SZEMVERÉS
685SZEMVERÉS
A szemverést, igézetet: a szemmel való rontást részint akaratlagos rosszindulatú tevékenységnek tekintették, és a boszorkány természetfeletti képességeként tartották számon, részint akaratlan – mintegy az ember természetéhez, szeme fizikai tulajdonságaihoz kötött –, rossz szándék nélküli rontásnak.
A szem ártó hatását leginkább akaratlan rácsodálkozással vagy irigykedő pillantások révén fejti ki. Kockázatos kimenetelű eseménynél vagy ilyen műveletek gyakorlása során különösen féltek bárkinek az illetéktelen jelenlététől, kíváncsi vagy irigy tekintetétől: borjazáskor, köpülésnél, kenyérsütésnél.
A szemverés eredményei ugyanazok lehettek, mint általában a rontásé, de különösen veszélyeztetettnek tartották a gyenge, védtelen élőlényeket: kisgyereket, fiatal állatot, csikót, borjút, malacot, baromfit. Sok helyen a zsenge gabona, virág, valamint a kovász és kenyértészta, valamint a köpülés alatt álló vaj megigézhetőségében is hittek. A szemverés tünetei: kisgyerek hirtelen fellépő rosszulléte, heves vagy hosszan tartó sírása, álmatlansága, hasmenése; a fiatal állatok váratlanul megdöglenek, a kenyér nem kel meg, „megnyúlósodik”. A csecsemők szinte minden betegségét tarthatták szemverés eredményének.
A szemverés képességével rendelkező embernek bizonyos külső ismertetőjegyei voltak: összenőtt szemöldök, „szúrós” vagy kancsal szem; de mindez nem volt feltétele a képességnek. A hiedelem intenzitását bizonyítja, hogy még a közelmúltban is sokan meg voltak maguk is győződve arról, hogy „ver a szemük”.
A megelőző eljárások és eszközök – főleg az újszülöttel kapcsolatban – nagy számban voltak ismertek. Ezek közül sajátosan az igézetet elhárító amulett, a figyelmet elterelő, feltűnő színű, általában piros szalag vagy gyöngy; a többi eszköz általános rontáselhárító tárgy vagy módszer. Általános gyakorlat volt, hogy szemverés megelőzéséül az újszülöttet nem mutatták idegennek, csak letakarva vitték ki. Ha valaki megnézte a kisgyereket vagy „rácsodálkozott”, megdicsérte (ami mögött irigy szándék is lehetett), a gyerek felé kellett köpnie, vagy varázsszavakat mondott, például: „Meg ne igézzelek.” Vagy az anya hárította el trágár tartalmú varázsigével a bajt: „Szemed a seggembe.” Kis állatoknál leggyakoribb megelőző eljárás a „húgyos seprűvel” való behintés volt.
A szemverés okozta bajok legáltalánosabb gyógymódja a szenesvízkészítés vagy vízvetés volt, ráolvasás kíséretében: igen gazdag az erre vonatkozó magyar ráolvasás-kincs (lásd Pócs 1985–1986: I. 256–302; II. 470–502).
A szemverésbe vetett hit az egész magyarságnál elterjedt. Tájilag változó megnevezései voltak: szemverés a középső és nyugati területeken; igézet, igézés keleten, szemrülesés északkeleten és megszólítás északnyugaton. Utóbbi terminus eredetileg (és a kifejezést talán hozzánk származtató német nyelven) beszéddel való rontásra vonatkozott („Besprechen”).
A szemmel való rontásba vetett hit egész Európában élt, legalább az ókor óta. A rá vonatkozó hiedelmek és a vele kapcsolatos óvintézkedések és gyógymódok (szenesvízkészítés) Dél- és Délkelet-Európában, valamint a Közel-Keleten éltek legintenzívebben. Ezeken a területeken a rontás leggyakoribb módja, a betegségek egyik leggyakoribb kóroka (Seligmann 1910, 1927; Meisen 1950; Róheim 1952; Vuorela 1967; Hoppál 1970; Dundes 1980).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
