KERESZTELETLEN GYEREK

Full text search

552KERESZTELETLEN GYEREK
Kísértetalakjának „átmeneti” állapota hasonló az elvetélt gyerekéhez. J. Pentikäinen (1979) mindkettőt a „státus nélkül elhunytak” közé sorolja: meghaltak, mielőtt a keresztelés révén helyüket elnyerhették volna az élők társadalmában. A keresztelés hiányából következően a „halottak társadalmába” befogadó temetési szertartásban sem részesültek. Ezért sem az élőkhöz, sem a holtakhoz nem tartoznak igazán, átmeneti állapotban vannak. Magyar adataink szerint lelkük – kísértetként – rendkívüli temetkezési helyükön (temetőárok, temető kerítése melletti félreeső hely), ritkábban az eresz alatt, a ház körül éjszakánként síró láthatatlan lényként vagy lidércláng (kékes láng sírja fölött, töltésen bolyongó fény) alakjában jelenik meg. Megjelenése alkalomszerű (hozzátartozói „találkoznak vele”), vagy rendszeres időközönként (hétévenként) észlelhető. Nem nyughat sírjában, nem juthat a túlvilágra (a purgatóriumban – a limbusban –, vagy az „örök sötétségben” kell tartózkodnia), míg meg nem keresztelik, egyes adatok szerint hét évig, vagy az utolsó ítéletig. Göcseji hit szerint Keresztelő Szent János kereszteli meg az utolsó ítélet napján a Jordánban. E nézetek a halotti rítusok valóságos gyakorlatában is tükröződnek; a temetéskor mellé tett pénzt is úgy magyarázták, hogy a túlvilágra vezető útján tudjon vámot fizetni, vagy Keresztelő Szent Jánosnak meg tudja fizetni a keresztelés díját. Néhol, szintén a túlvilági keresztelőhöz, szenteltvizet tettek mellé eltemetésekor.
A kereszteletlen gyerek lelkével való találkozásra és „megkeresztelésére” vonatkozó hiedelemmondák országosan elterjedtek voltak, különösen a katolikus vallású falvakban, de „keresztelés” a valóságban is előfordult a kísértetalakkal való képzelt találkozás esetén. Általában valamilyen ruhadarabot: kötényt, zsebkendőt vagy erre a célra előkészített keresztelőinget dobtak neki oda, és azt megöntözték vízzel vagy szenteltvízzel; matyókra vonatkozó adat szerint e szavakkal: „Én téged megkeresztellek az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében; ha fiú vagy, Ádám légy, ha lány vagy, Éva légy!” A bolyongásra ítélt lélek „felszabadul”: a mennybe jut. Elterjedt hit volt, hogy halála hetedik évfordulóján jelenik meg és sír; ilyenkor a fent említett fiktív találkozás nélkül is megkeresztelhették, például a sírja fölött saját anyja. Esetleg keresztelőruhát ásott le a család e napon sírjába. A kereszteletlen gyereket saját anyjához kapcsolódó vonásai kiemelik a „közösségi”, személytelen kísértetalakok közül, és részben a személyes-családi visszajáró halottak körébe utalják. A keresztelésnek mint a közösségbe fogadás aktusának a mellőzése viszont a közösség normái elleni vétek: ezért közösségi lény is ez a hiedelemalak. A vezeklése alól való feloldást a közösség bármely olyan tagja is elvégezheti, aki kereszteletlen gyerek lelkeként értelmezett jelenséggel „találkozott”.
Mivel mind a kísértethiedelmek általános vonásai, mind a keresztény egyház keresztelési szertartása – úgy is, mint a közösségbe fogadás aktusa és úgy is, mint a katolikus egyház tanítása szerint az üdvözülés előfeltétele (a megkereszteletlen embert kvázi az ördög tartja megszállva) – egységesek és általánosan elterjedtek voltak a keresztény Európában, a kereszteletlen gyerekre vonatkozó fenti hiedelmek is nagyon hasonlóak. Ugyanakkor majdnem teljesen hiányoznak a magyarság hiedelemvilágából azok a hiedelmek, amelyek szerint a kereszteletlenül meghaltak olyan természetfeletti lényekké válnak, akik a kísértet átmeneti állapotával szemben örökre a természetfeletti szférához tartoznak, mint a közép- és kelet-európai „kereszteletlen” démonok (amelyek kereszteletlenül meghaltak lelkéből lettek), vagy a délszláv és román emberfarkas kereszteletlenül meghaltakból égitestfaló lényekké váló alakjai (vukodlak, vîrkolac). A magyarságnak 553csak néhány csoportja ismerte a kereszteletlen gyerekből váló égitestfaló lényt: Erdély több helyén (Kalotaszeg, Alsó-Fehér m., Aranyosszék) úgy tartották, hogy a nap- és holdfogyatkozást ez okozza.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me