KISEGYHÁZAK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN

Full text search

491KISEGYHÁZAK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN
Az első világháború a protestáns kisegyházak életében is cezúrát jelentett. Erre az időre már a protestáns parasztecclesiolák és a népies pietista körök is felmorzsolódtak, valamint a meginduló belmisszió nagyrészt azokat a munkamódszereket kezdte alkalmazni és azt a puritán erkölcsiséget próbálta népszerűsíteni, amelyet a szabadegyházi közösségek is. A protestáns belmisszió viszont nem találta meg az utat a nép szélesebb tömegeihez, egyletek kusza szövevényében aprózta el erejét, sem radikális reformot nem hozott, sem megoldást nem adott még azokban a kérdésekben sem, amelyek érdekében létrehívták.
A szabadegyházi közösségek közjogi helyzete a Horthy-korszak idején nem változott (Szigeti 1981c; Csizmadia 1966: 119–122). Egyetlen közösségnek sem sikerült kivívnia az elismertetést. Az 1895: 43. törvénycikk ugyanis a bevett – vagy az úgynevezett „történelmi” – egyházak jogi státusának megerősítése mellett lehetővé tette, hogy az újonnan alakult vallásközösségek törvényes elismeréshez jussanak, de ez csak a legnagyobb szabadegyházi közösségnek, a baptistáknak sikerült 1905-ben, igaz, hogy akkor is korlátozott formában (Nagy J. 1963; Szebeni 1965), de még ez az érvényes jogi státus sem mentesítette mindig a baptista parasztgyülekezeteket az üldöztetéstől (Somogyi 1937).
A többi felekezet – mint el nem ismert, vagy megtűrt közösség – e vallásszabadsági törvény hatályán kívül állt. Ügyüket nem is a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézte, hanem a Belügyminisztérium, és úgy tartotta nyilván, mint törvényesen el nem ismert egyesületet. Ellenőrzésükről – éppúgy, mint az illegális kommunista mozgalom esetében – a VKF–2 gondoskodott (Hollós Korvin 1971). A belügyi hatóságok lényegében mindig úgy kezelték ezeket a vallásközösségeket, mint amelyek a magyar államra és társadalomra nézve veszélyesek. Ennek következtében a szabadegyházi közösségek istentiszteleteit hatósági engedélyhez kötötték, és megadását sokszor megtagadták. A 18 évesnél fiatalabbak nem látogathatták az istentiszteleteket, és a szabadegyházi közösségek tagjai magánéletükben is többször zaklatásnak voltak kitéve.
A hátrányos jogi helyzet ellenére a Tanácsköztársaság bukása után a szabadegyházi gyülekezetek missziói jelentős mértékben megerősödtek, és erre a belügyi hatóságok csakúgy felfigyeltek, mint a történelmi egyházak is (Nemes 1956: 123; Incze–Petőcz 1954: 84; Csonka 1952: 47–49; Nyisztor 1926; Vass 1926; Mátyás 1933). A baptista és az adventista misszió számban és minőségben tovább erősödött. A baptista városi gyülekezetek növekedése az egyik érdekes jelenség. Az adventista gyülekezetek terjedésében nagy szerepet játszott egyrészt a gondos terv szerint végzett könyvterjesztő munka, valamint a legszegényebbek módszeres és rendszeres megsegítésére alakult Tábea-szervezetek létrehozása. A szabadegyházi közösségeken belül a metodista egyháznak kivételes volt a helyzete. Ennek fő okát az egyesült államokbeli metodisták hathatós támogatásában (Huszár-féle akció) találhatjuk meg. A metodisták a már említett nyíregyházi szlovák gyökerű parasztecclesiola befogadásán túl különösen a budapesti magyar nyelvű misszió megerősödésével és a dél-dunántúli sváb falvakban végzett térítésekkel értek el jelentős sikereket. A nazarénusok körében nem észlelhetünk jelentős számbeli gyarapodást. A nazarénus gyülekezeteket ugyanis a századfordulótól kezdve egyre jobban saját tradícióik kötötték meg. Igaz, hogy virágzó, meleg hangulatú patriarchális gyülekezeti életet építettek ki, de lemondtak a hit hirdetésének azokról az aktív módjairól, amelyek 492a többi szabadegyházi közösségeket ebben az időben jellemezték. A belmissziós mozgalmak legradikálisabb híveiből a Horthy-korszak idején alakult meg a Keresztyén Testvérgyülekezetek Közössége, amelynek nagy hatású vezetője volt Dr. Kiss Ferenc (1889–1966) anatómus professzor és Ungvár Aladár (Zentai L. 1963; Kádár–Szentágothai 1966; Vohmann 1968).
Hasonló rétegeket érintett a Budapesten jelentkező üdvhadsereg missziója is az 1920-as években, mindazonáltal hazánkban ez a különös belmissziós indítású, katonai elvek alapján szervezett mozgalom nem tudott gyökeret ereszteni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages