LAKODALOM

Full text search

LAKODALOM
A lakodalom napjának reggelén mindkét háznál a vendégek fogadása volt az első feladat, miután a zenészek elfoglalták helyüket, s minden egyéb: terített asztalok, kelengye el voltak rendezve. A bukovinai székelyeknél minden vendéget pálinkával kínáltak, 61sőt vendégfogadó marsot is rendelt számukra a házigazda, akinek feladata a vendégfogadás volt. Ilyenkor adhatták át a vendégek süteményajándékaikat, esetleg a nászajándékot is a fiatal pár számára. Ilyenkor kaphatták meg – anyagi térítés ellenében – a vendégek a lakodalmas jelvényüket, amely korábban természetes téli zöld lehetett, újabban bolti művirág. A szereplőket, tisztségviselőket is ilyenkor díszítették fel a nyoszolyólányok megkülönböztető jeleikkel. Ekkor hozta ünnepélyes menet a jegyajándékok lakodalomkor átadandó részét, ami általában ruhanemű szokott lenni. S ilyenkor öltöztették a menyasszonyt is nagy műgonddal. Rendszerint adtak neki kebelébe, cipőjébe fokhagymagerezdet, pénzt, ami jövendő szerencséjét, gazdagságát biztosítja.
A régi lakodalomban esküvő után nem adták azonnal át a menyasszonyt a vőlegénynek. Kikérte tehát a vőlegény vőfélye a menyasszonyt, de csak az esküvőre. A 20. századi rövidített lakodalomban ez a kikérés volt az egyetlen, a másodikat már nem érezték igazán fontosnak.
Sok helyütt a vőlegény búcsúztatása is szokásban volt. Elsősorban azonban a menyasszonyt búcsúztatták, a vőfély versével. Annak elmondása után a vőfély indította a menetet mindkét háztól, a menyasszony és vőlegény menete a templomnál találkozott. A szülők nem szoktak az esküvőn részt venni. Az esketési szertartás egyházi előírás szerint történt. Az eskető papnak ajándékot szoktak adni: kalácsot, sült tyúkot, bort, később tortát.
A polgári házasságkötés beépüléséről a szokáskörbe keveset tudunk. Általában megelőzte az esküvőt. 1945 után beépült a lakodalom folyamatába, sőt gyakorivá vált, hogy az egyházi szertartás teljesen elmaradt, és az anyakönyvvezető is kapott ajándékot.
Kevés feljegyzés tanúskodik a templom előtti táncolásról, a paptáncról, amit az esküvő után jártak el.
Az esketésről a menet régebbi szokás szerint úgy tért vissza, ahogy jött, a vőlegényes és menyasszonyos házhoz. Vidámabban mentek vissza, mint ahogyan jöttek, ujjongatások előfordultak a menetben, ivás, kínálgatás, zenekar kísérte: helyi szokás szerint vonós vagy fúvós. A két menet külön menetelétől a vőlegényes házhoz való együttes menetig sok átmeneti formát találhatunk: például a templomajtóban a vőlegény tisztségviselői szeretnék magukkal húzni a menyasszonyt, csak annak őrzői ezt megakadályozzák. A vőlegény egész násznépével hazáig is kísérhette a menyasszonyt.
A hazatért két külön násznépet ebéd fogadta, amely nagyobb ünnepélyesség nélkül ment végbe, hiszen a legfontosabb események még hátravoltak. Nem sokkal az ebéd után indult a vőlegény menete a menyasszonyos házhoz, hogy kikérje őt is, meg a kelengyét is.
A régi lakodalomnak ez volt a csúcspontja. A vőlegény részéről érkezetteket olykor nehezen engedték be, igazoltatták őket, kérdéseket tettek fel, vagy más módon nehezítették meg bejutásukat. A vőlegényt szószólója: a vőfély vagy gazda képviselte. A menyasszonyt, a kelengyét is féltve óvták tőlük. Rendszerint előbb-utóbb valami fizetséget csikartak ki a vőlegénytől a kelengyéért. A kelengye kiadása egyszerre történt a zászlóéval. A Székelyföldön a kelengyéről – parafernumról – jegyzék készült, ami szerint azt át lehetett venni. A menyasszony azonban nem jöhetett, amíg el nem búcsúztatták. Leírásaink szerint ez a búcsúztatás szolgálta az emberi kapcsolatbeli változások érzelmi feldolgozását:
,, …im kezdi a násznagy búcsúztatóját ezen versezettel:
62Vajda, hegedüdnek álljon meg zengése,
A sarkantyúknak is szünjék meg pengése,
Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,
Legyünk csendességben, mig lészen végzése.
Elsőbb is te hozzád nyújtom én szavamat
kedves édes atyám én búcsúzásomat.
Mert te Isten után viselted gondomat,
S mostan is sajnálod tőlem válásodat.
Azért rád kivánom az Urnak áldását.

Kedves szülő anyám, már te hozzád térek,
Mig új szállásomra te tőled elérek,
Áldást az Istentől én te reád kérek,
A kit én szivemből szüntelen dicsérek.
Kedves dajkám voltál, szüntelen szerettél,
Jóra tanitottál, s a rossztól intettél.
Mint jó anya lányával, akként cselekdtél,
Most pedig szárnyamra engem eresztettél.
Látod kedves szülém, elvisznek mellőled,
Bocsánatot ezért most kérek tetőled

Kedves lánybarátim hozzátok fordulok

Nem lesz már veletek többé mulatásom,
Már uram házánál leszen maradásom,
Mint az uram fújja, úgy lesz tánczolásom,
Jaj be hamar elmúlt az én leányságom.
Az Ur tinektek is jó, hiv társat adjon,
Férjetekkel együtt soha el ne hagyjon.
Áldása Istennek rajtatok maradjon,
Végre az egekbe magába fogadjon.
S mig e versezet zeng, azalatt a leány szülői, testvérei, leánytársai nyakába borulva érzékenyen és meghatóan fennszóval búcsúzik, hálálkodva s engedelmet kérve, hogy ha megbántott valakit. Azonban a végzet szavának engedni kell, a násznép már szekerekre, lóra kerekedett, s a nyoszolyóasszonyok mintegy erővel kiragadva a menyasszonyt az őt ölelő szülői karokból, szekérre ültetik, s elrobognak vele a vőlegény szállása felé; de ha ez még közel lenne is, még akkor sem lehet gyorsan megérkezni, mert útközben mindenféle akadályok adják elő magokat, sok helyütt az út el van torlaszolva, ott az átmenetelt meg kell váltani, másutt a lovak bokrosodnak meg s nem akarnak tovább menni, mig a kocsis ajándékot nem kap, másutt gyermekcsoport fogja el az utat, kiknek kalácsot kell adni, az ajtók előtt czifrán felbokrétázott viz-edények vannak, ezekbe pénzt kell dobni; szóval a menyegzősöknek mindenféle vámot kell fizetni, mig czéljukhoz, a vőlegényi házhoz elérhetnek. De itt is zárva a kapu, s egy dörgő hang azt kérdi, hogy micsoda járásbeliek? nem valami ellenségek-e? hogy olyan lármával, lövöldözéssel s oly hadikészülettel jönnek stb. A násznagynak erre adott alkalmi feleletéből megértvén, hogy 63nem ellenségkép jönnek, bebocsátja és bevezeti a házba, s itt az új menyecskét szép tulajdonainak kiemelésével ajánlják a vőlegény szüleinek, kik megölelve leányuknak fogadják. Ekkor újra kezdődik az étkezés és táncz…” (Orbán 1868–1873: III. 153). Néhol a bebocsátást találós kérdések megfejtéséhez kötötték.
A magyar nyelvterület néhány pontján menyasszonysiratót énekeltek. Ebben az anya siratta el lányát, annak jövendő sorsát. Mátraalji községekből és a moldvai csángóktól ismerjük a legszebb menyasszonysiratókat. A menyasszony elsiratása ősi szokás, amelynek helyét a vőfély által elmondott búcsúztató foglalta el: az anya személyes hangú megszólalását az előre gyártott versszöveg (Voigt 1983).
A menyasszonyvitelben az idézetben leírt mozzanatok legtöbb helyütt előbukkantak. Fontos részlet volt az út elkötése és a kötelék fizetségért való feloldása. Leggyakrabban szalmakötéllel szokták az utat elkötni. Különösen olyankor, ha a menyasszony más faluba ment férjhez, kötötték el útját faluja határában a legények. Csak úgy adták ki a vőlegénynek, ha jól megfizeti pénzzel vagy itallal. A századfordulótól a kelengyevitel a lakodalom előestéjére, másnapjára, periferikus időpontjára került, amikor kisebb közönséggel, főleg gyakorlatias tevékenység lett belőle. Ezt a falusi társadalom már kevésbé is tudta figyelemmel kísérni. A látványos kelengyevitelnek ugyanis számtalan kéretlen szemtanúja volt, akik nemcsak az átszállítás megtörténtéről győződhettek meg, hanem – különösen, ha a kelengye gazdag, értékes volt – elismerő véleményt is alakíthattak ki a családról, amely azt elkészítette és odaadta. Ha azonban az szegényes volt, jobban örültek a szülök, ha kevesen látják.
A menyasszony befogadásával az egész szokáskör egyik legfontosabb célja beteljesült. Ez után a vendégek kellemes időtöltése került előtérbe, egészen estig: falatozás, mulatozás töltötte ki az időt. Ebből épp csak a menyasszony nem vehette ki a részét; csendesebben, komolyan, nyugodtan kellett ülnie. Kelengyéjét időközben a tisztségviselő asszonyok elhelyezték jól látható helyen, esetenként már a végleges helyére. Közben ellenőrizték mennyiségét és minőségét, ha érdemes volt, a vendégeknek is mutogatták.
Késő este, éjféltájban került sor néhány igen fontos mozzanatra. Egyik volt a vacsora.
A lakodalom fő étkezése a vacsora volt, amelyen az új pár egy tányérból evett, egy pohárból ivott, külön a számukra készített, jelképes értelmű ételeket kapott. Erre az étkezésre hordták fel a hagyományos ételsor szerint az ételeket, amelyeket a vőfély verseivel ajánlott a vendégek figyelmébe. Az első étel általában húsleves volt, ezt főtt hús követte, majd sok helyütt paprikás, sült hús, töltött káposzta következett. A Zobor-vidéken a kakas feltálalásakor a kakasnótát énekelték. Kalács egészítette ki az ebédet, kelt tészták vagy rétes. Hozzá bort ittak.
„Végre elkészülvén a vacsora, a’ szakácsnék tálalnak, de a’ mi ő nálok nagy tisztátalansággal megy végbe. Már magokban véve a’ szakácsasszonyok is, a’ kik rendesen a’ legvénebbek közzül választatnak, nem igen nagy gustust gerjesztenek, mellyet nevel a’ sok ételnek kábitó gőze, mellyeket, minekutánna megfőttek, a’ konyháról vacsora előtt a’ már külömben is dugva levő fojtó gőzü házba mind behordanak, de a’ ki még tálalások’ módját is láthatja, melly szerint minden étket szurtos kezeikkel kapnak a’ fazékból a’ tálba, ’s rút szennyes-zsiros köntöseiket, az a’ még megmaradott appetitusát is könnyen elvesztheti. Azonban mind ezeket jó szivvel, ’s a’ legjobb gusztussal kell venni, mint a’ hogy ők magok veszik.
Ki lévén tálalva az étel, a’ vőfély’ kötelessége, azt az asztalra felhordani, melly alkalmatossággal minden tál-étket versekkel tartozik felköszönteni, a’ mellyek mindenik ételhez 64különösen vannak alkalmaztatva, de egyszer’smind a’ lakodalomra és annak titkos czéljára való két értelmü czélzásokkal meghintegetve, a’ mellyek őket a’ legédesebb hahotákra fakasztják, ’s a’ vőfély is nagy önelégszéssel mondja nyers elmésségeit, mint meg annyi remekeket. ’S igy köszöntetik fel minden tál étek. Az utolsónak tejben főtt kásának kell lenni, mellyet midőn megettek, a’ szakácsné kezét bekötvén, egy nagy főzőkalánnal és egy tányérral sorban jár, panaszkodván, hogy kezét a’ kása megégette, ’s kéregetvén annak gyógyitására: a’ főző-kalán fenyegetés’ jele azokra nézve, a’ kik a’ tányérba vetni nem akarnak; ekkor sorra menvén az asztalnál ülő vendégeken, valami pénzt vetni. Vége lévén a’ vacsorának, azok ülnek-le, a’kik fenn szolgáltak volt, és vacsorálnak, – ’s ezentúl az asztalok kihordatván, foly a’ táncz és mulatság világos virradtig” (Balogh S. 1827: 48–49).
Ilyenkor gyűjtötték legtöbb helyütt az ajándékot különböző módokon. Az ajándékot a régebbi szokás szerint néhány szó kíséretében átadták, a vőfély, násznagy közvetítésével, rendszerint kisebb értékű, házilag előállított vagy vásárolt tárgyak voltak, a háztartáshoz, igen gyakran textíliák.
A múlt század második felében, elsősorban az alföldi területeken kapcsolták össze az ajándékgyűjtést tánccal, ez lett a menyasszonytánc.
„Megharsan a zene, a vőfély, aki egy rostát helyezett a nagy asztal közepére, megöleli a menyasszonyt, s elkezdi vele járni a menyasszonytáncot, de alig fordul kettőt hármat, már csördült a rostába vetett pénz, ettől is elveszik, vagy ha nem akarja, ismét pénzt vet a rostába, de amaz se rest ám, valahányszor ez dob, ő is ugyanannyiszor hajit, végre aki tovább győzi, az tánczol a menyasszonnyal, mig tőle egy harmadik, ettől pedig egy negyedik s ötödik el nem veszi.
A menyasszonytáncz végeztével, az asztalnál ülő öregek összeszámitják a bekapott pénzt, egy kis részt belőle a vőfélnek adnak, egy másikat pedig a muzsikásoknak húrra, előszólitván a barna fiúk közül egyet, ez húz egy nótát ott az asztalnál násznagy uraiméknak, annak végeztével megköszöni szépen a jó akaratot, a helyére távozik; a többi megmaradt pénzt pedig… adják át a menyasszonynak” (Réső Ensel 1867: 48–49). A pénzért való menyasszonytánc időközben az ország nagy részén elterjedt szokás, amely napjainkban is érdemessé teszi a lakodalomrendezést. Az újabb lakodalomban a menyasszonytánc után kontyolás következik, illetve menyecskeruha-felöltés. A múlt századi lakodalomban ezt megelőzte a házasság elhálása.
„Éjfélkor a fiatal pár felment a padlásra aludni. A násznép egy része, násznagy, vőfér, nyoszonyóasszonyok és a vénasszonyok zeneszóval felkisérték őket. A vőlegény most már letehette a kalapját. Amint ezt a menyasszony észrevette, hamar leoldotta és rádobta a koszorúját a kalapra, »hogy erősebb lögyön a házasságban, mint az embör«. Ezt persze a vőlegény iparkodott megakadályozni. Valamelyik vénasszony pedig a menyasszony hajából hátul kilopta a szalagot, elvitte és a párnája alá rejtette, »hogy soká éljen«. A fiatal pár fekvőhelye a padláson egyetlen szalmazsák, vánkos és dunyha volt. Amikor levetkőztek és a dunyha alá bujtak, a vőfér a dunyhára ugrott és háromszor végighentörgött a fiatal házasokon, azután felállt, mondván: »Ekkora fia lögyön keetök mönyecskéjének!« Erre mindenki lement és a vénasszonyok újra letakarva a dunyhával a fiatalokat, lezárták a padlást. Szokás volt, hogy a legények alulról sodrófákkal, karókkal korholták a padlást és iparkodtak mindenképpen zavarni az új házasokat. Mikor már teljesen kivirradt, a fiatal pár a létrán leszállt a padlásról és bement a háznak abba a szobájába, ahol a menyasszony ládája állt a ruhákkal. Ott történt most a fiatal asszony felkontyolása. 65Mikor már a haja szét volt bontva, a füzőt, amely a hajat befonva tartja, a legények iparkodtak elkapni. Ha ez sikerült, azt mondták, hogy fia születik az asszonynak. Ezután ünneplőbe öltöztették a fiatal asszonyt és kikötötték menyecskének. Az új asszony első kötelessége volt a lakodalmas házat kiseperni. A legények azonban folyton zavarták és szétrugták a szemetet. Ezután behozták a pozovics vezetése alatt a kocsonyát… A kocsonyához hoztak még fölmelegített maradékhúst, de nóta nélkül. Később, úgy 10 óra felé, 3–4 legény törülközőkendőt keritett, a vőlegényt hirtelen nagy lármával derékon kapták, a kendőt dereka köré csavarva felhuzták a mestergerendára és addig tartották ott, amig a felesége ki nem váltotta. E célra az örömanya elkészitette a menyasszonyi ajándékát. Sütött egy kakast és apró bábsüteményeket, hozzátett néhány liter mogyorót és két ajándékfát. Ezek egyikét a menyasszonyos, másikát a vőlegényes háznál készitették. Az ajándékfák szokása azonban nem volt nagyon régi. Mindezt most a feleség átadta és evvel váltotta ki az urát. Erre a násznagy vagy a vőlegény egy idősebb rokona eléje állt, megkérdezvén a legényeket: »Mér akarjátok fölkötni?« »Mer nagy bünt követett el!« »Ugyan micsoda bünt?« »Föltörte ja kis ládát!« »Miféle kis ládát?« »A menyasszony kis ládáját!« Erre megkérdezte a menyecskét: »igaz-e?« »Igaz hát, de nem baj!« volt a válasz. Majd tovább kérdezte: »Mid ez neköd?« »Szerettebéli uram!« Erre a férjét kérdezte még: »Mid ez neköd?« »Szerettebéli feleségöm.« Most megölelték és megcsókolták egymást, az ajándék pedig felkerült az asztalra. A násznagy apróra darabolta a kakast, a mogyoróval és az ajándék süteményével együtt szétosztotta a násznép közt, amely a mogyoróval páros-páratlant játszott. A tehetősebbeknél még ezen a napon is tartott a vendégeskedés” (Seemayer 1936: 86–87). Hozzá kell tennünk ehhez az érdekes játékos részlethez, hogy – a további, hasonló adatokkal összevetve – arra következtethetünk, hogy eredetileg – valószínűleg a 19. század közepéig – szó se lehetett „büntetésről”. Sajátos, a későbbi ízlés számára durvának tűnő vallomásra bírása volt ez az új házasoknak arról, hogy egymáséi lettek – a másik felet addig nem engedték ki szorult helyzetéből, amit másképpen is előidézhettek, például azzal, hogy kútba leeresztették.
A menyasszony hozzátartozói is akarták látni, milyen állapotban érte meg a menyasszony a másnap reggelt.
„A következő napon a leány szülői, testvérei és rokonai jöttek látogatóba, mely látogatást kárlátás-nak nevezik. Ekkor a leányos ház gazdája hosszas áldásokkal beköszöntvén, elmondja, hogy: »tegnap egy galambocskát bocsátottak szárnyra s most keresésére indultak, de csak hosszas fáradság után akadtak nyomára: e ház kapuja előtt oly jelt találva, milyet Noénak örömére vitt volna a galamb a bárkába, mi is a zöld ágat látva, örömre fakadtunk. Mutassa meg azért gazdatárs a kis galambot, ha a kibocsátott jeggyel van-e, vagy pedig maguk jegyére változtatták; ha meg nem ismernők, engedelmet kérünk.«
Ekkor lepedővel letakart három asszonyt kiültetnek a szoba közepére, hogy válasszák ki galambjukat; ha el nem találják, akkor van nevetés, de van a jöttek részéről csudálkozás is, hogy az ép fővel eljöttel mit csináltak, hogy fejét úgy bekötözték. Ezen látogatást is nagy ebéd és táncz fejezi be” (Orbán 1868–1873: II. 151).
Ezzel a szertartásos cselekmények sora véget is ért. Ezután a mulatság volt a fő időtöltés. Amíg a fiatal párt érintő események időnként vettek igénybe rövid időt, s azokhoz nem is fért mindenki közel, a mulatság sokak energiáját teljesen lekötötte. A dalolás, a tánc, s éjjel a jelmezes alakoskodó játékok következtek, amelyben mindenki részt vehetett, kivéve a fiatal lányokat, a századfordulóig, vagy hol meddig tartották a 66szigorú tilalmat. A lakodalmi dalok, táncok, de még az alakoskodó játékok egy része is tárgyában a lakodalomhoz kapcsolódott. Más részük azonban a mulatságok általános kelléktárából való volt. A mulatozók közül sokan elfáradtak, elaludtak, hazamentek. Másnap reggel a jobb erőben lévők összeszedték őket.
„Hajnaloztunk”, „mentek vendéggyüjteni”. Csak a vendégek vettek részt a felvonulásban, lakodalmas házhoz tartozó tisztségviselő nem, menyecske meg újember mégúgysem, sőt nekik különösen kellett óvakodniuk, hogy a hajnalozók nehogy talicskára rakják őket. A hajnalozók menetét zenészek kísérték. Több csoportra váltak, hogy előbb végezhessenek, és a zenészeket is elosztották a csoportok között. Magukkal vitték a lakodalmas ház jelvényét: a kapuoszlopot díszítő zöld ágat. Pálinkásüvegekből saját pálinkájukat kínálgatták az utcán. Táncoltak, ujjogtattak, kiáltoztak közben, sok volt köztük az alakoskodó. Betértek a lefeküdt lakodalmasok házába, rendesen ágyban találták őket. Mindenki igyekezett komáját, jó barátját csúffá tenni, lerángatták az ágyról, gatyában mezítláb s úgy vitték magukkal. Csak az asszonyokat hagyták úgy ahogy felöltözni. Étellel, itallal: sörrel, szalonnával, kolbásszal, tojással próbálták megvesztegetni őket az öltözetlen menni nem akarók. Aki mégsem öltözhetett fel, felesége vitte utána hiányzó ruhadarabjait. Az áldozatokat nyakon, derékon kötözték meg, mint állatot vezették, szalmakötéllel karjukat, lábukat, sőt egész testüket betekerték. Kettesével összekötözték őket: egy asszonyt meg egy embert. Szánkón, talicskán vitték őket addig, amíg nem értek olyan házhoz, ahol szintén a lakodalomba meghívott aludt. Itt eloldozták régi, s megkötözték új rabjukat. A megkötözött vendégeket meg is táncoltatták. Visszaérkezésükkor „reggeli asztal” volt számukra terítve, amelynek ételei, különösen a savanyúleves hivatva volt őket kijózanítani (Györgyi 1962: 45).
Ezután a lakodalom addig tarthatott, ameddig volt miből mulatni: vagy el nem fogyott az enni-innivaló, vagy az, amit – ennek pótlására – a vendéggyűjtők, vagy máshol tyúkverőzők összelopkodtak a házaknál, vagy amit összeadott pénzből vettek erre a célra.
A lakodalom végét vendégküldés is jelezhette: a vőfély megmondhatta magyarán, vagy arra utaló dalban adhatta tudtára a vendégeknek, hogy vége, menjenek haza:
Eddig vendég, jól mulattál,
Ha tetszenék, elindulnál,
Szaladj gazda, kapjál botra,
A vendéget indítsd útra!
A lakodalom utáni rendcsinálásban részt vettek a segítők is, de az új menyecske is dolgozott ilyenkor.
Egy közeli napon beavatták a templomban is. Egy hétig nem mehetett haza. Ennek elteltével rendeztek egy kis vendégséget, amin legalább a két szülőpár és az új házasok vettek részt, de esetleg a lakodalom volt tisztségviselői, illetve az ott dolgozók. Ezzel erősítették az újonnan alakult kapcsolatot. Aki pedig nem mulathatta ki magát feladata miatt a lakodalmon, esetleg itt pótolta.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages