A KERESZTÉNY HITRE TÉRT MAGYAROK NÉPHITÉNEK ÉVSZÁZADAI
A KERESZTÉNY HITRE TÉRT MAGYAROK NÉPHITÉNEK ÉVSZÁZADAI
A kereszténység felvételét követő korszakban kezdődött meg a rendi társadalom kialakulása. Több évszázados fejlődésről van itt szó, amelynek első három százada végén különböző jogállású kategóriákból létrejött a magyar jobbágyság.
Ekkor rétegződött a magyar társadalom úgy, hogy már külön „néphit”-ről is beszélhetünk. Ennek kialakulását azonban nehéz megragadni, mert az adatok többnyire az általános egyházszervezetre, a szerzetesrendek működésére stb., tehát az egész országot érintő kérdésekre vagy egyházi birtokjogi ügyekre vonatkoznak, és ritkán térnek külön ki a köznép vallásosságára.
Külön problémát jelent az, hogy a magyar városok polgársága gyakran nagyszámú nem magyar elemet tartalmazott, és ezek hiedelmei feltehetőleg különböztek a tisztán magyar települések hiedelmeitől. Arra viszont a források elég nyilvánvalóan utalnak, hogy amikor a kunok és a jászok nem keresztény csoportjai megtelepedtek hazánkban, a régi életmód (és feltehetőleg a pogány vallás) sok, már látszólag feledésbe ment lappangó mozzanata ismét felelevenedett.
Másrészt a keresztény vallással együtt egy sor eredetileg nem a kereszténységhez tartozó hitelem is került a magyar néphez – a környező népek vagy esetleg egyenesen az egyház közvetítésén keresztül.
Már említettem, hogy a monoteista vallások nem lehettek ismeretlenek a pogány magyarok számára. Az történetileg elismert tény, hogy a magyar törzsekhez mohamedán csoportok is csatlakoztak. A kereszténységre való térítés sem Géza fejedelem idején kezdődött, hanem korábban. Hosszú ideig az sem látszott eldöntöttnek, hogy a magyarság a nyugati vagy a keleti egyházhoz csatlakozik-e, és István király nem csupán a pogánysághoz ragaszkodó főurakkal, hanem a Bizánchoz húzókkal is meg kellett küzdjön.
Természetesen a kereszténységre való áttérés nem volt zökkenőmentes. Pogány lázadásokról [Tanuzaba, Koppány, Vászoly (Vazul), Vata stb.] hírt adnak a krónikák, azonban nem világos, hogy az ellenállás főleg vallási-ideológiai, vagy inkább politikai jellegű volt-e (Bakay 1978a).
A kereszténységre való áttérés látszólag nehézségbe ütközött néhány más, a magyarsággal körülbelül egy időben kereszténnyé vált népnél is. Úgy látszik mégis, hogy a régi vallásos képzetek egyike-másika könnyen beilleszkedett az új ideológiába. Az Árpád-ház 514például hamarosan néhány szenttel gyarapította a keresztény egyházat, és ezek átvehették a régi őstisztelet és nemzetségi kultusz funkcióját.
Eleinte nagy nehézséget okozott az a rendelkezés, hogy minden tíz falu köteles templomot építeni, és az istentiszteletre képviselőt kell küldeni. Amikor azonban a letelepedett életmód egyre általánosabbá vált, ez a rendelet könnyebben betartható lett. A nép számára viszont egyre növekvő terhet jelentett az egyháznak fizetendő tized és más anyagi terhek.
Sajnos, a középkori egyházi rendeletek és tilalmak sem mindig tűnnek teljesen megbízható forrásnak. Egy-egy új nép térítésénél ugyanis általában ugyanazokat a tilalmakat sorolták fel, amelyeket a régebbi térítések során más népeknél észlelt jelenségekből kiindulva használtak, s így például a pogány képmások tiltása, vagy a természeti helyek tiszteletére vonatkozó tilalmak esetében nem biztos, hogy itt tényleg magyar jelenségekről van-e szó. A legnagyobb hangsúllyal a régi áldozati és temetési formákat tiltotta az egyház, s itt sikert is ért el.
A magyarok számára éppoly nehéz lehetett a latin nyelvű egyházi szertartás megértése, mint a többi, neolatin nyelvet beszélő nép számára. A latin egyházi ének dallama és versformája is egyaránt idegen volt a magyar ritmus- és dallamvilágtól, a „pogány énekekre” vonatkozó tilalmak tehát reálisnak tűnnek.
Mindezek azonban az egész országot érintő kérdések voltak, és nem korlátozódtak a köznépre. Szinte semmi konkrét adatunk nincs arról, hogy a keresztény egyház tanai milyen gyorsan és mélyen hatoltak az alsóbb társadalmi rétegekbe. Annyi bizonyos, hogy a köznép továbbra is űzte gyógyító-varázsló szertartásait (ha ezek esetleg némi keresztény színezetet is kaptak), tehát tovább működtek a népi varázslók, gyógyítók, jövendőmondók, időjósok is.
A népi vallásosságnál több megbízható adat maradt fent az eretnekmozgalmak terjedéséről, és itt már néha pontosan tudjuk, hogy a köznép soraiból is csatlakoztak ezekhez. A bogumilizmus felbukkanását néhány történészünk már a 11. századra teszi. Erős volt például a flagelláns mozgalom hatása és a huszitizmus befolyása a nép körében (Székely Gy. 1954; 1956).
Ritka azonban az olyan adat, amely társadalmi rétegek pontos megjelölését tartalmazná, akár a tilalmak, akár az előírások említésénél. Csak a 15. századtól kezdve gazdagodnak adataink, és ekkor már a nemesség, a városi polgárság és a jobbágyság vallási gyakorlata és hiedelmei is differenciálhatók.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
