IDŐJÁRÁS
IDŐJÁRÁS
Az időjárás egyes jelenségeire vonatkozó hiedelmek és az időjárással kapcsolatos mágia nagy teret kapott a magyar parasztság még közelmúltbeli hiedelemvilágában is, nyilvánvaló összefüggésben az időjárás mezőgazdaságban betöltött fontos szerepével. Az adatanyag változatos; tapasztalati tény, „racionális” tudás, sok egyházi eredetű hagyomány ötvöződött a paraszti hiedelmekkel, és meglehetősen egységes Európa nagy részén. A hagyományok igen számottevő forrásai a kalendáriumok, álmoskönyvek, csíziók, amelyek a 18. századtól szinte napjainkig közvetítették a nézeteket, különösen az időjárásjóslást illetően. (Az időjárás hiedelmeiről: Szendrey Zs. 1933b; Bacsó 1940; Vajkai 1948a). Az eső, jégverés, vihar, szél keletkezésére, tulajdonságaira vonatkozó hagyományok legtöbbjét a táltos, valamint a garabonciás és sárkánya idővarázsló és vihardémonszerű tevékenységéhez kapcsolják a hiedelmek. Az esőre vonatkozó hiedelmek közt legelterjedtebb volt az a nézet, hogy ha esik az eső és süt a nap, „az ördög veri a feleségét”. Bizonyos jeles napokról – leginkább pünkösdről – azt tartották, hogy azon a napon mindig esik egy kis eső. Általános volt a nyelvterület egészén az esőjóslás különböző előjelekből. Ezek végigkísérték a naptári jeles napokat és az emberi élet átmeneti rítusait egyaránt, de egyéb természeti jelenségekből (hold, szivárvány, csillagok, mennydörgés) is jósoltak esőre. Legközismertebbek a – holddal kapcsolatban említett jóslásokon kívül – a következő előjelek: esőt jelent, ha a „tyúkok fürdenek” (a porban), ha nagyon csípnek a legyek, ha a szél felfújja a port, ha előjönnek a hangyák, ha alacsonyan szállnak a fecskék, ha a juhok „csomóba fekszenek”. A kalendáriumi rigmusok terjesztette esőjósló hiedelmek egy része az esőre jósolt, így a Medárd-napi (jún. 8.): ha ezen a napon esik, negyven napig esni fog; vagy ha Benedek napján (márc. 21.) dörög, szárazság lesz. Többségük azonban az esőből jósolt a várható termésre, így például a Vince napjára (jan. 22.) vonatkozó közismert rigmus: „Ha megcsordul Vince, Tele lesz a pince.”
A szél eredetével kapcsolatban gazdag eredetmagyarázó hagyomány ismert (lásd a Magyar néprajz V. kötetében az Eredetmagyarázó monda c. fejezet). A jóslás a szél irányából, erősségéből az időjárásra, esőre (déli szél esőt hoz), valamint a szél megjóslása az ég színéből (ha vörös az ég alja alkonyatkor, másnap szél lesz) országszerte egyöntetűen általános volt.
A mennydörgés keletkezésére vonatkozóan általános volt az a hit, hogy ilyenkor az ördögök, illetve Szent Illés hajtja a kocsiját. Jégveréskor potyogó jégdarabkákról úgy tartották katolikus vidékeken, hogy rajtuk Jézus és Mária arca látható. A jégszemeknek mágikus tárgy szerepük is lehetett: az északi területek katolikus falvaiban szokásos volt jégverés megállítására bedobni a kemencébe. Elterjedt nézet volt, hogy a villámlás és jégverés Isten büntetése; a villám bűnös emberbe, „bűnös helyekre” vág. Ez a gondolat egyházi eredetű tabu-mondákban is megnyilvánult: ezek szerint az ünnepi munkatilalmak megszegőit sújtja a villám. Az „Isten büntetése” képzetkörbe tartozik a villám istennyila, istenharagja és a mennykő istenharagjakő elnevezése is.
543A mennykő, ménkű vagy nyilakő hiedelmei a parasztság környezetében, például szántás közben talált meteoritokhoz és neolit kori kőbaltákhoz fűződő természetmagyarázó hagyományok, amelyeket rejtélyes odakerülésük értelmezésére irányuló törekvés hívott életre sok népnél. Általános nézet volt, hogy a „mennykő” a villámcsapás révén kerül a földbe. Megtalálni – több helyen ismert hiedelem szerint – hét év múlva lehet, amikorra a mélyre fúródott kő újra felkerül a föld felszínére. Ahová „bevágott” már a mennykő, oda többet nem vág. A mennykő mint a villámlás szilárd végterméke már a klasszikus ókor óta ismert természetmagyarázó hagyomány. A kereszténység századaiban egész Európában isteni eredetűnek tartották a mennykövet. A villám és jégverés mint váratlan természeti csapás könnyen társulhatott az „égi büntetés” gondolatával (Szendrey Zs. 1933b).
A mennykő – különleges eredeténél fogva – szinte törvényszerűen lett mágikus tárggyá: mindenféle végtagfájdalom, kelés és egyéb bőrbetegségek, valamint a „megrontott” tehén beteg tőgyének gyógyításakor elterjedt gyógymód volt a vele való simogatás, dörzsölés, „kerekítés”. A köpülő oldalát ütögetve a vajköpülést „serkentette”. Úgy tartották, hogy aki mennykövet talál, azt nem éri többet vihar.
A szivárványhoz néhány, lényegében a magyar nyelvterület egészén elterjedt hiedelem fűződik: Közismert nézet volt, hogy egyik vége vízbe, tóba vagy kútba nyúlik, sőt moldvai hiedelmek szerint tengerbe. Onnan szívja fel a vizet és a víziállatokat: békát, kígyót, halakat. A felszívott vízből eső lesz, amellyel együtt a felszívott békák, halak leeshetnek az égből. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki átjut a szivárvány alatt, lányból fiúvá, fiúból lánnyá változik.
A szivárványt eget és földet összekötő hídnak is tartották, amelyen angyalok, esetleg tündérek közlekednek; szórványosan ismert hiedelmek szerint a foggal született gyereket a szivárványon át „ragadják” el.
Közismert volt a szivárvány színeiből való analógiás jóslás: az egyes színsávok szélességéből, egymáshoz viszonyított arányából következtettek a mezőgazdaság bekövetkező eseményeire: a széles zöld csík jó búzatermést, a vörös jó bortermést (vagy háborút) jelentett. Általános volt az ujjal mutatási tilalom (elszáradna az illető ujja; vagy ha mégis rámutat a szivárványra, ennek megelőzéséül harapja meg az ujját). Ez a tilalom egész Európában, sőt Ázsia nagy területein is ismert. Moldvai hiedelem szerint megszámolni sem volt szabad a szivárvány színeit. A színekből jóslás és az „égi híd” elképzelés szintén közismert Európa nagy részén.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
