LÉLEK
LÉLEK
A test–lélek dualizmus a magyar néphit közismert, alapvető kategóriái közé tartozott, nagymértékben a keresztény vallás erre vonatkozó tanításának függvényeként: „A Szentlélek leheli bé, s úgy van lelke” (Moldva; Bosnyák S. 1980: 48). Mégis megkülönböztethető a lélek fogalmának több, különböző korú összetevője, megragadhatók még a monisztikus (egy test–egy lélek) felfogásnál régebbinek tartott, kétféle lélekképzetet magában foglaló dualisztikus lélekelképzelés maradványai. Ennek csökevényei egész Európában, de különösen Észak-Eurázsiában hasonlóképpen fellelhetők (Paulson 1958). Mint Szendrey Ákos erre vonatkozó vizsgálata (1948) kimutatta, a magyar néphit adatainkkal elérhető múltjában (mint egész Európa közelmúltbeli néphitében) dominált a lélek lélegzetlélekként való elképzelése. Történeti adataink szerint a lélek szót „lélegzet” értelemben is használták, a szó rokon nyelvi megfelelőinek is ez a jelentése. A pára, lehellet szavakat viszont használták „lélek” értelemben is, ahogy erre a „kiadta páráját” kifejezés is utal. E lélekképzet alapja az a tapasztalati tény, hogy amíg él az ember, lélegzik: halálakor az „utolsó lehelettel” „kileheli lelkét”, „kiszakad belőle a lélek”. Ez a lélek a testtel szoros kapcsolatban van, akinek eltávozik a testéből, meghal; ha valaki nem kap levegőt, megfullad. Szórványosan ismert volt az a hit, hogy a lélek a kifolyó vérrel távozik a testből. Például egy sarkadkeresztúri (Békés m.) adat: „A megölt állatnak a vérét nem jó megenni, mert az állatnak a vériben van a lelke” (Bondár 1982: 28). Ez az adalék azt a – magyar néphitben szórványosan dokumentálható – nézetet is képviseli, hogy az állatnak is van lelke. Mind a lélegzetlélek, mind a vér a lélek életfunkcióként való felfogására vall. Mindkét elképzelés az életlélek képzetek körébe tartozik. Az életlélek az embernek haláláig állandó és legfontosabb része, életfunkcióinak irányítója.
E lélek eredeti magyar terminusának Pais Dezső az ómagyar Mária-siralomból 627ismert jonh (eredetileg ’belsőrész’) szót tartja (1975: 185–209). Kérdés, hogy az ember lényegének, énjének metaforikusan a szív, vese, máj („veséjébe lát”, „rosszmájú”) szavakkal való kifejezése a lélek testben elfoglalt helyére utal-e, ilyen elképzelések maradványaként értékelhető-e. A kutatás ugyanis bizonyos fokozatosságot tételez fel a lélekfogalom fejlődésében: az életfunkciókat hordozó, a test egy meghatározott szervében (szív, máj, vese) helyet foglaló testlélektől az énlélekig. Utóbbi az egyén szellemi, értelmi képességeinek, érzelmi életének is hordozója (vö. a görög thümosz ’belső’ → psziché fejlődés), őrizve saját kezdetlegesebb stádiumaira utaló mozzanatokat is (Láng 1974; Vargyas 1978; Dienes 1978).
A halál beálltakor távozó léleknek a „lélegzeten” (és a véren) kívül egyéb alakjai is ismertek a magyar néphitben, többnyire vallásos eredetű képzetekkel kiegészítve: pillangó, madár, galamb (mint a Szentlélek madara), fényjelenség, hangjelenség, suhogás, valami árnyékszerű, páraszerű; és egészen egyedinek látszó megfogalmazások is, például egy nógrádsipeki adat szerint apró, angyalszerű lények kis buborékokban.
A dualisztikus lélekfelfogás szerinti másik lélek, a szabad lélek, árnyéklélek vagy tükörképlélek a testtől ideiglenesen függetlenedhet, alvás idején eltávozik a testből, majd ébredéskor visszatér. Keletkezésének egyik alapját az álomban szerzett tapasztalatok jelentik, mint erre már Tylor (1871) a természeti népek lélekképzeteinek kialakulását elemezve rámutatott; de az ezzel kapcsolatos hiedelmeket, vagy általában, differenciálatlanul a lélekhiedelmeket főleg ezek az álom-tapasztalatok tartották életben mai napig – az egyház test–lélek dualizmusra vonatkozó tanítása mellett. Ezt a közelmúlt néphitében is sok adat bizonyítja: „Amikor az ember alszik, és álmodik, akkor a lelke ott van … amiről álmodik” (Sarkadkeresztúr, Békés m.; Bondár 1982: 28). Vagy amint Csiszár Árpád foglalja össze (1967: 161) közelmúltban gyűjtött, lélekre vonatkozó adatai alapján: „A lélek visszaszállhat a múltba és előre mehet a jövőbe, lát, hall, tájékozódik, rövid idő alatt végtelen távolságot tehet meg térben és időben, majd ébredésre ismét visszatér.” A „hálni jár belé a lélek” kifejezés erre a lélekelképzelésre utal. Fogalma szórványos történeti adatokból (boszorkányperek) és hiedelemmondákból (az Európa nagy részén ismert Guntram-monda; Lixfeld 1970) ismert. Ezek szerint a testből távoztakor állatalakot (elsősorban fehér egér, továbbá pillangó, béka, kígyó) ölt. A Guntram-monda Magyarfaluban (Moldva) lejegyzett változata szerint: „Az embernek kijött az egér a szájából. Elment, sétált akkor még. Álmodik az ember, ha rosszat álmod, vagy megtámadja mondjuk a rossz szellem, akkor mindjárt visszaszalad az embernek a szájába és akkor felébred a test” (Bosnyák S. 1980: 48).
Feltehetően a szabad, illetve árnyéklélek állatalakjának képzetkörébe tartoznak a magyar néphit tudományszerzésre vonatkozó adatai, melyek szerint a boszorkány vagy más „tudós” hiedelemalak úgy nyeri természetfeletti tudását, hogy dongó vagy darázs száll az orrába. Például egy, Manga János által közölt adat szerint (1968b: 168) egy ördöngös dudás a keresztúton kapta tudományát: „Kitátotta a száját, s belerepült a darázs.” A tudománynyerés e módjának e lélekképzet körébe tartozását bizonyítják azok a boszorkányperadatok, amelyek szerint a testet álomban vagy transzban elhagyó lélek dongó-, illetve darázsalakot ölt: „… ott vagyon a teste, de csak olyan mint a mi test, semmi lelket nem érzünk benne … egy dongó bogár jöve be … egy lyukon és az mene a szájába és mindjárást kezde szólani…” (Komáromy 1910: 49; további adatok: Diószegi V. 1967a: 23–28). Ennek a léleknek önálló magyar elnevezése nem ismert; egyébként sem mutatják a hiedelemadatok a kétféle lélekfogalom határozott, tudatos megkülönböztetését. 628A kutatás megkísérelte az árnyéklelket a régi magyar íz betegségnévvel kapcsolatba hozni (vogul megfelelőjének jelentése alapján; Paasonen 1909; Szendrey Á. 1948), ez azonban nem kellően bizonyított, noha a szó etimológiai megfelelése kétségtelen (Pais 1975).
Az embertől könnyen függetlenedő szabad lélek elképzelését, a dualisztikus lélekfelfogást a magyar néphit „keleti öröksége”-ként tartotta számon a kutatás. E lélek-kettősségnek a sámánhitű népek körében ugyanis nagy jelentősége van: a szabad lélek távozik el a transzba eső sámánból, hogy a túlvilágról információkat szerezzen. Az észak- és közép-ázsiai samanizmus „lélekvesztéses” betegségeinek alapja is az a hit, hogy a lélek ideiglenesen kiszáll a testből. A sámán – a betegséget gyógyítván – a túlvilágon keresi az elveszett lelket. A magyar néphit „szabad lelkének” esetleges keleti eredeztetésénél azonban figyelembe kell venni – mint arra már Voigt Vilmos is rámutatott (Lixfeld 1970-hez fűzött kommentár), hogy a szabad lelket fehér egér vagy légy, galamb, fecske alakjában megjelenítő Guntram-mondának a 8. századtól kezdve ismertek nyugat- és közép-európai feljegyzései. (Hasonló problémával került szembe a norvég kutatás, ahol lapp samanisztikus örökség kérdése vetődött fel; Alver 1971). De a nyugat- és közép-európai boszorkányperek jegyzőkönyveiben is találkozunk – a magyar boszorkányperek adataihoz hasonlóan – a boszorkány testéből távozó lelkére vonatkozó adatokkal: a transzba eső boszorkány lelke részt vesz a boszorkánymulatságon, míg teste otthon mereven fekszik. Kérdés, hogy e képzetek mennyiben köthetők nálunk a táltos valamikori „lélekkiküldő” gyakorlatához, vagy akár az európai samanisztikus gyakorlat maradványaihoz. A kérdés eldöntésénél mindenesetre nem hagyhatjuk figyelmen kívül sem a Táltos c. részben említett európai samanisztikus varázslók, sem a Tündér kapcsán taglalt tündérvarázslók testből távozó lelkének adatait, túlvilági lélekutazásainak gyakorlatát, vagy a „lélekben” állatalakot öltő werwolf délkelet-európai adatait. A „lélekkiküldő” képesség többféle európai hiedelemalak és többfajta mediátori gyakorlat része, attól függetlenül, hogy a különböző „túlvilágokkal” való kapcsolatteremtésnek ezeket az archaikus módszereit mely esetekben minősíthetjük „samanisztikusnak” és mikor nem.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
