NYUGAT-DUNÁNTÚL

Full text search

NYUGAT-DUNÁNTÚL
A Nyugat-Dunántúl népi építészete a 18. században a Kárpát-medence központi vidékeihez képest archaikus. A nyugati peremvidéken ennek egyik oka a szórványtelepülések egy fajtája, a szeres település. Ez amellett, hogy bizonyos építményfajták létét biztosította, például a kerített házét, a gazdálkodásnak egy olyan állapotát konzerválta, amely az építményekre is befolyással volt. A folyóvölgyek zárt falutelepülései azonban már más lehetőségeket biztosítottak, és ez megmutatkozott mind az épületek alaprajzi elrendezésében, mind a felhasznált anyagokban.
A 18. század elején a Nyugat-Dunántúlon a fa még kizárólagos építőanyag volt (Bíró F. 1975: 31–33), a rendszerint tölgy talpgerendákra fenyőfából készült a keresztfejes boronafal. Nemcsak a lakóház, hanem a többi építmény is így épült, mint Zalabaksán 1698-ban, ahol a paplak mellett, mely „földszintes, gerendákból épült ... Van még egy gerendából épült, de tető nélküli istálló és pajta” (Bíró F. 1988: 69). Molnaszecsődön a 17. században Petres György házának nagyszobája, konyhája és egy kisebb szobája keresztfejes boronafallal, a másik kisebb szoba és egy kamra fonott, tapasztott fallal készült. A jómódú, nemesi származású jószágkormányzó épületeinek mennyisége, funkcionális tagolódása nyilvánvalóan nem egyezik a környék falusi építészetének színvonalával, de a felhasznált anyagok, megmunkálásuk minden bizonnyal azt a legmagasabb szintet jelzik, ameddig ebben az időben a népi építészet e vidéken eljuthatott (Tóth I. Gy. 1990: 199–200).
Nyugat-Dunántúl falusi építészetében a 18. század elején a lakóházak egy jelentős része még füstös szobájú. Az osztatlan funkciójú térnek azonban volt egy olyan sajátossága, 268amely határozottan elválasztotta a nyugatabbra lévő „Rauchstube” övezettől. Ez utóbbi területen a lakó és feldolgozó funkciókat egyesítő tér egy előtérből közelíthető meg, a kemence pedig a bejárati ajtó mellett áll. Nálunk ez a helyiség mindig a szabadból nyílik és tüzelőberendezése, a nagyméretű kemence az ajtóval szemközti valamelyik sarkot foglalja el (Bárdosi J. 1977–1978: 227–229, 267). Feltehetően ezzel lehet kapcsolatban, hogy a Szlavóniától az Ormánságon, a Kis-Balaton vidékén át a Tapolcai-medence nyugati feléig húzható vonaltól nyugatra az ereszalját, majd a tornácot nevezték pitvarnak (Balassa M. I. 1989b: 73–74).
A 18. század elején a kályháskemencés, tehát már füsttelenített szobás lakóházak is kimutathatók. Körmenden a 17. század derekán a házak több mint nyolcvan százalékában a lakóhelyiségben kályha volt, méghozzá a társadalom minden rétegénél, hiszen a számba vett épületállomány 56%-ában föld nélküli zsellérek laktak (Szentmihályi I. 1980. I: 109–110). Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Körmend fontos birtokközpont, hiszen ez a tüzelőberendezés a Dunántúlon még viszonylag új vívmány. Ezt példázza Sümegtől nem messze az egykori Sarvaly, ahol a település 16. század első harmadának végén bekövetkezett pusztulásakor még mindössze egyetlen épületben állt kályháskemence. Annak is sajátos volt az elrendezése: szája az eresz alá nyílt, ami arra vall, hogy ez a tüzelőberendezés nem nagy múltú ebben a faluban (Holl I. 1979: 40–41, 49).
A lakóépületnek még a füsttelenített lakóhelyiség megjelenése előtt részei lehettek a különféle tárolóhelyiségek (kamrák, pajták), istállók. A mindezeket egyesítő kerített házak ott álltak a szeres településeken, természetesen elsősorban a módosabbak használatában, mint ahogyan ezt a 18. század végén készített I. Katonai Felmérés térképlapjai tanúsítják. Ezek azt is mutatják, hogy az utcás falvakban az egysoros mellett legfeljebb az L alaprajzú, „hajlított ház” fordul elő.
A telek jellegzetes építménye a pajta, mely nemcsak boronából, hanem talpas-vázas sövényfallal is készült. Nyugat-Dunántúl a téglalap alaprajzú pajták elterjedésterületébe esik, ahol a 19–20. század fordulóján a harántfalakkal több részre tagolt, hosszúoldali bejáratú változatuk fordult elő. A meghosszabbított középrészű, úgynevezett „torkos pajták” is gyakoriak (MNA 264. térkép). Az állattenyésztés jelentősége miatt az istállók is fontos épületei a telkeknek. A lakóhelyiséghez csatlakozó kamrák mellett nem ritkák az önálló kamraépületek sem, ezek többnyire egyszintesek, számszerűen mindig is kisebbségben lehettek az olyanok, mint amelyről 1785-ben egy őriszentpéteri osztályos egyezség alkalmával emlékeznek meg egy Curialis funduson: „különösen pedig egy két contignatiobul álló Kástu, mellynek allya Kamrára, az fölyö pedig két rekesztékre...” (Bíró F. 1975: 39).
A Nyugat-Dunántúl 18. századi népi építészetének képéhez hozzátartoztak a települések szőlőhegyein lévő föld feletti pincekamrák présházzal, melyek bejárata egyik hosszabbik oldalukról nyílt. Ezek, mint az említett gazdasági épületek általában, ekkor még többnyire boronafalúak, bár a pajtáknál, istállóknál a talpas-vázas sövényfalak is előfordultak. Ahol ez funkcionálisan szükséges volt, például az istállóknál, kívül-belül be is tapasztották őket. A kifejezetten építészeti jelenségek egybeesnek a népi építészet terminusainak jól körülhatárolható együttes elterjedésével, melyet legjobban talán a szarufa értelmű rag, és a hé-, hi- stb. padlás értelmű használata jelez.

26958. ábra. Kályháskemencés lakóház a 17. századból. Sarvaly (Veszprém vm.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages