A KUTATÁS TÖRTÉNETE

Full text search

A KUTATÁS TÖRTÉNETE
A születés szokásköre tartalmilag összetett, többféle nézőpontból közelíthető meg, így a népi kultúra különböző területeivel áll kapcsolatban. Tényszerű alapja biológiai, s mint minden vélt vagy valós egészségügyi elváltozással járó jelenségnek, folyamatnak van egy népi gyógyászati oldala. Ez önmagában is mutat egybeesést a néphittel. A néphitnek, népi tudásnak részét alkotják a születésről, gyermekről kialakult elképzelések, amelyeknek szempontunkból lényege egyrészt az, hogy már a gyermek világrajötte előtt, illetve közvetlenül születésekor eldőlnek adottságai, jövője, s e felfogás a mágikus előírások, tilalmak, jóslatok sorát vonta maga után. Másrészt a születés mint kezdet következtében tisztátalannak, védtelennek tartott anya és csecsemő eleve vonzza a természetfeletti erők, ártó hatalmak beavatkozását, s emiatt előtérbe került a mágikus megelőzés. Mindezt átszövik a kereszténység idevonatkozó tanításai, nemegyszer sajátos ötvözetet alkotva a korábbi képzetekkel, s a témát a vallási néprajz felé tágítják. Az újszülöttből megfelelő befogadó szertartások révén válik társadalmi lény, a család, a közösség s a keresztény egyház tagja. Ennek megünneplése alkalmul szolgál a rokoni, baráti kapcsolatok erősítéséhez s a közös szórakozáshoz. Társadalmi megközelítésben igen jelentős a szülők és keresztszülők között ekkor létrejövő műrokonsági viszony, s első szülés esetén az anya családon belüli státusában bekövetkező változás. Járulékosan ide kapcsolhatók a születés megünneplésének, a csecsemőgondozásnak a tárgyi tartozékai is (ünnepi ételek, edények, textíliák, csecsemőkelengye, gyermekbútorok).
A különböző szempontú közelítésekhez példák sorával szolgál a téma hazai kutatástörténete. A parasztélet iránti érdeklődés fellendülésével a múlt század közepétől megjelenő népleírásokból leginkább a keresztelő lefolyásáról, megünnepléséről kapunk adatokat (Garády 1853; Török 1867). Az önálló tudománnyá szerveződő néprajz előterében álló mitológiakutatásnak köszönhetjük Kálmány Lajos (1885; 1893b) témánkhoz is kapcsolódó tanulmányait a Boldogasszony kérdésköréről, valamint a gyermekijesztő és ún. gyermekrabló lényekről. E kutatási iránnyal függ össze, hogy a meginduló Ethnographia lapjain számos hiedelemközlés lát napvilágot, amelyekben az ország különböző vidékeiről, népcsoportjaitól találunk adatokat a születéskor, kisgyermekkor idején gyakorolt mágikus szokásokra, kapcsolódó hiedelmekre. Dörfler Fanny gyűjti egybe 1893-ban az addig közölt, elsősorban hiedelem megközelítésű anyagot Gyermek a magyar néphitben címmel. Ez felfogható úgy, mint a születés témakör önállósulása. Hasonló munkák jelennek meg Versényi György (1894), majd Bellosics Bálint (1903) tollából. A születés körüli szokások átfogóbb ismertetésével ebben az időben nem a népszokás-publikációk 10szolgálnak, hanem egyes tájmonográfiák: Békefy Remig (1884), Jankó János (1892; 1902), Istvánffy Gyula (1896; 1922), Kovács János (1901) munkái. Továbbá 1899-ben megjelenik Richter M. István A csecsemő Német-Prónán és vidékén c. tanulmánya, amely a téma első táji feldolgozása irodalmunkban. Ugyanebben az évben lát napvilágot a mindmáig alapvető kézikönyv, Temesváry Rezső Előítéletek, népszokások és babonák a szülészet körében Magyarországon c. munkája. Az orvos szerző szakképzettsége, egészségügyet javító szándéka révén új megközelítéssel (népi gyógyászati vonatkozások; a terhesség, gyermekágy, csecsemőgondozás kultuszmentes, gyakorlati oldala) gazdagodik a születés kérdésköre, anélkül, hogy a hiedelmek, mágikus szokások háttérbe szorulnának.
A kedvező indulás után századunk első felében csökken az érdeklődés a téma iránt. Vakarcs Kálmán (1908) a Torontál megyei németek körében, Kiss Lajos (1919) Hódmezővásárhelyen gyűjtött anyagát adja közre. Liszt Nándor (1906) Hajdú megye népi orvoslásáról írott munkájában fejezetet szentel a terhesség-szülés-gyermekágy témának. Leginkább Gönczi Ferenc munkássága méltó figyelemre. Már Göcsejről és Hetésről írott tájmonográfiájában (1914) is igen gazdag az idevonatkozó anyag, majd 1937-ben megjelenik Somogyi gyermek c. könyve, amely – mint a téma monografikus feldolgozása – alapvető mű a születés szokáskörével foglalkozók számára. A kötet tartalmazza mindazt, amit helyi recens anyaggyűjtés lehetővé tett. Gönczit elsősorban a hiedelmek, szokások érdeklik, de kitér a köznapi gyakorlati teendőkre, s alapossága esetenként elvezette a gazdasági, társadalmi háttér felvillantásához is. A feltárt eredmények átfogó ismeretében készíti el Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos a témakör összefoglalását A magyarság néprajzába (1937).
Bár ezt követően szolgálnak adatokkal átfogóbb témájú anyagközlések, hozzávetőlegesen a hatvanas évek végéig a szokáskutatás oldaláról figyelemre méltó előrelépés nem történt. Más irányú kutatások eredményeiből azonban sok minden hasznosítható. Már a népi társadalom kérdéseit ösztönösen közelítő munkák, másfelől a falukutatók mozgalma ráirányította a figyelmet a születés témakör gazdasági, társadalmi beágyazottságára. Majd a módszeres, helyszíni gyűjtésen alapuló társadalomnéprajzi vizsgálatok, elsősorban Fél Edit (1944; 1959) és Morvay Judit (1956) kutatásai, mind alaposabban tárják fel számunkra a meddő nő, a terhes asszony, a gyermekágyas, a gyermeket már szült menyecske, az újszülött családon, illetve tágabb közösségen belüli helyzetét, viszonyait. Morvay Juditnak a Magyar Néprajzi Atlasz eredményeit összegző áttekintésével (1967) megindul, avagy önállósul a komaság intézményének kutatása, s így szaporodnak a keresztszülők kiválasztására, születés körüli kötelezettségeire vonatkozó ismereteink. Társadalomnéprajzi indíttatású Kresz Máriának az 1940-es években folytatott nyárszói vizsgálata. Ebből a legfiatalabbak korcsoportjával foglalkozó – közel húsz év után megjelent – részlet a szerző sokoldalú kutatási módszere eredményeként egyben a születés, csecsemőkor monografikus bemutatását adja (Kresz 1960b).
A másik nagy tématerület, amelynek közelmúltbeli eredményei jelentősek számunkra, a néphit, népi gyógyászat. Vajkai Aurél (1943) a terhességet, szülést, csecsemőgondozást a népi orvoslás vizsgálati körébe vonja, s borsa-völgyi kutatásával példát ad feltárásukhoz. A hatvanas évektől napvilágot látó, azonos szempontok szerint készült néphitmonográfiák s más anyagfeltáró írások révén tovább gyarapodnak adataink a születés körüli mágikus szokásokról, képzetekről. Néhány munka témaválasztásával szorosabban is ide kapcsolódik. Erdős Kamill (1957) a magyarországi cigányok körében gyűjtötte 11a terhességhez, szüléshez, szoptatáshoz fűződő anyagot, vagy említhetjük Gémes Balázs A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében (1975) c. dolgozatát. Pócs Éva a nógrádsipeki hiedelemvilág funkcionális vizsgálatával módszertani szempontokat ad (Pócs 1980a).
Az 1970-es évektől megszaporodnak a szokásokkal foglalkozó publikációk. A születés hagyományköre része az egy-egy község, vidék, közösség népszokásait, az élet nagy fordulóihoz kapcsolódó hagyományokat bemutató, különböző szempontokból értékelő munkáknak. Továbbá egyre több szerző érdeklődése fordul immár kiemelten a születés szokásegyüttese felé. Tóth József Örményházán (1975), Szathmári Ibolya Berettyóújfalun (1978a), Lackovits Emőke Veszprém megyében (1980), Gazda Klára Esztelneken (1980), Kozár Mária a magyarországi délszlávok körében (1985), Markos Gyöngyi Makón (1986), Kapros Márta a nyugati palóc falvakban (1986) végzett kutatásokat. A szerzőknél érezhető az a törekvés, hogy a születés körüli hagyományokat mind szélesebb összefüggésbe ágyazva mutassák be, hasznosítván a néprajztudomány újabb elméleti, módszertani eredményeit. Egyre több utalást kapunk a szokások alakulásáról, a hiedelmek intenzitásának változásáról. Ugyanez jellemzi a helytörténeti-néprajzi falumonográfiák egy részének idevonatkozó fejezeteit. A szélesedő önkéntes gyűjtőmozgalom keretében is születtek a tárgykörből alapos leíró munkák, mint például Bellér Júlia szentsimoni (1972), Csetényi Mihályné csépai (1982) gyűjtése. Végezetül utalnunk kell arra, hogy a levéltári források feldolgozása révén gyarapodnak ismereteink főleg a keresztelői és névadási szokások múltbéli gyakorlatáról.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages