ABLAKOK
ABLAKOK
Ablak szavunk szláv jövevény nyelvünkben, a kerek nyílás jelentésű oblokból ered. Írott nyelvemlékeinkben a 14. századtól szerepel. Először a Jókai-kódex említi palota ablakaként (TESz). A 15. századtól tudunk a felső társadalmi rétegek üvegezett ablakairól. A jobbágyházak ablakai azonban nagyjából a 18. századig többnyire vakok, azaz üvegezetlenek. A török hódoltság évszázadairól írja Takáts Sándor (1915–1917 III: 196), hogy a szegénység házainak ablaknyílása puszta, azaz üres vagy valamilyen maguk készítette szerkezet tölti ki. Az üveget vessző-, zsúpfonás, fatábla, papír, marhahólyag (lantorna) helyettesítette. Mindezek az egyszerű megoldások a 18. század folyamán még általánosak voltak, s csak lassan, vidékenként eltérő időben adták át helyüket az üveges ablaknak. A nyugat-dunántúli füstös-, füstöskonyhás házakon az üvegezetlen ablak tárgyi emlékei is megérték századunkat. Az őrségi és göcseji boronaházak tolitui, elhúzható fatáblácskái 20–40 centis falnyílásokat takartak. Hasonló kicsi falapos tolóablakról számol be Szeder Fábián az észak-magyarországi Ipoly-völgyéből (Barabás J.–Gilyén N. 1987: 117). Mindazonáltal az említett igénytelen megoldások a 19. században már ritkaságnak számítottak. Egy-két ablakkal a legegyszerűbb házak is rendelkeztek. Ha egy ablak volt, az az utcai fronton helyezkedett el, általában aszimmetrikusan, a belső sarokhoz közel, a második szobaablak az udvarra nézett. A konyhák, pitvarok, gyakorlatilag a 19. század végéig, csak az ajtón át kaptak fényt és levegőt, a kamrák pedig kis szellőzőnyílásokkal rendelkeztek. A szobaablakok az 1860–70-es évekig olyan kicsik, hogy a somogyi szólás szerint „A világosságot úgy köllött rajtuk behordani”, az 50×60 cm-es méretet nemigen haladják meg. Szerkezetük összefügg az alkalmazott faltechnikával, ács- vagy pallótokosak, a földfalú épületek esetében a tok független a falszerkezettől. Két kis ablakszárnyuk két-két üvegtáblát foglal magába. A falba tapasztott, keret nélküli üveg már a múlté. A nyithatatlan üvegszemeket a levéltári források szerint a 18. századtól országszerte tilalmazzák, különösen a beszállásolt katonák igényeivel kapcsolatban (Somogyban a 18. század elején, Békéscsabán 1777-ben stb. Knézy J. 1972: 526; Barabás J.–Gilyén N. 1987: 115).
A 19. század második feléig az ablakokat külső fatáblák védik. Köztük előfordulnak egyszárnyú, hevederes keményfatáblák is, de a fönnmaradt példányok többsége kétszárnyú 176és betétes szerkezetű. Az ablaktábla és kerete sokfelé a homlokzat dísze; a Dél-Dunántúlon, Biharban, Nagy-Kunságban festett virágozással ékesítették.
36. ábra. Lakóház vasráccsal ellátott, keretes ablaka. Jászárokszállás (Szolnok m.)
A faház-területeken a szobaablakokon, főként nyáron, fa ablakrácsokat alkalmaztak. Göcsejben és a Mura mentén a lécrácsok rombusz mintájúak voltak. A legszebb, művészien faragott és komponált ablakrostélyokat a Székelyföldről ismerjük (Horger A. 1902; Viski K. 1911: 107–114). Viski Károly egyedül Siklódon negyvenféle változatát tudta megörökíteni. Az ablakrács egy speciális formájáról, a tyúkröptetőről adott hírt Csík megyéből Szinte Gábor (1900). A röptető az ablak aljába helyezett, lécekből álló, vízszintesen forgó henger, mely a rászálló baromfi súlyától megpördül, s az visszaesik.
A 19. században a jobb módúak szilárd falú házaik ablakait országszerte körösztvas-sal, azaz vasráccsal szerelték föl. Köztük igényes kovácsmunkát találunk a múlt század derekáról, néha évszámmal és monogrammal. A 19. század végével azonban a vasrácsok készítése fokozatosan megszűnik.
A múlt századdal lezárul a kő ablakkeretek és vas ablaktáblák kora is. A kőkeretek paraszti alkalmazására jobbára csak a 19. század elejétől kerül sor a Balaton-felvidéken, Tokaj-Hegyalján, Eger és Buda környékén. Az 1870-es évektől díszítésük egyre gazdagabb; a Felföldön pl. a siroki és demjéni kőfaragók műhelyeiben (Bakó F. 1978: 63–66).
A 19. század közepétől megnő az ablakok száma és mérete, igényesebb asztalos szerkezeteket kezdenek alkalmazni. Gazdagabb vidékeken elterjed a palló- és kapcsolt geréb-tokos, kétrétegű, 70–80 cm magas ablak. Az ablaktok borított, az ablakszárnyak 3–3 üvegtáblából állnak. Néhol már zsalugáter védi őket, ami nagyobb mértékben a 19–20. században válik népszerűvé. E mozgatható falapokból összeállított ablaktábla mintegy 178kétszáz éve jelenik meg Dél-Burgenlandban (Simon, F. 1971: 69). Magyarországon valószínűleg az 1830-as évektől fordulhat elő. Legalábbis erre utal az a tény, hogy vakolatdíszítő elemként ettől kezdve tűnik föl a házak oromfalán (Zentai T. 1992b: 128). Az elterjedést a tárgy rövid élettartama miatt nehéz követni.
17737. ábra. Díszesen faragott kisajtók, verécék. Püspökladány (Hajdú-Bihar m.)
A 20. század elején az ablakok jelentősége tovább nő. Az egyre gyakoribb melegkonyhákat is ellátják egy-két ablakkal. A ház két nagy ablakkal néz az utcára. Sokfelé, többek között a Duna mentén és a Székelyföldön az első szoba udvari oldalán is két ablakot nyitnak, ami főként a tisztaszoba presztízsét hivatott emelni. Nem ritkaság a három utcai ablak sem. Előzményei bőven megtalálhatók a 18. századi másfél traktusos kisnemesi és német házak körében (Hadik B. 1926b; Viski K. 1911: 106; H. Csukás Gy. 1987: 647, 651 stb.). A harmadik ablakot sokfelé, pl. Tolnában és Baranyában a tornác végébe is beépítik, gyakran csak díszként.
A parasztház ablakai a 20. században változatos képet mutatnak. A hagyományos formák tovább élnek, de korántsem a legfejlettebb szerkezetek jellemzik az egész országot. A gerébtokos szimpla ablak néhol még az utcafrontos „polgárházakon” is megéri az 1950-es éveket. Ekkortájt új fordulat következik; a kisipari ablakok átadják helyüket a gyárilag készült, új típusú nyílászáróknak, köztük az 1970-es évekig uralkodó, előnytelen megjelenésű hármasablaknak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me