Ágyasság

Full text search

Ágyasság (concubinatus), két különnemü személynek házasságon kivül való nemi egyesülése. Mindaddig, mig a házasság létrejötte szertartásos cselekményhez kötve nem volt: a házasság és az Á. közt levő különbséget az egyesülés szándékában kerestek. Ez alapon a régi rómaiaknál az Á.-t akkor látták fenforogni, midőn hiányzott a szándék (affectatio maritalis) a tekintetben, hogy az ágyas a házastársi tisztességben és jogokban részesüljön és hogy az egyesülés oszthatatlan életközösséggé (individua vitae consuetudo) alakuljon, s ugyanez volt a felfogás a keresztény egyház körében is. A római jog az ágyasságot nem tiltotta, sőt az ágyassági viszonyból származott gyermekeknek (liberi naturales) több tekintetben előnyösebb helyzetet biztosított, mint a házasságon kivül nemzett többi gyermekeknek (liberi spurii vagy quaesiti), amennyiben az előbbieknek atyjokkal szemben tartási, sőt feltételes öröklési igényük volt, mig az utóbbiakat mindez csak anyjokkal szemben illette meg. A keresztény egyházi törvényhozás is csak hosszu idő mulva határozta el magát arra, hogy a mindinkább elterjedő Á.-gal szemben állást foglaljon, sőt azt lehet mondani, hogy a kereszténység első századaiban megvolt a hajlandóság arra nézve, hogy az oly ágyassági viszony, mely a családälapítás (gyermeknemzés, kölcsönös hűség és az egész életre kiterjedő időtartam) szándékával jött létre, a házassággal azonosnak tekintessék.
Az Á.-nak tilalmát ugy az egyháziakra mint a világiakra nézve X. Leó pápa mondotta ki; azóta a világi törvényhozás körében is keletkeztek rendelkezések, melyek az ágyassági viszonyban élőkre büntetést szabtak. Most, amidőn a házassági kötelék érvényes létrejötte elengedhetetlen kellékül megszabott alakszerü cselekménytől függ (l. Házasság): az egyesülés szándéka többé nem lehet irányadó s a házasságkötés törvényben megrendelt formalitásai nélkül folytatott együttélést ágyasságnak kell tekinteni, s ebben a kérdésben nem lehet kivételt tenni az u. n. lelkiismereti házasságra (matrimonium conscientiae), v. a hazánk némely vidékein annyira elterjedt vadházasságra nézve sem (l. Házasság). Az ujabb törvények szerint az ágyassági viszonyban való együttélést nem lehet büntetni, ha csak vm. más büntetendő cselekmény esete (házasságtörés, vérfertőzés, megfertőztetés) nem forog fenn. Az Á. ellen ma már csak erkölcsi eszközökkel, s nyilvánvaló közbotrány esetén legfeljebb rendőri intézkedésekkel lehet küzdeni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me