AZ ANYA AVATÁSA

Full text search

AZ ANYA AVATÁSA
A gyermekágy időszakát az anya avatásának (avató, kiavatódás, kiszabadulás, egyházkelő, „egyháztól ment ki”) egyházi szertartása zárta le. Történhetett vasárnap vagy hétköznap, volt, ahol miséhez, istentisztelethez kapcsolódott. Az ünneplőbe öltözött anya a bábaasszony (esetleg más női hozzátartozó) kíséretében indult a templomba. Bár főleg protestáns vidékekről ellenkező adatok is vannak, gyakoribb, hogy a csecsemőt vitték magukkal, díszesen felkészítve. Útközben több mágikus előírást kellett betartaniuk, részben gonosztávoltartó célból, részben pedig a gyermek tulajdonságainak, sorsának befolyásolása miatt: például nem állhattak meg beszélgetni, mert nyelves, szószátyár ember lesz belőle. Véletlen eseményekből következtettek is jövőjére. A templomi szertartás vallási tartalma összetett, néprajzi szempontból azonban elsősorban az anya tisztátalanságának feloldása a lényeges. Ezt szemléletesen illusztrálja az a múlt századi szokás, hogy a szülésbe belehalt asszony koporsóját temetőbe menet, mintegy az egyházkelőt pótolandó, elvitték a templomba (Dörfler 1893: 208). Továbbá, mivel törvénytelen szülésnél a katolikus egyház megtagadta a szertartást, ennek helyettesítésére kialakultak laikus szokásformák. Például a Nógrád megyei Csesztvén este, amikor nem látta senki, a bába kíséretében a megesett háromszor körbejárta a bezárt templomot. A századfordulón még elterjedt gyakorlat volt, hogy avatáskor az anya hazavitt egy marokkal a templom porából, s a csecsemő ágyneműje közé tette. Gyakoribb magyarázat szerint ezzel vélték biztosítani, hogy a gyermek jóalvó legyen, a szlavóniai magyarok pedig gonosztávoltartó célból cselekedtek így.
30A szertartás alatt vagy utána került sor – egyes vidékeken előírt formák szerint – a gyermekágyas elfüggönyözött fekhelyének szétszedésére, hiszen a néphit szerint ettől kezdve a gonoszok hatalma megszűnt az anya fölött. Volt, hogy a hazatérő asszony elsőnek vizet húzott a kútból, szimbolikusan jelezvén, hogy érvényüket vesztették a korábbi, tisztátalanságából fakadó tilalmak. Az avatást szerényebb vendégelés követte, amin csak asszonyok vettek részt. A Dél-Alföldön ilyenkor megfelelő előírások szerint elsőnek a legidősebb jelenlévő vagy a bábaasszony „köszöntötte el a Boldogasszony poharát” (Kálmány 1885). Avatáskor fizették ki a bába járandóságát, ami rendeletileg megszabott összeg vagy ezzel egyenértékű terményféle volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages