NÉZŐ, LÁTÓ

Full text search

601NÉZŐ, LÁTÓ
A nézőnek és látónak tulajdonított hiedelmek nem választhatók élesen el az alább tárgyalandó általános tudós fogalomtól, emellett ezek majd mindegyike fellelhető részint a gyógyító, részint a halottlátó vagy táltos alakjával kapcsolatban is. Olykor pontosan ugyanazt a tevékenységet űző, azonos jellemvonásokkal rendelkező alakot nevezték tudósnak vagy nézőnek. Ennek ellenére megkülönböztethető egy leginkább néző (ritkábban látó, jós) névvel jelölt, a múltban ténylegesen működő specialista szerepe, a történeti – főleg boszorkányperekből származó – adatok alapján, akinek fő funkciója a tágabb értelemben vett jóslás volt: a közönséges emberek elől elrejtett dolgok „látása”, „nézése”.
A látó szó az újkorban már alig használt, vagy ha igen, elsősorban csak halottlátót jelent (Moldvában ellátó alakban is). A történeti adatok tanúsága szerint azonban a középkorban – szórványosan még a 16–17. században is – a nézővel azonos jelentése is volt. Mint a két szó eredetével, jelentésével foglalkozó Pais Dezső (1975: 250–255) rávilágít, többnyire vallásos szövegkörnyezetben fordul elő, és keresztény látomást látót, vagy jóst jelent. A néző szó Erdély nagy részén gyógyítót is jelöl, különben a jelenkorban is általában tudóst jelent: olyan személyt, aki időben és térben „lát”, továbbá a halottakról tudósít, tehát halottlátó (a szó ilyen értelemben a látó, ellátó, halottlátó szinonimája).
A közelmúltban nézőnek (látónak, jósnak) nevezett személyhez fűződő legáltalánosabb hiedelmek – részben Ferenczi Imre (1959) összefoglaló tanulmánya alapján – a következők voltak:
Tudományát a foggal születés révén vagy „rejtezéssel” szerzi. A neki tulajdonított tevékenység elsősorban a földbe rejtett kincs meglátása, a kincs nyomára vezetés; ezenkívül az elveszett tárgyak, eltűnt személyek meglátása. „Átlát a falon”, „tudja milyen idő lesz”: tehát térben és időben is „lát”. Szórványos adatok szerint rontás esetén a boszorkányt is a néző azonosította (ólomöntéssel, viaszöntéssel, füstöléssel) – ez egyébként általában a gyógyítók feladata volt.
Szemben jelenkori – elsősorban hiedelemmondai – adatainkkal, a boszorkányperek egyértelműen egy, a 16–18. században még működő specialistára utalnak, aki részben a kincset „látja”, például a körméből „nézi” az elásott pénz helyét (Komáromy 1910: 251), csakúgy, mint a hiedelemmondák mai szereplője. E szerep a boszorkányperek „kincslátó” táltosáéval azonos. Nem világos, hogy mennyiben volt a kincs nyomára vezetés tényleges gyakorlat, bár e korban minden bizonnyal űzték a kincskeresés mindennapi és mágikus módszereit egyaránt. Ami a boszorkányperek nézőjének teljes bizonyossággal valóságos szerepe volt, az a jóslás (például: „…aféle néző asszony embereket hozatott magához, és azt nézette velek, ha az fiai élnek-e sokáig”, „lesznek-e gyermeki”; Schram 1982: 218); az elveszett tárgyak, tolvaj fellelése („babvetéssel” keresi az elveszett jószágot; Schram 1970: I. 548); valamint a rontást okozó boszorkány azonosítása, például: „…egy néző török asszonyt hozott ki a fatens, akarván megtudni, ki vesztette meg a feleségét…” (uo. 501); vagy: „Sümeg táján volna oly néző, az ki megtudja, ha embertül vagy Istentül van-é” (uo. 526). Amennyiben a néző boszorkányazonosítási módszereire fény derül, ezek egyeznek a még századunkban is gyakorolt, közismert, vagy gyógyító szakemberek által űzött módszerekkel. Vagy tudakozó eljárás jelöli ki a rontó személyt (viaszöntés, babvetés, rostaforgatás), vagy maga a gyógyító eljárás (füstölés, fürdő) idézi a házhoz a rontó személyt: aki a művelet alatt vagy utána elsőként a házhoz jön, az okozta a bajt. Ezeket az azonosítási módszereket a perek adatai szerint sem 602végezte kizárólag a néző. Az adatok nagyobb százaléka arra vall, hogy a gyógyító végzi, vagy bárki, akár a károsult családja. Sok esetben nem is volt szükség a boszorkány azonosítására, mert mindenfajta közbeiktatott eljárás nélkül is tudták, hogy kire gyanakodjanak. Tehát a néző, mint a gyógyítótól független boszorkányazonosító személy, nem volt szükségszerű része a boszorkányság mint intézmény működésének. (A boszorkányperek idején is nevezik nézőnek a gyógyítót is; Komáromy 1910: 72–74, 135). Még kevésbé világos a néző egyéb, fent jelzett tevékenységeinek mértéke, fontossága a parasztság mindennapi életében; és azt sem tudjuk, hogy a táltos mellett mennyiben jelentett ez önálló, sajátos funkciót, és mennyiben csak egy körülbelül azonos tevékenység kétféle megjelölését. (A boszorkányperek nézőjére vonatkozó további adatok: Komáromy 1907.)
Ami a néző alakjának európai párhuzamait illeti, a jóindulatú varázslók egyik fő szerepe általában a jóslás, illetve a mindennapi ember előtt rejtett tények meglátása, továbbá a „rituális és morális mulasztások” orvoslása; „s avval, hogy ragaszkodik a sérelmek jóvátételéhez és elkerüléséhez, feloldja társait a bűn terhétől és biztonságot nyújt nekik” (Jahoda 1975: 185). Ilyesfajta varázslók, jósok egy bizonyos társadalmi-kulturális szinten minden nép vallási rendszerében működtek; a középkori Európában is megőrződött nyomuk a „kereszténység árnyékában”. Tevékenységüket: jósló és tudakozó eljárásaikat – mintegy másodlagosan – mindenféle természetfeletti hatalmasság, túlvilággal való kapcsolatteremtés, istenítélet közbeiktatása nélkül is végezhették. A középkori és kora újkori Európa varázslói már többé-kevésbé ezt a másodlagos szintet képviselték, ahol a természetfeletti erő közbeiktatását legfeljebb a keresztény vallás hatalmasságaira való hivatkozás képviselte (például angol varázslók: jósolnak, elveszett személyeket, tárgyakat, kincset keresnek, rostaforgatással jósolják meg a leendő gyerek nemét, rávezetnek a rontó személyére; Thomas 1971: 234; Macfarlane 1970; vagy az orosz varázslókról, akik szintén eltűnt dolgok meglátásával, a rontás elhárításával és gyógyításával egyaránt foglalkoznak, lásd Kovács Z. 1977).
A boszorkányüldözés idején az európai paraszttársadalmak gyógyítóinak és varázslóinak fő funkciója a „boszorkányellenes akciók szervezése” volt: a boszorkány azonosítása, elhárítása, a boszorkány okozta károk helyrehozatala (Henningsen 1973; Klaniczay 1983). Bármikor is alakult ki és szilárdult meg a boszorkányság mint intézményrendszer, ezek a szerepek mindenképpen beillettek az előbb említett, általánosabb szereprendszerbe, annak mintegy boszorkányságra specializált változatát alkották.
Nyugat- és Közép-Európában a varázslók boszorkánysággal kapcsolatos szerepe (witch finder, witch doctor, Hexenbanner) sokkal körvonalazottabbnak és határozottabbnak látszik ez időben, mint az a magyarságnál és Kelet-Európában tapasztalható, mindazonáltal a néző működésére utaló nyomok nagyjából megfelelnek ennek a szerepnek. Bármi is volt a néző eredeti konkrét szerepe az általános „jóindulatú” varázsló-funkción belül, a boszorkányság intézménye ezt magába olvasztotta, a „boszorkány ellenfele” szereppé tette nálunk csakúgy, mint Európa más népeinél.
A néző alakja a boszorkányperek adataiból ismert 16–18. században éppúgy elhalványodott, mint a táltosé, ezért nyitva marad az a kérdés is, hogy mennyi köze volt eredetileg a táltoshoz, voltak-e samanisztikus képességei, mediátori tevékenysége. Pais Dezső említett nyelvészeti fejtegetésében (1975) a finnugor kori néző és az uráli látó szóval jelölt személyekként honfoglalás kori varázslót, illetve jóst tételez fel; e tág fogalomba 603azonban a „látás”, jóslás gyakorlásának bármilyen közép-európai, egyáltalán nem csak samanisztikus módszerei is beleférnek.
Mint Makkai László vizsgálatából (1983) kitűnik, a 16. században a táltos és néző (néha ugyanazon személyre vonatkozó) elnevezések, a „jóindulatú” varázsló tevékenységre való hivatkozás még mentséget adott a boszorkányként perbe fogottnak, míg a 17. századtól már egyértelműen „ördögi fraska, ördögi boszorkányság” az ő tevékenységük is, legalábbis az egyház szemében. Ez nemcsak a boszorkánysággal kapcsolatos egyházi nézetek változására utal, hanem e varázslók valóságosan gyakorolt tevékenységének megszűnésére, pusztán hiedelemszereppé válására is. Ezen a szinten már nincs akadálya az eredetileg esetleg különböző funkciók egybemosódásának, a 19–20. században feljegyzett hiedelemmondák tükrözte általános tudós-táltos-néző hiedelemalak kialakulásának.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages