ÁLLATOK
ÁLLATOK
A parasztság környezetében élő állatokhoz fűződő hiedelmek részint az állatok megfigyelt valóságos természetén alapulnak, részint némely állat felé irányuló tisztelő-félő magatartáson. A mágia, jóslás, gyógyászat minden területén előfordultak különféle rovarok, állati testrészek, tartozékok (csont, bőr, karom, szőr, toll, tojás, exkrementumok). Az élő állatoknak és megjelenésük módjának vagy idejének, végül hangjának, elsősorban a jóslásban volt nagy szerepe: a pacsirta jó időt, a kakukk megjelenése pénzt vagy halált, az elbújó hangya és az alacsonyan repülő fecske esőt jósolt. A „tisztelt állatok” némelyikének hiedelmei Európa hiedelemvilágának legarchaikusabb rétegéhez tartoztak. Más esetekben a keresztény vallás hagyományaira, a keresztény egyház által közvetített klasszikus ókori és ókori keleti hiedelmekig vezetnek vissza adataink.
Az állatvilághoz fűződő hiedelmek fontos részét jelentette a természetfeletti lények állattá változásának képességébe vetett hit. A kísértet, boszorkány és egyéb lények 540lehetséges alakváltozatai – a háziállatokon kívül – olyan vadon élő állatokra terjedtek ki, amelyek a ház, a falu közelében gyakran megjelentek: egér vagy mezei pocok, béka, menyét, patkány, galamb, holló, varjú, nyúl. Az emberfarkas hiedelemkörének legfontosabb elemét jelenti a farkassá változni tudás képessége.
A madarak közül a fecske és a galamb hiedelmeiben nyilvánult meg bizonyos vallásos színezetű tisztelet. A fecske „Isten madara” volt általánosan ismert hit szerint. A fecskefészket nem volt szabad leverni, mert „véreset” adott volna a tehén, ugyanettől féltek, ha a fecske átrepült a tehén alatt. Fészke szerencsét hozott a házra, emellett a fecskefészek és fecsketojás gyógyszerek alapanyaga volt. Arra is van adat, hogy az első fecskét kalaplevéve köszöntötték (Kalotaszeg), vagy megjelenésekor tenyerükbe fújtak, hogy egész évben szerencsések legyenek. Általános volt az első fecske megjelenésekor „szeplőelvitető” mondókát mondani, arcot „lemosó” mozdulatok kíséretében: „Fecskét látok, szeplőt hányok.”
A galambot mint a Szentlélek jelképét tisztelték: nyakát nem volt szabad elvágni, csak kitekerni.
A rovarok közül a méhhez fűződött vallásos jellegű tisztelet, általában „Salamon király madarának” tartották, és nem volt szabad vele kapcsolatban a „megdöglik” kifejezést használni. Volt olyan nézet is, hogy az első méh „Krisztus homlokából repült ki”. Ez az eredetmagyarázó hagyomány talán összefügg azzal a hiedelemmel, amely szerint a méh a szabad lélek egyik megjelenési formája (lásd: lélek).
A menyéthez fűződő hiedelmek összeolvadtak a valamikori hermelin hiedelmeivel, mint ez Széman Zsuzsa erre vonatkozó vizsgálataiból ismeretes (1974). Mint a baromfiban kárt tevő rágcsáló ellen számos mágikus elhárító eljárást alkalmaztak. Ezekhez bizonyos kvázi-áldozati jellegű cselekmények kapcsolódtak; a menyétnek „munkát adtak”: kis pálcikára kötött kócot dugtak azokra a helyekre, ahol a járása volt, és fonásra biztatták, csúfolódó versikékkel: „Menyétasszony, szép asszony, nem pörög a rokkája!” (Göcsej; Gönczi 1914: 214–215). Hasonló hiedelmek a Dunántúl nagy részén, valamint Szatmárból és Erdélyből is ismeretesek. Széman Zsuzsa (európai vonatkozásban: Hako 1956) kutatásai szerint a menyét eredetileg rosszindulatú asszonyi alakban is megjelenő gonosz szellem megtestesítője; erre vall a menyét szó eredeti ’asszony’ és ezzel rokon ’menyasszony’, ’meny’ jelentése. A nyelvterület több pontján menyétasszonynak, szépasszonynak is nevezték. Egy szálon a boszorkányhittel is összefüggnek a menyéthiedelmek: a boszorkány egyik ritka megjelenési formája a menyét, és közismert volt az a hiedelem, hogy a valóságos menyét – az állatalakot öltött boszorkányhoz hasonlóan – kiszopja a tehén tejét is; a tehén tőgygyulladását gyakran tulajdonították neki. A menyéthez fűződő hiedelmek negatív tartalma abban is megnyilvánul, hogy a jóslásokban, előjelekben elsősorban rossz jelentése volt: például kalotaszegi hiedelem szerint meghal a háznál valaki, ha menyét jelenik meg az udvaron; menyéttel álmodni veszekedést jelent.
A kígyó a magyar néphit legfontosabb állatai közé tartozik, ha a hozzá fűződő hiedelmek elterjedtségét, változatosságát tekintjük. A kígyóhiedelmek egész Európára kiterjedő, az ókor óta nyomon követhető gazdagságához bizonyára hozzájárult vedlése és szemmel látható megújulása, „újjászületése”. Több vonatkozásban szent, de legalábbis tisztelt állat volt. A magyar parasztság részéről is határozottan megnyilvánult egy bizonyos félő-tisztelő magatartás. Sok helyen ismert hit volt, hogy a kígyó még fejének levágása után is él naplementéig. A kígyóbőr (vagy -nyelv) általános mágikus tárgy: a gazdálkodás, háztartás sok ágában felhasználták, tehén- vagy disznóvályúba, ökrök 541igájába helyezték, ló hámjába varrták rontás ellen, hogy jól húzzon az állat; baromfivályúba tették, hogy a kányák el ne vigyék a csirkét. Erszényben is hordták pénzvarázslás céljából, és a szerelmi mágiának is eszköze. Halászhálóba kötni, küszöb alá ásni is szokásos volt. A természetfeletti erejű személyek hiedelemmondáiban mint a „tudás” megszerzésének eszköze jelenik meg: általánosan elterjedt nézet volt, hogy aki kígyónyelvet (vagy porrá tört kígyóbőrt, italban) eszik vagy iszik, ért az állatok nyelvén. A boszorkány „felismerésében” is segédeszköz lehetett.
A kígyóval kapcsolatos hiedelmek (ez a gyík és a béka vonatkozásában is így van) fontos határideje volt Szent György napja (ápr. 24.). Sok fent említett – és egyéb – adat csak Szent György-nap előtt látott vagy talált kígyóra, kígyóbőrre vonatkozik. A kígyókő ókort-középkort végigkísérő hiedelmei részben természetmagyarázó hagyományok: bizonyos fajta kerek, simára csiszolódott kavicsokat tartottak kígyókőnek, amelyet a kígyók „fújtak”. A rá vonatkozó, leggazdagabban a Nyugat-Dunántúlon és a Felföldön ismert hiedelemmondák részint a kígyókő létrejöttéről, részint a kígyóktól vagy a kígyók királyától való megszerzésének módjáról szólnak. Maga a kígyókőnek tartott kavics mágikus tárgy volt, a kígyóbőréhez hasonló szerepkörben. Ezenkívül gyógyszerként kelést, sebeket, beteg tehéntőgyet lehetett vele nyomogatni; vagy lyukas kígyókövön keresztül „megrontott” tehenet fejni. (A kígyóhiedelmekről: Szendrey Zs. 1940a; Erdész 1984). Országszerte elterjedt hiedelmek szerint a szabadban alvó emberbe vagy őrizetlenül hagyott kisgyerekbe kígyó mászhat, és azt tejjel lehet kicsalogatni (a gyereket tejesedény fölé lógatják). A kígyó a kincsőrző szellemeknek is egyik alakváltozata, és mint házikígyó a magyar néphit őrzőszellemszerű lénye. A „kígyónak adott tej” a házikígyó-hiedelmekből is ismert, feltehetően összefügg a kígyó őrzőszellemszerű vonásaival, és bizonyos áldozati jellege van. Ezek a motívumok a lélek, az ősök, őrzőszellemek kígyóalakjával kapcsolatos, Közép- és Délkelet-Európában a klasszikus ókor óta ismert hagyományok lecsapódásai a magyar kígyóhiedelmekben. (Lásd: Házikígyó.)
A kígyóhiedelmek egy része a gyíkkal kapcsolatban is ismert; a gyíkbőr és -farok mágikus tárgy szerepe a kígyóéhoz hasonló. Egy olyan vonása van a gyíkhiedelmeknek, amely – a magyar néphitben – elsősorban rá jellemző: ez a gyógyító tudomány szerzése Szent György-nap előtti gyík érintésével. Főleg a nyelvterület keleti részén általánosan elterjedt hit, hogy aki gyíkot vagy havasi gyíkot tapogatott, annak „jó a keze” torokgyík és egyéb torokbetegségek gyógyításához.
Mind a gyík, mind a kígyó sok szállal kapcsolódik a sárkány hiedelemalakjához. A sárkányképzetek egyik gyökere minden bizonnyal a varázserejű, tisztelt és félelmetes kígyóra vezethető vissza.
A békát a néphit szoros kapcsolatba hozta a boszorkánnyal, annak egyik megjelenési formájaként tartották számon. A „béka–boszorkány” kapcsolat Közép- és Nyugat-Európában legalábbis a középkor óta elterjedt, a magyar nyelvterület egészén ismert. E hiedelmek egyaránt vonatkoznak a leveli- és varangyos békára. A leggazdagabb adatanyag az istálló körüli béka képében megjelenő „tehénrontó” boszorkányról szóló hiedelemmondát képviseli; e szerint a béka megszúrása, megvágása analógiás úton megsebesíti a boszorkányt. Mint minden, boszorkánnyal, rontással kapcsolatba hozott állat, a béka tartozékai is alkalmasnak minősültek rontásra, gyógyításra, szerencse- és pénzvarázslásra. A boszorkányperek adataitól a közelmúltig általánosan elterjedtnek mondható a békacsontvázzal történő szerelmi varázslás (a békát hangyabolyba helyezve a hangyákkal rágatták le a húsát). A béka másik fontos néphitbeli szerepe a jóslás: 542házban való megjelenése, kertben kuruttyolása több vidéken halált jelentett. A Szent György napja (ápr. 24.) előtt hallható békakuruttyolás nyáron jó termést, sok (vagy kevés) esőt jósolt. Elterjedt nézet volt, hogy aki békát hallva kitátja a száját, annak „kiszámolja” a fogát: kihullanak a fogai.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
