Sarjak,

Full text search

Sarjak, sarjképződés (granulatio), a gyógyuló sebeken és fekélyeken észlelhető hússzemcsék, melyek gazdagon erezett, fiatal sejtes kötőszövetből állanak és a keletkezett anyaghiány pótlását eszközlik. Ha a sarjadzás elért bizonyos fokot, akkor a sejtdús kötőszövetesen zsugorodik, az edények legnagyobb része kötőszövetesen elfajul és a S. hegszövetté változnak át. Megeshetik azonban, hogy jóval több sarj képződik, mint amennyi az anyaghiány pótlására szükséges, hogy e sarjszövet zsugorodásra való hajlamot nem mutat, sőt egyre tovább fejlődik és túltengett sarjak, vadhús képzéséhez vezet. Utóbbinak maró szerek által való eltávolítása ajánlatos. Ha a S. a normálistól eltérőleg nagyon puhák s a felület fölé magasan kiemelkednek, taplós (fungosus) S.-ról beszélünk: ha vérzékenyek s fájdalmasak, eretikus S.-nak hivjuk; ha pedig croupos vagy diftériás lepedékkel fedettek, akkor diftériás S.-ról szólunk. Ismételt agyvérbőségnél, főkép iszákosoknál, erősen kifejlettek a lágy agyburkon fiziologikusan előforduló S., az u. n. Pacchioni-féle szemcsék, melyek azonban érett vérszegény és sejtszegény kötőszövetből állanak és szemölcsös vagy bolyhos szerkezetüek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages