FÖLDMŰVELÉS

Full text search

668FÖLDMŰVELÉS
A növényi termékenységgel kapcsolatos közösségi rítusok nagy része a katolikus egyház ünnepeihez kapcsolódott, némelyiket hivatalos egyházi rítusok részeként gyakorolták. Az évkezdő közösségi rítusoknak (lucázás, regölés, hejgetés) általában eredendő céljai közé tartozott a jövő évi termékenység, a mezőgazdaság sikereinek biztosítása. A karácsony–vízkereszt közti időszak ezen túlmenően is, több-kevesebb intenzitással egész Európában – a visszajáró halottakkal kapcsolatos – termékenységvarázsló ünnepi időszak vonásait mutatja; a családi keretekben zajló és az egyéni mágikus cselekményekben egyaránt tükröződik ez. Különösen Európa északi-északkeleti és keleti-délkeleti peremterületein van sok nyoma a jelenkori hiedelmekben is annak a ténynek, hogy a jövő év termékenységének biztosítása az embereket meglátogató halottak közreműködésével, a nekik nyújtott áldozatok – például a számukra terített karácsonyi asztal – révén történik. A szerb-horvátok, újgörögök vegyes karácsonyi kásája vagy gabonamag-keveréke a halotti áldozat és termésvarázslás szerepét egyidejűleg betöltő ókori panspermiára vezethető vissza; Északkelet-Európa ortodox területein a karácsonyi tizenketted idejére meghívott ősök számára a szent sarokba gabonát és kenyeret készítettek. Termésvarázsló mozzanatokban a karácsonyi asztal terítésének a magyar nyelvterületen ismert változata is gazdag: a szántóföldet, gyümölcsöst és az igásállatokat, baromfit egyaránt részesítették az ételmaradékokból és a vízkeresztig az asztalon őrzött morzsából, a karácsonyi abroszt pedig vetőabroszként használták. Egyéb évkezdő termékenységvarázsló rítusok is éltek a magyar parasztság gyakorlatában. Ez éppúgy, mint a karácsonyi asztal terítése, a családközösség által gyakorolt, a saját háztartás jövőjét biztosító termékenységi mágia volt eredetileg, a jelenkorban azonban már eredeti értelmét többé-kevésbé elvesztett ünnepi hagyományként él. Ilyen a talán ókori, kisázsiai gyökerekig visszavezethető Adonisz-kert rítusa, amelyet a magyarság különösen a Dunántúlon gyakorolt, lucabúza néven: Lucától karácsonyig búzamagvakat csíráztattak, majd ezt edényestől a karácsonyi asztalra helyezték. Kicsírázásának, növekedésének módjából jósoltak a jövő év szerencséjére: a kikelt búzát termékenységvarázsló mágiára használták fel (Vajda L. 1951: 62–72). Évkezdő termékenységi rítus a – ma már szintén inkább csak az ünnep hagyományőrző jellegénél fogva fennmaradt – gyümölcsfa fenyegetés, amely egész Európában – sőt Ázsia nagy területein is – ismert (Dömötör T. 1974a: 103–110). (Az évkezdő mágikus rítusokról általában: Schneeweiss 1925; Zelenin 1927; Ránk 1949; Pócs 1965).
A tavaszi–nyári egyházi ünnepeken és a farsangkor gyakorolt közösségi szokások termékenységvarázsló mozzanatai részint általánosabb célúak, részint konkrétan egy-egy növényhez kötődnek. A Márk-napi (ápr. 25.) búzaszentelés egyházi rítusa a római ambervaliák ünnepének a gabonatermés érdekében végzett áldozati szokását helyettesíti; a Szent György-napi, pünkösdi és nagypénteki harmatszedés boszorkányhiedelmei feltehetően a faluközösség számára a termést biztosító közösségi termékenységi rítusok emlékét őrzik, nemcsak nálunk, hanem Közép- és Dél-Európa sok helyén. A farsangi (húshagyókeddi) szokások újkorban ismert változataiban elsősorban a kender és szőlő, valamint a gyümölcs- és zöldségtermés biztosítása került előtérbe. Ami a kendert illeti, a közösségi rítusok egyes mozzanataival hozták analógiás kapcsolatba a kendertermés sikerét. Az ország egész, farsangot ünneplő katolikus lakosságánál ismert volt az a nézet, hogy a húshagyókeddi bálban magasakat kell ugrani, farsangkor messzire kell gyalogolni, hogy hosszúra nőjön a kender. Szőlőtermelő vidékeken húshagyókedden – a jó termés 669érdekében – jelképesen megkezdték a metszést: a szőlőföld négy sarkán megmetszettek egy-egy tőkét. A közösségi rítusok gyakorlásának idején végzett egyéni mágiaként sok helyen a húshagyókeddi ételek (disznóhús, fánk, káposzta) maradékait a gyümölcsfák alá vagy a zöldségeskertbe szórták, a vetni való kukoricát pedig általában – ahol egyáltalán ünnepelték a farsangot – húshagyókedden morzsolták. A fentiekhez hasonló módon használta fel a katolikus lakosság a húsvéti szentelt ételek maradékát: a gyümölcsösbe, zöldségeskertbe, sőt a fák ágaira helyezték a sonkacsontot, tojáshéjat.
Az agrárévet végigkísérték a termésre vonatkozó előjelek. Legjellemzőbb formájukban egy-egy nap időjárásából következtettek valamely termény az évi sikerességére, vagy általában a jó termésre. Az „évkezdő” és évadkezdő termésjósló előjelek minden kezdő alkalom lényeges eredeti tartozékai (ha tartalmukban változtak is az idők folyamán), míg az egyéb naptári napokhoz fűződő előjeleket – legalábbis a közelmúltban ismert formáikat – a csíziók, kalendáriumok jelölései és a kalendáriumok által terjesztett verses szabályok ismertették meg és tartották fenn. Országszerte ismert volt a karácsonyesti sűrű csillagos égből jó szénatermésre, a szélirányból a gabonatermésre jósolni, farsangkor pedig a hó meglétéből vagy hiányából a gyümölcstermésre (ha havasak a fák húshagyókor, jó gyümölcstermés lesz). Szintén általános volt a Szent György-nap előtt megdördülő égből a jó termésre következtetni. Egyéb dátumokhoz fűződő – többé-kevésbé helyi elterjedésű – előjelek: ha Tibor napján (ápr. 14.) zöld a rét, jó szénatermés lesz, ha fagyosszentekkor (máj. 12–14.) nincs felhő az égen, jó bortermés várható, ha Mária Magdolna napján (júl. 12.) esik az eső, sok dió és mogyoró terem; a Jakab-napi (júl. 25.) szép idő jó gyümölcstermést hoz, a Lőrinc-napi (aug. 10.) esős idő jó bortermést, a Bertalan-napi (aug. 24.) eső jó káposztatermést. A Márton-napi (nov. 11.) időjárásból az őszi vetés sikerére jósoltak. Minden tájegységen ismert volt néhány naptári naphoz kötődő előjel. Ezek tartalmilag eléggé változékonyak voltak, legállandóbb – a hagyományt fenntartó legfontosabb – tényezőjük maga a naptári dátum volt.
Ami a szorosan vett egyéni mágiát illeti, szinte minden mezőgazdasági termény munkafolyamatait kísérték mágikus cselekmények és tilalmak. Mégis feltűnően szegényes a földművelést kezdő és kísérő mágikus gyakorlat, legalábbis a magyar parasztság jelenkori gyakorlatában. A mágiának ezen az újkorban már fontosságát meglehetősen elvesztett területén inkább a közösségi mágia elhomályosult formáit tartották fenn az ünnepek és a más funkcióban továbbélő ünnepi rítusok.
Leggazdagabb adatanyagot a búza vonatkozásában ismerünk, amelynek minden munkafázisához tartozott mágikus szabály, még a jelenkorban is. A vetés ajánlott és kedvezőtlen időpontjaiként – a helyi klímától függően is – különböző szentek névnapjait tartották számon: tilos volt általában Szent Mihály (szept. 29.) hetében, továbbá a hétnek azon a napján, amelyre az évben Üszögös Szent Péter napja (febr. 22.) esett. Göcsejben Máté (szept. 21.) hete volt tiltott, ugyanez a nap más vidéken éppen az őszi vetés előírt ideje volt. Általánosabb volt azonban mint „vetőhét” Ferenc (okt. 4.) hete. E napok betartásához különböző magyarázatok is fűződtek: nem szurkosodik meg a gabona, nem lesz üszkös. Közismert hiedelem volt – mint más termények vonatkozásában is –, hogy „újságkor”, azaz újholdkor kell vetni, és holdtöltekor vagy holdfogytán tilos. Utóbbi időszak viszont ajánlott volt néhol a vetőmag kiválasztásához. A vető személyére vonatkozó legközismertebb – de korántsem mindenütt betartott – tilalom volt a nemi élet és a kenyérsütés tiltása a vetés napján.
A szántás-vetés sikerét mágikus kísérőcselekményekkel és egyházi szentelményekkel 670egyaránt befolyásolni vélték. Leggazdagabb adatanyag a vetőmag közé helyezett mágikus tárgyakra vonatkozik: a vető személy levágott körme, anyatej, szentelt barka, de előfordult a szántáskor az ekevasra vagy a barázdába helyezett kenyérdarab (vagy egész kenyér) is, a szántó vagy a vető ruhájába varrt fokhagyma, valamint a vető nyelve alá szorított három szem búza (szótlanság előírásával). A szántás, de különösen a vetés megkezdését fohász, kalaplevétel vagy ráolvasás kísérhette, a vetés végeztével általában valamely analógiás cselekmény volt szokásos, így a vetőzsák magasba dobása: „Ilyen nagyra nőjön”, vagy más hasonló szavakkal. Előfordult a vetés végeztével a vetőabrosz háztetőre dobása, hogy a jégverés elkerülje a termést. Némely vidéken lábmosás, tiszta ruhába vagy fehér ingbe öltözés, templomi áldás előzte meg a vetést. Meglehetősen elterjedt gyakorlat volt a vetőmagos zsák „szájjal hátrafelé” való kivitele a szántóföldre, hogy a termés is a ház felé „siessen”. Adataink szerint országszerte elterjedt lehetett a múltban valamely kvázi-áldozati cselekmény a vetés kezdetén, a madarak kártételét elkerülendő. Így például a szomszéd földjére szórták az első vagy az első három marék gabonát. „Ezt vetem a madaraknak…” kezdetű szöveg kíséretében. Általános volt az a nézet, hogy Vid napján (jún. 15.) „megszakad a búza töve”, vagyis nem nő tovább, csak érik. Az aratás kezdetének hagyományos napja Péter-Pál (jún. 29.), illetve Sarlós Boldogasszony (júl. 2.) volt. E napokon a tényleges munkakezdést valamely jelképes aratáskezdő cselekmény pótolhatta, például három marék gabonát sarlóval ünnepélyesen levágtak.
A kapások, zöldségek munkálatait kísérő mágia elsősorban az egyes termények ültetésének, vetésének előírt időpontjára vonatkozott. Így a kukoricavetés egyik hagyományos napja Szent György volt, a burgonyáé József (márc. 19.), a babé János (máj. 6.), a káposzta napjai Gergely (márc. 12.), Gábor (márc. 24.) és Medárd (jún. 8.). A fokhagymát több helyen Benedek napján (márc. 21.), a mákot országszerte általánosan a „fekete héten” (a nagyböjt ötödik, feketevasárnappal záruló hete), bizonyos fajta virágok vetése pedig a „virághéten”, vagyis a virágvasárnappal végződő héten történt. Gyakori előírás volt a „napkelte előtt” végzés (például zöldségpalánták ültetésekor); a mák vetésével kapcsolatban pedig mindenütt közismert volt a megszólalás tilalma. Néhány helyen egyéb analógiás előírások is kísérhették a vetést, így például a tököt „felfújt pofával” kellett vetni, hogy nagy legyen, a répát 1 órakor, hogy egyenes szára legyen, a mákot nagy fazékból, hogy nagy gubói legyenek. A krumpli, dinnye, tök vetéséhez országszerte elterjedt mágikus kísérőcselekmény társult: a vető asszony leült vagy leguggolt a földre, hogy olyan gömbölyű és nagy legyen a termés, mint az ülepe. A kukoricával kapcsolatos munkák közül a vetésen kívül a morzsolásnak volt hagyományos időpontja: „Kétasszonynap között” (aug. 15–szept. 8. ) kellett végezni.
A szőlőmunkák közül elsősorban a metszésnek (holdtölte, Szent György napja) és a nyitásnak (Gergely hetében) volt előírt, a kapálásnak pedig tiltott időpontja. Utóbbi a nagy egyházi ünnepeken kívül a Mária-napokon, valamint Vasas Szent Péter (aug. l.) napján volt tilos. E napon némely vidéken még kimenni is óvakodtak a szőlőbe (mert „lehullna a szem”). A gyümölcsfák „ültetőnapja” – többek között – október 31. (Farkas napja) volt. Közismertebb volt az oltás, valamint az oltóágak levágásának előírt időpontja (Gyümölcsoltó Boldogasszony, ápr. 22.; Skolasztika napja, febr. 10.). A gyümölcsfák ültetésével kapcsolatban néhol ismert volt az a nézet, hogy jobban megered, ha szűz lány végzi. (Az agrármágiáról összefoglalóan: Rantasalo 1919–1920; Schmidt, L. 1952; Tokarjev 1957; Propp 1963b; Ujváry 1969.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages