A SZÁZADFORDULÓ HANGJA ÉS A KONZERVATÍV KÖLTÉSZET UTÓÉLETE (RÓNAY LÁSZLÓ)

Full text search

126A SZÁZADFORDULÓ HANGJA ÉS A KONZERVATÍV KÖLTÉSZET UTÓÉLETE
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Abban a lírai folyamban, mely a múlt század végének gondolatvilágát fejezte ki sok változatban, s egyre határozottabban haladt Ady költői forradalma felé, sokféle életérzés nyert teljesen újszerűnek számító megfogalmazást. Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő költészetében már a kor elmúlásra, az élet álomszerűségére hangolt filozófiai gondolkodásmódja kapott hangot, s mellettük más költők is egyre határozottabban fejezték ki azt a felismerést, hogy az idő hatalmas tengeréhez viszonyítva az egyedi lét csak töredékes pillanat, s a lírikusnak ezt az életérzést kell tudatosítania olvasójában. Justh Zsigmond Naplójában olvassuk e jellemző szavakat: "A hold fénye, virágillat s a természet szava s a szomorú dalok eggyé olvadnak. Fölolvadnak kimagyarázhatatlan érzésre, mely színig telíti lelkemet, azt hiszem, sem előbb nem éltem, sem utána nem fogok élni."
Ebbe a felismerésbe belejátszott az az érzés is, mely leginkább a nagyvárosi emberforgatagba került költőt jellemezte: a századforduló lírikusai fokozott érzékenységgel visszhangoztak a napi valóság látható és tapintható ellentmondásaira, a kifejlődő kapitalizmus korlátlannak látszó lehetőségeire egyfelől s a nyomorúságos, kiszolgáltatott emberi sorsra másfelől. Zempléni Árpád, az Ady előtti korszak jeles tehetsége nem véletlenül hangsúlyozta, hogy a költészetnek – ha emberközelben akar maradni – meg kell találnia a kifejezés új formáit. S az új, a városi költészet az ember belső világa felé fordult. Míg az Aranyt ideáljának valló nemzeti klasszicizmus az általános emberit vallotta vezércsillagának, a századfordulón jelentkezett költők az egyénre összpontosították figyelmüket, s a különös létjogát hangsúlyozták. Az alkotás immár nem a szépséget igyekezett megfogalmazni, tapintható közelségbe hozni, hanem a szubjektum gondolatvilágáról próbált vallomásos képet adni. S ezzel együtt megváltozott a költői kép funkciója is: míg korábban a líra szemléletileg, tapasztalatilag is igazolható képekben gondolkodott, a megújuló lírai látásmód a szabálytalanság, a lélek rezdüléseinek képszerű visszaadására törekedett. A költői képek önálló életre keltek, s velük együtt áthangolódott a vers zenéje is, a dallam, s a rímek hozzásimultak a vers alapérzéséhez, s a költő egyre inkább szimbólumokban próbálta tolmácsolni hangulatait és életérzését. "E fáradt világra – Egy új világ reszketve készül" – írta Ady Endre, s a századforduló költői ezt az "új világot", a lélek belső világát igyekeztek minél pontosabban követni, áthangolva a nemzeti klasszicizmus megmerevedett poétikai eszközeit.
127Heltai Jenő, Telekes Béla, Dutka Ákos és Szilágyi Géza már ennek az új költői felfogásnak és ábrázolásmódnak megszólaltatói, s bár elzúgott mellettük Ady költői forradalma, s a két világháború közötti korszak ismét új költészettani problémákat vetett föl, indulásuk hangjaihoz majd mindvégig következetesen hűségesek maradtak. Így lírájuk karaktere, mely a század elején forradalmian újszerűnek látszott, később avulni kezdett, s amikor a felszabadulás után, immár hajlott korban, ismét a régi hangot szólaltatták meg, jórészt a múlt meghaladott híradásait hozták, életükben váltak az irodalomtörténet tiszteletet ébresztő, de meghaladott emlékeivé. Költészetük nem gazdagodott új színekkel, az irodalmi életben nem játszottak szerepet, de a köztudat – kivált 1949 után, amikor többé-kevésbé kiszorultak az irodalmi életből – egykori, eredeti jelentőségük szerint sem mindig becsülte őket. Megméretésükre az ötvenes évek végén került sor, amikor megkezdődött életművük kiadása, s az ennek nyomán megélénkülő kritika és irodalomtörténetírás már biztonságosabban jelölte ki helyüket az új magyar irodalomban.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me