A ,,GONOSZ” TÁVOLTARTÁSA
A ,,GONOSZ” TÁVOLTARTÁSA
A szokások másik nagy csoportja abból a képzetből fakad, hogy mind az asszony, mind a csecsemő nagymértékben ki van téve a rontás veszélyének, így nagy szerepet kapott a megelőzés. Részint az általános érvényű gonosztávoltartó eljárásokkal, eszközökkel, részint az ilyenkor sajátos ártalmakra hasznosnak vélt előírások betartásával. Leggyakrabban a „szemtől jövő” rontást emlegetik, amit az ágyat eltakaró lepedővel, az ágyba tett gonosztávoltartó szerekkel igyekeztek elhárítani. Mivel a hiedelem szerint szándék nélkül is árthat valaki, kevés látogató pillanthatott be a lepedő mögé, sok helyen még a férjnek is megtiltották. Az asszonyt illetően legfontosabb törekvés a tej biztosítása volt. Az e téren mutatkozó rendellenességeket is eredeztették szemverésből, ezért arra különösen ügyeltek, hogy a szoptatásnak ne legyen illetéktelen tanúja. A másik közismert hiedelem, hogy ha valaki, akár férfi vagy gyermek is a nő ágyára ül, arra ráragad az anya teje, s ezért nem tud szoptatni. Ez a cselekvés tiltásával megelőzhető. Ha másik szoptatós asszony jött látogatóba, már azt is hasonló következményűnek vélték, ha csak hozzáért az ágyhoz. Részben a baj bekövetkeztekor, részben megelőzésképpen leggyakoribb, hogy az ilyen vendéggel néhány csepp tejet az ágyra fejettek, amint egyes helyeken mondták: „megfejik az ágyat”. Voltak bonyolultabb eljárások is. Ezeknek lényege, hogy az ellopott tej visszakerüljön a gyermekágyas testébe. Például úgy, hogy pirított kenyérre fejve ette meg. Hogy a másik asszony se károsodjon, Hajdú megyében a kettejük tejével készített pogácsát közösen fogyasztották el. Az eresz alól kilépés tiltása az asszony vélt érdekét is szolgálta. Sokfelé ismertek olyan tartalmú hiedelemmondák, hogy így a gyermekágyast a rossz szellemek messzire csalogatták, mocsárba fojtották vagy egész életére nyomorékká tették. Ha elkerülhetetlen volt, hogy kimenjen a házból, tanácsolták, legalább húzza jól szemébe a kendőjét, vagy szoknyáját borítsa a fejére.
A csecsemő szempontjából elsősorban a keresztelésig terjedő időszakot tartották veszélyesnek, bár bizonyos védekező eljárások az avatásig, sőt azon túl is még érvényben voltak. Az ártalmak egyik csoportja a szemverés képzetében gyökerezik. Már említettük, hogy ez ellen a gyermeket is védte az ágyat takaró lepedő, mivel keresztelésig anyja mellett volt a helye. Továbbá külön biztosítani vélték oly módon, hogy fordítva adták rá a kisinget, kezére piros szalagot, hegedűhúrt kötöttek, vasdarabot (kulcs) tettek pólyájába, olvasót fűztek pólyakötőjére, sűrűn locsolták szenteltvízzel. Óvatosságból, aki ránézett, szimbolikusan megköpködte, s tilos volt dicsérni az apróságot. Ha akármi baja lett, a szemverés változatos gyógymódjait alkalmazták – s krízishelyzetekben alkalmazzák sokszor ma is. Szintén mágikus okra vezették vissza, ha az apróság sokat sírt, nem aludt. Közismert előírás szerint minden látogatónak le kellett ülnie, különben „elviszi a gyerek álmát”. Erdély egyes vidékein a nővendégek ruhájukból tépett foszlányt, 25ún. álmot dobtak az ágyra, sokszor „Legyen álmotok!” szöveg kíséretében. Különösen naplemente után nem adtak ki semmit a házból, nehogy azzal „az álmot is elvigyék”. – Megemlítendő még, hogy az ótvart, a gyermek testének bárminemű kisebesedését arra vezették vissza, hogy gyermekágyas anyját olyan nő látogatta meg, akin éppen „rajta volt a baja” (menses). Közismert gyógymód szerint az illető véres alsóruhájának mosóvizében kellett megfürdetni ilyenkor a gyermeket.
A néphit szerint keresztelésig fenyegette a gyermeket az elváltás veszélye. Ez abban állt, hogy természetfeletti lények vagy ilyen képességű személyek az anya egészséges, szép csecsemőjét a maguk rút, nyomorék porontyával kicserélik (Kálmány 1893b). E hiedelem alkalmas volt mindenféle születési, fejlődési rendellenesség magyarázatára. Bár a váltott gyerek kifejezést az idősebbek sok helyen ismerik még, a rá vonatkozó hiedelemkör részleteit inkább csak hiedelemmondák őrzik. Ugyanakkor századunk első felében is betartottak még – ha csak megszokásból is – olyan előírásokat, amelyek célja eredetileg az elváltás megakadályozása volt. A csecsemőt nem hagyták egyedül, s ha kényszerűségből így alakult, seprűt állítottak az ágy mellé, seprűt tettek a bölcsőn keresztbe, a földbe a fekvőhely mellett kést, villát szúrtak. Az asszonyt kiokosították, hogy gyermekét átölelve aludjon el. Éjjelre keresztelőig mindig maradt valaki a gyermekágyas mellett, nemegyszer virrasztott is, hátha az anya nem lenne elég erős gyermekét megvédeni. A lámpát, mécsest reggelig égették. Korábbi leírások szerint a „gonoszok” megtévesztésére az újszülöttet nem szólították nevén, kis haszontalan, pogányka, nemtudomka típusú ún. óvóneveket használtak (Lőrincze 1948).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
