SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM, SZENTENDRE
SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM, SZENTENDRE
A korábban vázolt történelmi előzmények után a központi magyar szabadtéri múzeum megvalósítása érdekében a döntő lépés 1958-ban történt, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága megfogalmazta egy ilyen múzeum létesítésének a szükségességét. Azután 1959-ben az Akadémián szervezett ankéton a néprajztudomány és az építészettörténet jeles képviselői tettek hitet a szabadtéri múzeum megvalósítása mellett (Ankét, 1959). Ezt követően 1961-ben a Néprajzi Múzeum kapott megbízást a Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum megszervezésére, az előkészítő munkák elvégzésére. Ez több évet vett igénybe, melynek során a megfelelő hely kiválasztása, majd a megvalósítást szolgáló szervezet kialakítása, valamint az anyagi fedezet biztosítása jelentette a legnagyobb gondot. 1965-ben pártállásfoglalással elhárult a létesítés politikai akadálya, 1967-ben Barabás Jenő és Szolnoky Lajos megfogalmazta a múzeum első tudományos koncepcióját (Barabás J.–Szolnoky L. 1967), mely alapjául szolgált az 1970-ben elkészült végleges koncepciónak (Hoffmann T. 1970). A Néprajzi Múzeumon belül kialakult az a néprajzosokból és építészekből álló osztály, amely elkészítette a főbb szakmai terveket a beruházás megkezdéséhez, és a Néprajzi Múzeum egész tudományos gárdája bevonásával megkezdte az épületek kiválasztását. 1966-ban eldőlt, hogy a múzeumot Szentendre határában az Öregforrás környékén rendelkezésre bocsátott mintegy 46 ha területen kell megvalósítani, kialakult a minimális beruházási program, megtörtént a terület kisajátítása, az induláshoz szükséges anyagi fedezet biztosítása, és 1968 áprilisában az első ünnepélyes kapavágással ténylegesen megkezdődött a múzeum építése. Az 1972-ben önállóvá váló országos múzeum első épületcsoportját, a Felső-Tisza-vidék táji csoportját 1974-ben nyitotta meg. Ez időtől a múzeumnak párhuzamosan kell ellátni az építő-, fejlesztő munkát, a gyűjtemények muzeológiai gondozását és a kiállítások működtetését (a múzeum létesítéséről részletesen lásd: Balassa M. I. 1989c).
31471. ábra. Az alföldi utcasor telepítési terve a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
315A Hoffmann Tamás vezetésével a múzeum munkatársai által kialakított végleges tudományos terv több mint 300 építmény múzeumba telepítését irányozta elő, melyeket kilenc épületcsoportban, tájegységben kíván elhelyezni. A csoporton belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, és olyan szakrális, ipari és közösségi építményekkel egészülnek ki, melyek részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusát és jellegzetes melléképületeit reprezentálják. A teljesség igénye következtében a táji csoportokat temetőkbe összegyűjtött sírjelek, kálvária, malmok és más szoliter objektumok teszik gazdagabbá. A tervezett kilenc táji csoport (Felső-Tisza-vidék, Felföldi mezőváros, Észak-Magyarország, Közép-Tisza-vidék, Alföld, Dél-Dunántúl, Balaton-fel-vidék, Nyugat-Dunántúl, Kisalföld) elkészülte után összességében hazánk 19. század végi építészeti hagyományát történeti örökségként őrzik meg (Hoffmann T. 1970; Kecskés P. 1980; 1989).
Az első kapavágás (1968) óta eltelt időben a múzeum nagy erőfeszítéssel végzi építő-fejlesztő tevékenységét és muzeológiai munkáját. Az 1994. év végéig három épületcsoport készült el, a Felső-Tisza-vidék, a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl. Folyamatosan gyarapodnak a kiállításépítést és a tudományos kutatómunkát szolgáló gyűjteményei, több mint 40 ezer tárgy, több mint 60 ezer fényképfelvétel, sok ezer lapnyi néprajzi, építészettörténeti és műszaki dokumentációt tartalmazó Magyar Népi Építészeti Archívum és a Vargha László hagyatékát őrző Magyar Népi Építészeti Gyűjtemény. A 90-es években megkezdődött a gyűjtemények számítógépes nyilvántartása és feldolgozása. A múzeumot tudományos kutatóhellyé minősítették, tudományos évkönyvének, a Ház és Embernek 1994-ig kilenc kötete jelent meg. Népszerűsítő periodikája a Téka, az utóbbi években ismertető füzeteket, színes katalógusokat adtak ki több nyelven (Zentai T. 1990). Az utóbbi időben kialakult a kiállításokat kiegészítő, gazdagító háziipari és kézműipari bemutatók, foglalkozások, folklór műsorok rendszere. Felépültek a közönséget szolgáló építmények (vendéglő, söröző, üzletek, szatócsbolt), jelentős parkosítás történt, és a múzeum új bejárati épületet kapott (Kecskés P. 1989).
A múzeum 1994 végéig elkészült részei közül a Felső-Tisza-vidék épületcsoport az ország északkeleti sarkában, Szlovákia, Ukrajna és Románia közé ékelt területen élt népesség falusi építészetét örökíti meg. A kiválasztott épületek elhelyezése a tájon jellegzetes és hagyományos településszerkezetet tükrözi. A széles utca egyik oldalán állnak a porták lakóházaikkal és gazdasági épületeikkel. Mindegyik lakóház a berendezésével együtt különböző társadalmi réteg életmódját tükrözi, mint ahogyan a házhoz tartozó gazdasági épületek is a gazdaság nagyságának és jellegének felel meg (Flórián M. 1978). Az épületcsoportot az utca végére épített templom és harangláb uralja. A gerendavázas, vesszőfalú, tapasztott és meszelt, fazsindellyel fedett templom Mánd községből származik és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik ékessége (Balassa M. I. 1993). A II. József türelmi rendeletét megelőző időkre jellemző módon külön épült harangtornyának – mely Nemesborzováról származik – faszerkezete a 17–18. századi ácsművesség remeke. Formája és sziluettje a múzeum emblémájává vált (Bálint J. 1984).
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum második elkészült tájegysége a Kisalföld épületcsoportja, amely az ország északnyugati részén elterülő nagytáj népi építészeti emlékeit tartalmazza és őrzi meg. A földrajzilag és etnikailag igen összetett tájon élt magyar, német és horvát népesség a kedvező természetföldrajzi és piaci viszonyok, a tájat megülő 317számos mezőváros és város közvetlen hatása következtében igen magas színvonalú építészeti és lakáskultúrát alakított ki a 18–19. században. Az épületcsoport az egykori orsós kiszélesedésű utca két oldalára települt, kiegészítve egyik végén kápolnával és kovácsműhellyel, a másik végén malommal, kálváriával és közös kemencével, az utca közepén kis harangtoronnyal. Mindezek együttvéve a jellegzetes kisalföldi faluképet tükrözik. Az utca két oldalán nyolc porta sorakozik, mindegyik más-más kisebb tájat képvisel. A portákat pajták zárják le, melyek egymás mellé, egy sorban telepítve gyűrűként fogják körül a múzeumban rekonstruált falut (Bíró I. 1986; Kecskés P. 1993a). A múzeum dombosabb, tagoltabb részére telepítették a Szabadtéri Néprajzi Múzeum harmadik épületcsoportját, a Nyugat-Dunántúl tájegységet, amely három kisebb táj, az Őrség, Göcsej és Hetés építészeti emlékeit őrzi és mutatja be (Bíró F. 1975; 1988). A múzeumba telepített épületcsoport elrendezése a középkori múltra visszatekintő szórványtelepülések, a „szegek” rendszerét szándékozik érzékeltetni egy faluközponttal, ahol a felsőszent-erzsébeti harangtorony és egy közkút áll. E köré a faluközpont köré telepítették elszórtan a 4–6 épületből álló parasztportákat. A táj jellegzetesen a faépítészet területe, ahol a dús erdők kínálta fából boronafalú, illetve talpas gerendavázas szerkezetű épületeket emeltek, ollószáras, szelemenes tetőiket kötözött zsúpszalmával fedték. A több helyiségből álló lakóházak egy része kémény nélküli volt, és az igen nagy múltú füstöskonyhás parasztház típusát képviselte (Bíró F. 1980; 1993).
31672. ábra. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba kerülő talpas-vázas lakóház szerkezeti rajza. Muraszemenye (Zala m.)
A Nyugat-Dunántúl épületcsoport elkülönített része az egykor jelentős zalai szőlő- és borkultúrának állít emléket. A múzeumban itt szőlőskertet alakítottak ki, a végében laza sorban öt présházpincét építettek fel, melyek a táj legjellegzetesebb pincetípusait képviselik. Berendezésük a borfeldolgozás és bortárolás eszközanyagát szemlélteti (Kecskés P. 1993b).
Az elmúlt években megkezdődött az alföldi táj épületeinek áttelepítése is. Egyelőre egy utcasor kialakítására van mód, ahol már áll a Bajáról áttelepített tímárműhely (Flórián M.–Tóth B. 1992), valamint a Duna–Tisza közéről származó, hatalmas méretű sükösdi lakóház. A jövő feladata lesz a többi porta, egy kisnemesi kúria és egy vendégfogadó felépítése, mint ahogy a jövőben kerül sor a többi épületcsoport megvalósítására és múzeumi bemutatására.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
