ADVENTISTÁK

Full text search

ADVENTISTÁK
A Hetedik Napi Adventista Felekezet, mely nevét onnan kapta, hogy szombatot ünnepel, és gyülekezeti tagjai szombaton mindennemű munkától tartózkodnak, a századforduló éveiben a már meglévő szabadegyházi missziók nyomában indult. Ezért szombatistáknak is nevezik őket, akiket nem szabad összetéveszteni az erdélyi szombatosokkal.
Az első magyarországi adventista Rottmayer János lett (Pechtol–Szigeti 1966), aki az első baptista volt. 1898-ban telepedett le Magyarországon az első adventista prédikátor, Huenergardt János Frigyes, aki Kolozsvárott és az erdélyi városokban kezdett missziót. Különösen a kisemberek körében, a szombat megünneplését elfogadó nazarénusok csoportjában volt eredményes a munkája. A mai Magyarország területén a békéscsabai szombatünneplő nazarénusok, valamint a Budapestre telepedő, főként erdélyi származású kisemberek között indult el az adventista misszió, mely az első világháború után bontakozott ki. 1925-ben alakult meg a magyar unió, 1957-ben pedig elismert egyházzá nyilvánította a magyar állam (Szigeti 1985a).
Az adventista tanítások hangsúlyt helyeznek az egészséges, mértékletes életmódra. Ezt úgy értelmezik, hogy a gyülekezeti tagok semmiféle szeszes italt nem fogyasztanak, nem dohányoznak, előnyben részesítik a betegségmegelőző higiénikus szabályokat. Előnyben 490részesítik a természetgyógyászatot, a gyógynövények használatát. Már az első világháború előtt külföldi iskoláikon több „ápolónőt” képeztek, akik ezekkel a kérdésekkel szakavatottan foglalkoznak. A gyógyszereket, az orvosi segítséget elfogadják és igénylik, de a túlzott gyógyszerfogyasztástól tartózkodnak, és a prevenciót fontosnak tartják. A közegészségügyre, a higiénére vonatkozó népszerű folyóiratukat („Boldog Élet”) és füzetsorozataikat („Boldog Élet Könyvtára”) a két világháború között terjesztették. Csak a házi szárnyasok és a hasadt körmű, kérődző állatok, valamint a pikkelyes halak húsát fogyasztják Mózes harmadik könyve 11. fejezete értelmében. Sokan közülük vegetáriánus életmódot folytatnak.
Társadalmi szokásaikban, szórakozásukban, szabadidős tevékenységükben puritánok. A táncot, a különböző szórakozóhelyek látogatását elvetették. Öltözködésükben, hajviseletükben az egyszerűséget követelték meg tagjaiktól, helytelenítették az ékszerek használatát, a feltűnő viselkedést. A szombati napot pihenéssel, a gyülekezetek istentiszteleti közösségének ápolásával töltik. Fő tanításuk Krisztus visszajövetelének várása, aminek közelségét a bibliai próféciák teljesedése jelzi.
Az adventista felekezetből 1917-ben kivált egy antimilitarista, konzervatív gondolkodású csoport, akik a fegyverfogást is tiltották, míg az adventista egyházban nincs ilyen tilalom. Egyes csoportok közülük eleinte a házasságot sem tartották elfogadhatónak. Az anyaegyház tagjainak életformája szerintük túl „világias”. A vegetáriánus életformát kötelezően tartják. Hivatalos nevük: A Hetednapi Adventista Reformmozgalom, de reformadventistáknak, őrállóknak is nevezik mozgalmukat.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages