VIRÁGVASÁRNAP

Full text search

VIRÁGVASÁRNAP
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe a húsvét előtti vasárnap. Már a 7. század óta pálmát szenteltek ezen a napon. Nálunk ezt a barka helyettesíti. Néhol a barka gyűjtésének is kialakultak hagyományai, például a századfordulón a göcseji iskolás fiúk fejükön süveggel, oldalukon fakarddal, a lányok fehér koszorúval a fejükön gyülekeztek az iskolában. A tanítójuk vezetésével párosan, nótázva mentek ágakat vágni. Visszafelé már egyházi énekeket énekeltek, a templomot háromszor megkerülve vitték be az ágakat.
A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás ugyan, de a szentelt barkát felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására.
„Amikor meg lett szentelve akkor egyet-egyet lenyeltünk, hogy ne fájjon a torkunk. Azt a szentelt pimpót megtartottuk a következő év húsvétjáig, s avva hevitették bé az ünnepi kalácsnak. A pimpóból a kép mellé szúrtak több szálat, ami a következő esztendő húsvétjáig ott volt, hogy távoltartsa a villámokat, betegségeket és újabban a sírokra is szoktunk egy-egy szálat szúrni, s evvel a templomban nyert érdemeket a holtakért ajánlják fel” (Istensegíts, Bukovina; Bosnyák S. 1977: 171).
Sokfelé élt az a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, s ennek különféle magyarázatát adták: A szegedi tájon azért nem vitték a barkát a szobába, mert úgy hitték, hogy akkor sok lesz a légy a nyáron. A jászdózsaiak szerint elszaporodnának a legyek és a bolhák. A bukovinai magyarok szerint a tojásba fulladna a csirke, és a tyúkok sem kotlanának. A Tápió mentén pedig így figyelmeztettek: „Be ne vigyétek a házba, mert nem lesz fias a tyúk alatt a tojás” (Barna 1985b: 779). A zempléni falvakban azonban beviszik a szentelt barkát a szobába, és a szentkép vagy a gerenda alatt tartják. Az ágakat a következő évig őrzik, majd tűzbe vetik, vagy a templomba viszik, hogy azután hamvazószerdán ennek a hamujával hamvazkodjanak.
A szentelt barkának az állattartásban jósló, varázsló, rontás elleni hatékonyságot tulajdonítottak. Medvesalján, Egyházasbáston a gazdasszony megszámolja, mert úgy hiszi, ahány szem van rajta, annyi kislibája lesz a tavaszon. Péterfalván (Gömör m.) rontás ellen szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét. Sándorfalván, Szeged környékén sertésvész ellen szentelt barkát tettek az ólküszöb alá.
A földműveléssel kapcsolatosan is hatékonynak tartották. Tajtiban (Gömör m.) a kert földjébe tűzik le, hogy elűzze onnan a férgeket. Turán a virágvasárnapot megelőző héten virágot ültetnek, hogy szép virágjuk legyen. A virágvasárnapot megelőző hetet virághétnek nevezték sokfelé, és a névmágia miatt alkalmas időnek tartották a virágmagok vetésére.
A legismertebb és általánosan elterjedt hiedelem szerint a villámcsapás, tűzvész ellen védi meg a házat, sőt jégeső ellen is hatásosnak tartották a kapufélfára tűzött barkát. Nagy viharban az andrásfalvi székelyek a pimpónak nevezett szentelt barkát meggyújtják, 151hogy a házat megfüstölje, „akkor nem csapott be a házba a menkő” (Sebestyén Á. 1972: 144).
A húsvéti ünnepkörben, így virágvasárnap is szokás volt, hogy a lányok – esetleg a legényekkel együtt – a tavasz behozatalának jelképeként zöld ágakkal, énekszóval vonultak végig a falu utcáin. A beregi Tiszaháton a század elején még szokás volt a virágvasárnapi zöldágazás. Az eladósorú lányok felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve mentek végig a falu utcáin:
Zöüd ág, zöüd ág, zöüd levelecske,
Nyisd ki uram kapudat, hadd bújjak át rajta.
          (Babus 1976: 104)
Kalotaszegen virágvasárnap kimennek a fiatalok virágot szedni. Ez a szokás ma is él. Este egyikük házánál magnetofonzenére táncolnak.
Virágvasárnaphoz két jellegzetes leányszokás kapcsolódott, de csak a magyar nyelvterület egy részén. Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben gyakorolták a kiszejárást, kiszehajtást, és ennél is szűkebb területen, a Nyitra megyei Zoboralján ismerték, sőt néhol még gyakorolják a villőzés szokását. Zoboralján, egyes falvakban a két szokás összekapcsolódott, de a sorrendjük különbözhetett. Például Béden előbb villőztek, azután vitték a kiszét, Bodokon azonban a kiszejárás után villőztek.
A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették vagy elégették. A bábu a különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A kiszi szó egyébként korpából készült savanyúlevert, jellegzetes böjti ételt jelent. A kiszejárást a bábu elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg. Deménden farsangi menyecskeviseletet adtak rá, Menyhén az az évben férjhez ment menyecske ruháját. Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó községekben azonban az volt a szokás, hogy a kiszére csúnya, rossz ruhákat aggattak és bekormozták. Drégelypalánkon úgy hitték, hogy akik öltöztetik, még abban az esztendőben férjhez fognak menni. A kiszebábu mozgatásának, a falun való végigvitelének is jelentőséget tulajdonítottak. Ipolyszécsénkén úgy vélték, hogy aki elsőnek felkapja, hamarosan férjhez megy, Ipolybalogon pedig az a hiedelem élt, hogy amelyik faluvégről viszik, onnan hamarosan férjhez mennek a lányok. Ha véletlenül visszafordult a bábu, Horvátiban, Tompán attól tartottak, hogy visszajön a betegség a faluba, Kelenyén ez esetben a jégesőtől féltek. A kiszebábu megsemmisítése szertartásosan ment végbe. Levetkőztették, szétszedték, úgy dobták a vízbe vagy elégették, és akkor a tüzet körültáncolták. Ahol a kiszét vízbe vetették, a szalmából minden lány megragadott egy csomót, és például Menyhén a szalmacsomó elúszásából jósoltak a férjhezmenetelre. Felsőszemeréden, Honton, Horvátiban, Tompán a vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek.
A kiszejárás szövegei közül a felsőszemerédi a böjt kivitelére utal, és kiénekli a kiszére ruhát adókat, illetve azokat, akik nem adtak:

Haj ki, kisze, haj, gyöjj be, sódar, gyöjj!
Haj ki, kisze, kiszőke, gyöjj be, sódar, gömbőce!
Az a Szabó Margit ojjan híres asszony,
ruhát kértünk tőle, a kiszére adott.
152Az a Píri Margit
ojjan hires asszony,
ruhát kértünk tőle,
a kiszére nem adott.
          (MNT II. 122. sz.)
A villőzés fő kelléke a különböző nagyságú villőág, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. Vicsápapátiban mondta egy asszony a villőágról, hogy az a „tavasz hirnöke, mentek a zöld ágban megmutatni, hogy jön a tavasz”. A szó eredetére nézve több magyarázattal is szolgál a kutatás: a szláv vila, vily ’tündér’ szóval hozták kapcsolatba, vagy a latin eredetű villus ’lomb’ szóval. A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott. Gerencséren a másfél méteres fákat a legények szerezték be a lányok számára. Fehér szalagokkal és kifújt tojásokkal díszítették. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Menyhén valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról; Menyhén megveregette a lányokat „Mind menjetek férjhez!” szavak kíséretében, Csitáron az ágról letört gallyat eltette, és a kikelt kislibákat átbújtatta alatta, hogy egészségesek legyenek.
A villőzés élő gyakorlata a kislányok szokásaként figyelhető meg. Kolonban ma már csak az ismerősök, rokonok ablaka alá mennek. Énekük azonban változatlanul ugyanaz, mint amit még a múlt században jegyeztek le:
Villő, villő ki háza ez?
Biz a jámbor ember háza.
Falu végén selyemsátor
Villő, villö, selyemsátor.
153Adjon kendtek tyúkmonyát,
Ha nem tojott a kakas,
Egye meg a farkas!
          (Réső Ensel 1867: 182)
Gímesen a század elején Kodály Zoltán által lejegyzett éneket éneklik ma is:

Víllő, víllő, selemsátor!
Vár’ meg, víllő, vár’ meg,
hagy vegyem rám gyócsingem,
kireleiszon, kriszteleiszon!
          (Gímes, Nyitra m.; MNT II. 134. sz.)
Ahol a két szokás, a kisze kivitele és a villő behozatala összekötődött, önként adódik a feltételezés, hogy a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát jelképezik. Erre utal némelyik szövegváltozat is. Például Menyhén az alábbi szöveget énekelték:
Kice, kice villő,
Majd kivisszük kice-vicét, villő,
Majd behozzuk a zöld ágat villő.
          (MNT II. 119. sz.)
Béden, ahol a két szokás összekapcsolódott, a kiszére hárítják a himlőt, és a kiszehordással vélték elkerülni a jégesőt is:
Kice, vice villő,
Gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöldágat,
Kivisszük a kice-vicét
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő
154Határainkat a jégeső el ne verje!
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő!
          (Kodály 1909: 120–121)
A kiszejárás, villőzés változatait elsősorban Kodály Zoltán és Manga János lejegyzéseiből ismerjük. A szakirodalomban a szokások eredetének, nemzetközi összefüggéseinek kérdéseivel Róheim Géza (1925: 239–244), Manga János (1942b: 40–79) és Dömötör Tekla (1964a: 104–107; 1974a: 74–75) foglalkoztak. A kiszejárás, villőzés dallamát és szövegét világszerte ismertté tette Kodály Zoltán kórusfeldolgozása.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages