézségekkel küzdött, ekkortájt – mint erről Kabdebó Lóránt tudósít – egy orvosi könyv stilizálását is elvállalta, hogy pénzhez juthasson. Míg a korábbi időszakban a Tücsökzene elkészült darabjaiból küldött a Válasznak, most, a kötet megjelenése után, új verseket kellett írnia, olyanokat, melyek vitathatatlanná teszik költői rangját, s mind művészi, mind "erkölcsi" vonatkozásban bizonyítják, hogy a korábban ellene indított támadások alaptalanok voltak. 1948–1949-ben, miközben nyugtalanul cikázva igyekezett meglelni azokat a nyugalmas helyeket és állapotokat, melyek hiányát oly fájdalmasan panaszolta Kodolányinak, termékeny versírói időszak köszöntött rá, mely élményeket és tapasztalatokat is adott számára, hiszen mint a Vers, versek helyettben írta, sokat sejtetve ihletének természetéről, " a megélt költemény a legszebb…". Ebben "a Válasz szerkesztőjéhez" írt verses "levél"-ben önnön költői természetéről és ekkori alkotásmódjáról is sokat elárul. "Emlékei fölé" hajlik – ez a gesztus jellemezte már a Tücsökzenét is –, "tágítja a rostokat", mígnem

…… a hályogos tudat
képsorrá nyílik, oly igazivá,
amilyen nemrég a valódi volt:

"… csak kedv kell s idő" – írja ugyanitt a harmonikus alkotás feltételeiről, s ezek a hetek, hónapok mintha mindkettővel megajándékozták volna: a két év verstermése igen gazdag, tematikailag is szerteágazó, s Rába György okkal feltételezi, hogy több kompozíciós terv körvonalai is felsejlettek bennük.

Az egyik verstípust (A budai Várban) a történetiség igénye jellemzi: az új világban tájékozódó ember tettvágyát és a rombolás látványán érzett fájdalmát foglalja egybe. A másik magával az alkotással foglalkozik, a költészet mindent lebíró hatalmával. S végül ekkor születnek azok a versei is (A földvári mólón, Kisörsi nádas), amelyekben a végső szintézis igénye munkál.

A földvári mólón a "rostok tágításá"-nak képsoraival indul, a "nagyítóüveg-húsa alatt" ingó termésköveket, éleiket, alakváltozataikat jeleníti meg a fényképész alaposságával és pontosságával. Már az indító sor találóan megválasztott állítmánya ("Partra döng a tó") érzékelteti a látvány monumentalitását, az egyediségből az általános felé mutató adottságát, a természet változataiban rejlő állandóságot és változatosságot. A képek ismétlődése is e nyugtalan vibrálás érzését emeli ki, melyet sajátosan ellenpontoz a "nyugodt ritmus" konok jelenléte. Jól érezni, hogy a nyugtalan, vívódó, bizonytalan ember itt, e látvány harmonikus egységében találja meg lelke nyugalmát, a szemlélődés, a jelenségek ismétlődésének pontos (másodpercre pontos!) regisztrálása adja számára azt a gondolati kiindulást, melynek során az előbb említett "hályogos tudat" ráismer olyan tanításokra és törvényszerűségekre, melyeket csak a természet mozgalmas állandóságából olvashatunk ki, s amelyek a költő képzeletében végül "képsorrá nyílnak", melynek végpontjában a "rettentő Végtelen" titokzatos képe sejlik föl:

181s mindez folyton így ismétli magát,
így, e játék, az örökléten át,
így, e léhaság, s túlél minket is,
és túléli ellenségünket is,
túl, ez a semmi, ez a tünde kép,
túl a királyok, hősök és a nép
minden jövőjét: jelentéktelen,
mégis másod, rettentő Végtelen!

S ugyanígy tágítja az önmaga pozícióját is meghatározó képsort a pontos környezetrajzból megintcsak a végtelenbe a Kisörsi nádas befejezésében:

Te is ilyen vagy, Költő: csupa lenge
idegszál leskel folyton és beszél
haza benned, és néz a végtelenbe.

Ahhoz, hogy képzeletünk horgonyát e képzeletbeli, de átélhető és kifejezhető végtelenbe akasszuk, szembe kell néznünk a halállal is. Ezt a szembesülést végzi el A huszonhatodik év, melynek kiváltója a költő számára fájdalmas és önvizsgálatra késztető esemény volt, témája azonban logikusan következett az összegzés igényével írott versekből.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me