EMBERFARKAS

Full text search

EMBERFARKAS
A természetfeletti és emberi világ közötti, egyidejűleg ember- és állatalakkal rendelkező, ide is, oda is tartozó átmeneti lények sok nép mitológiájának mai napig élő archaikus maradványai. A magyar néphit és általában az európai hiedelemrendszerek szempontjából legfontosabb e mitikus lények közül az emberfarkas, német nevén werwolf (ógermán ’emberfarkas’ jelentésű szóból); ókori görög nevén lykanthropos (’farkasember’); szláv nevei: vukodlak, vukodlak, vurkolak, kudlak (’farkasbundájú’); román neve priculici vagy (a szláv elnevezésből származó) vîrcolac.
Az ember–állat metamorfózisba vetett hit igen régi; sajátosan a farkassá változás az európai kultúra legrégibb írásos emlékeiből is ismert már. A farkasember hiedelmei egész Európában és Észak-Ázsia nagy részén elterjedtek. Az újkori európai werwolf-hiedelmek valószínűleg régi, közös indoeurópai sajátságokat is őriznek, emellett sajátos szláv és germán, valamint görög-római eredetű vonásokat. A magyar néphitben, csakúgy, mint a Balkán több népénél, valamint a keleti szlávoknál valószínűleg török emberfarkas-hiedelmeknek is vannak nyomai. A középkorban, majd az újkorban az európai werwolf-hiedelmek egy része áttevődött a kutyára is, sőt közép- és délkelet-európai hiedelmek szerint igen sokféle állat – disznó, kecske, ló, kígyó, macska, sólyom, hal – lehet „werwolf”: vagyis bizonyos emberek képesek mindezen állatok alakját ölteni. (Az európai adatok összefoglalása: Hertz 1862. A magyarsággal szomszédos népek werwolf-hiedelmei: Müller 1937; Peuckert 1942: 13–17; Zečević 1981: 126–137, 168–169; Senn 1982.)
Az emberfarkas alakja a közelmúlt magyar néphitében elsősorban úgy ismert, hogy bizonyos egyének – főleg pásztorok – saját elhatározásukból farkassá tudnak változni. 578E hiedelmek és mondák századunkban főleg a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti területeken éltek, helyileg különböző névváltozatokkal: küldöttfarkas, Göcsejben farkaskoldus (Hont m.), farkasember (Tiszántúl), szakállas farkas, küldött ördög.
A „tudománya” megszerzésére, állattá változására, tulajdonságaira vonatkozó leggazdagabb adatok Gönczi Ferenc göcseji gyűjtéséből (1914: 176–179) ismertek; más vidékekről csak szórványosan. Adataink szerint az átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető, például a bába vigyázatlansága vagy rosszindulata következtében. Ha az újszülöttet nyírfa-abroncson háromszor keresztülbújtatja, abból hétéves korában csordásfarkas lesz, elmegy a háztól, és megkezdi farkas képében való működését: be-bejár a faluba a nyájakat dézsmálni. Ettől kezdve kedve szerint ölt farkas- vagy emberalakot. Mások felnőttkorban szerzik meg a képességet: nyírfa-abroncson való háromszori vagy hétszeri átbújással, „istenátkozta tüske” (vadrózsatövis) segítségével. A visszaváltás általában az átváltozással azonos módon történik. A csecsemőből lett, vagy emberfarkasok gyerekeként született lény farkasfoggal, szőrösen, farokkal születik, félig emberi külsejű is lehet. Farkasalakját bizonyos tulajdonságok megkülönböztetik az igazi farkastól: jobb szaglása van, beszélni tud, háta alul, hasa fölül helyezkedik el; csak olvasószem-töltettel lehet lelőni.
A rá vonatkozó hiedelemmondák részben a farkas alakjában nyájat dézsmáló, részben az emberként megjelenő, farkas voltát eláruló jelet viselő emberfarkas „leleplezéséről” szólnak (farkasalakban kapott sérüléseit emberként is viseli; foga közt marad általa megmart feleségének kötényfoszlánya). Egyes mondák szerint meg lehet akadályozni farkassá válását (elégetik az ehhez szükséges nyírfa-abroncsot). Más mondák szerint a „tudós”, „tudós pásztor” vagy a boszorkány hatalma nagyobb a küldött farkasénál: vissza tudja változtatni a farkast emberré, a nyájat megtámadó farkast varázseszközzel legyőzi. Ujváry Zoltán (1962) Putnokról (Borsod m.) közölt egy helyi mondát, amely szerint a határ egy kőhalmát a valamikor ott működő szakállas farkas sírjának tartották. (A magyar farkasemberről lásd még: Róheim 1925: 90–92; Csefkó 1926a.)
A magyar néphit farkasembere kétségkívül európai – elsősorban szláv, germán, részben román – eredetű hiedelemalak. A magyar hiedelmek egyeznek az általános európai nézetekkel, miszerint az emberfarkas, mint átmeneti lény, az emberi világot körülvevő természet világának „állati” jegyeit is viseli. Az átváltozást lehetővé tevő abroncs valószínűleg a középkori Közép- és Észak-Európában még ismert „farkasbőr” („farkasing”) és farkasbőr öv megfelelője. Kevésbé utalnak a magyar hiedelmek a periodikus farkassá változásra, amely Európa több pontján ismert sajátsága a werwolf-hiedelmeknek. Az átváltozás időpontjai, időszakai (az év vagy hónap sötét szakaszai) többnyire a holdciklusokkal függnek össze. Az emberfarkasok a téli napforduló idején, húsvétkor vagy újhold idején változnak farkassá. Ezzel kapcsolatos a werwolf naprabló, holdrabló – „égitestfaló” – természete: a nap és hold fogyatkozását sok helyen – szórványosan magyar hiedelmek szerint is – az emberfarkas okozza.
A délkelet-európai (délszláv, török, román, ukrán) és bizonyos mértékig a közép-európai (szlovák, osztrák) werwolf olyan értelemben is átmeneti lény az emberi és természetfeletti világ között, hogy „élő” és „holt” alakja egyaránt ismeretes: az életében vukodlak, priculici holta után farkas, kutya, ló és egyéb állatok alakjaiban visszajáró rosszindulatú kísértetté, illetve werwolf-démonná lesz; így Kalotaszegen (Kovács Á. 1947), ahol maga a prikolics elnevezés is román eredetű.
Szintén Délkelet-Európából ismerjük a pozitív indulatú werwolf, a samanisztikus 579képességű werwolf-varázsló alakját. Ennek azonban nem a magyar emberfarkas-hiedelmekkel, hanem elsősorban a táltos alakjával vannak kapcsolatai, ezért majd ott szólunk róla részletesebben. A magyar néphitben általánosabbak a „közönséges”, rosszindulatú, vérengző emberfarkasra utaló adatok.
A múlt századi és korábbi, a boszorkányperekben előforduló adatok szerint a farkassá válás képességét általában a közösségek marginális helyzetű tagjainak tulajdonították. Pásztorok, koldusok, csavargók időnként farkasalakot öltenek, és a nyájakat, esetleg a közösség más javait károsítják, az állatokat megtépik, megölik, ellopják. Tettüket a közösség vagy a földesúr elleni bosszú is motiválhatja. Például egy 17. századi boszorkányperben egy férfit mint lópásztorból lett küldött farkast fogtak perbe. Szendrey Zsigmond (1938a) 1793-as feljegyzésre hivatkozik, amely szerint gonosz emberek öreg, vérengző farkasok képében járnak be a faluba, az embereket megtámadják, megsebesítik, megölik. 1866-ban Ugocsa megyében hajtóvadászat zajlott egy „szakállas farkasra”, aki be-berontott a falvakba és embereket rabolt el. A boszorkányperek adatai általában pásztorokra: csordásra, lópásztorra vonatkoztak. A farkassá válás vádjait nyilvánvalóan másodlagosan ruházták a boszorkány személyére. Ez nemcsak nálunk volt így. Európa több pontján megjelentek a boszorkányság vádjai közt a farkasalakban elkövetett kártételek. Az emberfarkas valamikori szerepe a hiedelemrendszerben a hivatalos boszorkányüldözés idejére csökkenőben lehetett. Ezért a farkassá válás képessége könnyen a boszorkányra és – minden negatív hiedelemalakhoz hasonlóan – az ördögre (küldött ördög) ruházódott. A boszorkány állattá változásának újkori hiedelmei valószínűleg sokszor eredetileg werwolf-vonások, nálunk csakúgy, mint Európa más népeinél. Az emberfarkas alakjának elhalványodásával függ össze az a jelenség, hogy egyes 19–20. századi adatok ezt a képességet bárkinek tulajdonítják, aki a közösséggel valamilyen módon szemben áll. Ez lehet a falu ellenszenves földesura, idegen nemzetiségű lakója is. Hiedelemalakjának fennmaradását elősegítette, hogy egészen századunk elejéig alakja – és mondái – ponyvanyomtatványokon is megjelentek; másrészt elhalványodásához az is hozzájárult, hogy a nyájakat dézsmáló, az emberfarkas állatalakjának tartható, valódi farkasok megjelenése megritkult a Kárpát-medencében.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages