tűzgyújtás
tűzgyújtás: gonoszűző (→ gonoszűzés), ill. katartikus jellegű rítus (→ katartikus rítusok), általában naptári ünnepeken, ill. az emberi élet fordulópontjain (→ átmeneti rítusok). Máglyák meggyújtása nyilvános helyeken, utcán, köztéren, udvaron, legelőn abból a célból, hogy a tűz köré gyülekezett csoportok a lángok fényében mágikus, szertartásos és játékoscselekvéseket végezzenek. Ibn Ruszta ugyan tűzimádóknak nevezte a magyarokat, azonban a honfoglalás előtti tűzgyújtások rendje, mágikus rendeltetése pontosan nem körvonalazott. A honfoglalás utáni, elsősorban a 15–16. sz.-i feljegyzések már szokásszerű tűzgyújtásról tudósítanak: Szent Iván napján (jún. 24.) a lobogó máglya köré gyülekezett fiatalok ugrándozásairól és ünnepi táncairól olvashatunk (→ Szent Iván-i tűz). A Szent Iván-i tűzgyújtás máig a legteljesebb módja a szertartásos tűzgyújtásnak, de előfordul még karácsony böjtjén, → húsvéti ünnepkörben (pl. → Pilátus-égetés), nagyböjtben (→ sajbózás), → farsangkor és → Szent György napján is. Az emberi élet fordulói körül élt szokások között legszebb a → lakodalmi tűz. A pásztorgyerekek játékaiban is előfordult, hogy égő fahasábokat, erre a célra készített buzogányokat, csóvákat hajigáltak versenyszerűen. A 19. sz.-ban megfigyelt és leírt szokások szórványosan ma is felbukkannak. (→ még: tűz, → új tűz) – Irod. Marót Károly: Szent Iván napja (Ethn., 1939); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964).
Németh Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
