MÁGIA

Full text search

MÁGIA
A mágia bizonyos rituális technikákat és viselkedési formákat jelent, amelyek segítségével egy egyén vagy egy csoport valamely praktikus cél érdekében bizonyos természetfeletti erőket befolyásolni tud. E természetfeletti erő kezdeti fokon „személytelen varázserő”, amelynek hite megelőzte a vallás természetfeletti hatalmasságaiba vetett hitet. A mágia megjelenését már az őstársadalom korában, az emberi gondolkodás igen korai szakaszában feltételezi a kutatás; vallás előtti tudatformaként, illetve a vallás legegyszerűbb formájaként (Frazer 1890), vagy az animizmus (lélekhit) megjelenése után következő „második lépcsőfokként” (Tylor 1871). E feltételezések ellentmondásait oldják fel az újabb, az animizmust és mágiát a vallás kezdetleges formájaként értékelő, a kettőt nem „lépcsőfokokként” értelmező, hanem egymást feltételező, egymásból kialakuló világértelmezésként magyarázó nézetek („animinisztikus mágia”). Frazer elképzelése szerint a világot nemcsak személyes lények, hanem „személytelen erők” is irányítják, mintegy természeti törvényként. E törvényeknek megfelelően működik a mágia. A mágikus cselekvések eredetileg nem tételeznek fel az ember fölött álló természetfeletti hatalomba vetett hitet. A vallás lényege viszont egy feltételezett közös hatalom; a vallásos kultusz szertartásai „a hatalomtól való függőségnek adnak megerősítést” (Sahlins 1973: 285): a vallás istene a mágia „személytelen erejéhez” képest személyes erő, amelynek az ember magát aláveti. A mágiát mint önmagában kényszerítőleg ható cselekvést, a vallásos cselekvést pedig mint felsőbbrendű erőre ható cselekvést tekintve a hiedelmek cselekvésben megnyilvánuló formái mágikus vagy vallásos cselekmények (van Gennep 1909: 110).
A keletkezés fokozataitól függetlenül a mágia és vallás az emberiség adatanyaggal dokumentálható, vizsgálható kultúráiban általában szorosan együttműködik, összefonódik, sok konkrét módszere, eszköze azonos lehet. Mint Marót Károly írja (1933: 31): „a primitívek vallásos cselekedeteiben összefonódik a mágia és a vallás … itt egy magában egységes világnézetről van szó, amellyel szemben a mi »vallás« és »mágia« kategóriáink lehetetlenek”.
Ezt illusztráló, természeti népek gyakorlatából vett példáin kívül a klasszikus ókori vallások számtalan idevágó jelenségét sorolja fel. Ehhez a keresztény egyház hivatalos 643rítusainak és egyéni vallásos gyakorlatának mágikus elemeit, eszközeit is hozzátehetjük. A keresztény vallás hivatalos kultusza mellett, azzal párhuzamosan, sokszor összefonódva működött a profán mágikus gyakorlat, továbbá a hivatalos vallás mellett továbbélő, annál sokkal régebbi fokozatokat őrző, a vallás kialakulásának kezdeti stádiumához köthető, „vallásos” cselekmények is: a halotti áldozat, az őskultusz bizonyos formái, „természeti szellemeknek” adott valóságos vagy kvázi-áldozati cselekmények, a halottakkal, túlvilággal kapcsolatot teremtő rítusok; a jövőt természetfeletti lényektől, halottaktól – bizonyos áldozati cselekmények által – megtudakoló jóslás; más szavakkal: a keresztény vallás mellett fennmaradt, megőrzött, sőt újratermelt „ősvallási maradványok” is. E maradványok azonban meglehetősen üresek, felemásak. Nem mutatják a hitnek és kultusznak a funkciójában működő vallási rendszerekre jellemző egységét, korrelációját. Léteznek „felsőbb hatalmasságok” kultusz nélkül; és léteznek bizonyos kvázi-vallásos cselekedetek felsőbb hatalmasságok nélkül; áldozat anélkül, hogy bárkinek is adnák az áldozatot; jóslás anélkül, hogy valakitől várnák a jóslat eredményét; a túlvilággal, halottakkal való kapcsolatteremtés „üres” gesztusai, anélkül, hogy bárki is a túlvilággal akarna kapcsolatot teremteni. E „kiüresedett” vallásos cselekmények tehát általában nem eredeti funkciójukban működnek, hanem „önmagukban ható” mágikus cselekvésként, a paraszti hiedelmek rendszerében a mágiával azonos szerepet töltenek be. Ez az „üresedési folyamat” a mágiára is jellemző, amely Európában már régóta többnyire „automatikusan” működik, szinte mint viselkedési mechanizmus. (Ezt taglalja magyar vonatkozásban Dömötör T. 1964a: 24). Az utolsó századok mágikus gyakorlatára egyre inkább jellemző a cél nélküli, „üres” mágikus gesztusok alkalom fenntartotta, szokásszerű gyakorlása, amely természetesen a szó eredeti értelmében nem is tekinthető mágiának. Ilyen értelemben a „valódi” mágikus gyakorlat meglehetősen szűk területekre szorult vissza.
A vallás fő funkcióit – kapcsolat létesítése a túlvilággal, a felsőbb hatalmakkal a kultusz különböző formái révén: oltalmat kereső, engesztelő és hálaadó céllal – az európai parasztkultúrákban a középkor óta a keresztény vallás hivatalos kultusza tölti be. K. Thomas kifejezésével (1971: 637): a keresztények hite lett az élet minden aspektusában érvényes „vezérelv” – az e mellett működő mágia a különböző speciális nehézségek legyőzésére szolgáló eszköz. B. Malinowski megfogalmazásában (1944: 200): „A vallás… az emberi lét alapvető problémáira, míg a mágia mindig a speciális, konkrét részletproblémákra vonatkozik.” Elsőrendűen a mindennapi élet racionális úton – mindennapi módszerekkel – kellőképpen nem kézben tartható területei, az egyéni élet szükségletei, válsághelyzetei jelentették a mágia működési terét. Részben azonban erre is kiterjesztette hatáskörét a középkori egyház; mégpedig a korábban már tárgyalt benedikció-gyakorlattal, amellyel a hívek világi és nagyon is konkrét szükségleteit elégítette ki. E gyakorlat eszközeinek nagy része is eredetileg mágikus eszköz volt, majd az egész középkor folyamán a népies – profán – mágikus gyakorlat sok eszközét is magába olvasztotta. A közelmúlt paraszti mágiájának módszerei, eszközei jelentős részben ebből a középkori egyházi vallásos-mágikus gyakorlatból erednek; és szemszögünkből – és a hiedelemrendszer szempontjából – nézve egy egységben működtek az „eredeti” profán mágikus eszközökkel.
E folyamatok eredményeképpen a vallás és mágia sok szempontból egymással amúgy is rokon cselekvési rendszerei még szorosabban egymásba fonódó, egymást feltételező, együttműködő rendszerekké lettek Európa paraszti hiedelemvilágában. A továbbiakban 644a mágikus-vallásos megkülönböztetést figyelmen kívül hagyva, a hiedelemrendszer cselekvésben megnyilvánuló jelenségeit egy egységnek tekintve tárgyaljuk.
J. Frazer (1890) mind a természeti népek és az ókori magaskultúrák, mind az európai paraszttársadalmak mágikus gyakorlatának hatalmas adatanyagát gyűjtötte össze és rendszerezte. Ennek alapján állapította meg a mágia működésének két alapelvét. Az utánzásos vagy imitatív (analógiás) mágia lényege, hogy hasonló hasonlót hoz létre (a búzát vető ember feldobja a vetőzsákot munkája végeztével, hogy a gabona is olyan magasra nőjön); a szimpatetikus vagy érintkezéses mágiáé pedig az, hogy egymással kapcsolatban lévő dolgok mindig kapcsolatban maradnak, szétválasztásuk után is hatnak egymásra (elvesztett hajszállal megrontható a tulajdonos). A mágia két alapvető megnyilvánulási formája – Frazer, majd van Gennep kategorizálásában – a véghezvitt cselekvésekben megnyilvánuló pozitív mágia, és valamely cselekvés tiltása, a tabu, vagy negatív mágia.
A mágikus gyakorlat célja, irányulása szerint szokásos a produktív (serkentő, valamint megszerző), preventív (megelőző, elhárító), gyógyító, rontó és jósló cselekményeket megkülönböztetni (pl. Szendrey Zs. 1933a – Kagarov felosztása alapján). Szendrey a gyógyítást nem tekinti külön csoportnak. Ehhez még hozzá kell tennünk az egyik csoportba sem sorolható azonosító, tudakozó eljárásokat, amelyek nem mágiának, hanem inkább a mágia segédeszközének tekinthetők.
A mindennapi gyakorlat szintjén e csoportok nem mindig különíthetők el élesen. A közelmúlt paraszti mágiájában a célok sokszor nem világosak; egyazon cselekmény lehet megelőző vagy „serkentő” eljárás; illetve sok ambivalens indíttatású cselekmény is ismert. Jellegzetes határterület például a szerelmi mágia, amelyet szubjektív nézőpontok alapján tekinthetünk csak egyértelműen „rontó” vagy „produktív” mágiának. A „rontó”, másnak kárt okozó mágikus eljárások egy része egyúttal gyógyító cselekmény: amennyiben a rontást a meggyógyítandó személyről egy másikra hárítják át. Ennek következtében a mindennapi mágikus gyakorlat bemutatásakor csak részben követjük a fenti csoportosítást. A rontás, valamint a jóslás önálló kategóriaként is tárgyalásra kerül, de a háziélet, háztartás mágiája és a termelés mágiájának egyes csoportjai, valamint az itt részleteiben be nem mutatott gyógyítás tartalmaznak produktív, preventív, jósló mágiát, és a „negatív mágia” tiltásait, valamint a fenti kategóriákba be nem sorolható, voltaképpen vallásos cselekményeket is. Ezek a kategóriák a gyakorlati funkció által meghatározott, egymástól elválaszthatatlan egységekben jelennek meg.
A mindennapi mágia elsősorban pozitív célok szolgálatában állt: úgymint az állatok és a föld, az állatállomány és az emberek termékenységének, az ember jó sorsának, szerencséjének, egészségének, a család jólétének biztosítása, a ház, a család, a szántóföld és az állatok védelme a „rontástól”, ártó lények és természetfeletti hatalmak károkozó tevékenységétől. Az e célok érdekében végzett mágia részint a hétköznapi gyakorlattal összefonódva, annak „racionális” cselekményeit kísérve, hatásosságát növelve, részint önállóan, a hétköznapi gyakorlattól független varázsló eljárásokként működött. Megjelenhetett továbbá jeles napi, alkalmi hagyományként, ünnepi szokáscselekmények részeként. Az egész közösség vagy a közösség egyes csoportjai által véghezvitt hagyományos alkalmakhoz kötődő közösségi rítusok szokásnak minősülnek, és kívül esnek e fejezet keretein.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages