komaság

Full text search

komaság: a magyar paraszti szóhasználatban általában olyan két vagy több különnemű párokból álló csoport viszonya, amelyek kölcsönösen vagy egyoldalúan egymás gyermekeinek keresztszülei, a keresztelői szertartáson aktívan részt vettek, ill. a keresztelőt követő étkezésen és mulatságon jelen voltak. – A komaságba a komák és a komaasszonyok tartoznak. A néprajztudomány a komaságot mint társadalmi intézményt, mint a műrokonság egyik formáját tartja számon. – A koma főnév valamelyik szláv nyelvből került a magyarba, eredeti jelentése a magyaréval azonos. Első írásos előfordulása magyar nyelven a 14. sz.-ból való. A komaság kifejezésnek először a 16. sz.-ból van írásos nyoma. A komaság egyházi eredetéből következik, hogy társadalmi osztálytól függetlenül elterjedt intézmény volt, de mint aktív kapcsolat és csoport elsősorban a paraszti társadalomban hatott. A komaság intézményének szerepe hasonlóképpen a vérrokonságon alapuló csoportokhoz (nemzetség, had, nagycsalád) a hagyományos falusi társadalom keretein belül volt jelentős. Mint egyéni, sok esetben szubjektív kapcsolatokon alapuló baráti közösség éppen az eleve adott, nagy kiterjedésű rokonsági, családi csoportosulásnak volt kiegészítője, ellensúlyozója; kapocs a társadalom egészéhez. A magyar nyelvhasználatban komának nemcsak a keresztszülők hívják egymást, de a közeli barátot is így nevezik. A legénykoma, lánykoma általában azonos korú, azonos paraszti réteghez tartozó, közel lakó gyermekkori pajtás. A komák a legény-lánycsoporton belül összetartanak. A lányok pl. egyformán öltöznek, azonos módon viselkednek. A legények verekedésnél védik egymást, együtt járnak udvarolni, apróbb bűneiket, csínyjeiket együtt követik el. Dunapatajon köznapló koma a kisleánynak a szomszédsági játszótársa, akinek szülei az övéivel nem azonos társadalmi helyzetűek; az ilyenek hétköznap játszanak együtt. Minden lánynak van rendes komája is, azok a vele azonos korosztályúak és társadalmi helyzetűek, velük ünnepen játszanak, szórakoznak. Asszonykorukban ezeket nevezik komának. Mezőkövesden ismeretes a legénykomaságnak olyan formája is, hogy egy gazdag legény szegény „summás” fiút választott legénykori komájának; a gazdag legény a mulatozások anyagi részét vállalta, míg a szegényebb testőrként segítette, védte. A D-Dunántúlon és a mátraalji palócoknál a lányok komaságukat ünnepélyesen megpecsételik: a tavaszi egyházi ünnepek (húsvét, pünkösd) egyikén komatálat visznek vagy küldenek egymásnak. A koma mellett ezeken a területeken azonos értelemben használják a mátka szót, beszélnek mátkatálról, leánymátkáról, a Nyitra környéki magyaroknál használatos a legénymátka kifejezés is. A házasság gyakorlatilag megszakítja a fiatalkori kapcsolatokat, egyedül a keresztszülő-választásnál nyílik mód a komaság folytatására. Vidékenként változóan az apa vagy az anya fiatalkori komáját hívták meg a gyermek keresztkomájának. A keresztkomapár a templomi szertartáson részt vesz, a komaasszony tartja a keresztvíz alá a gyermeket. Ha több komapárt hívnak, az asszonyok felváltva viszik az újszülöttet, de a főkomaasszony tartja keresztvíz alá. A komapárok a keresztelő után a keresztgyermek szüleinél ünnepélyesen esznek, mulatoznak (keresztelő, paszita, rodina, csök). – A komák egymást legjobb barátaiknak, szilárd támaszuknak tartják. Segítségül – akár erkölcsi, akár anyagi segítségről van szó – elsősorban a komát hívják. A családi ünnepeken megtisztelő, kiemelt helyzetük, szerepük van. A komák egymást visszahívják, vagyis egymás gyermekeinek keresztszülei lesznek. Ismeretes, bár nem általános, hogy egyes családoknál a komaság öröklődik, vagyis a komák gyermekei ugyancsak komáknak hívják egymást. – Felbontani a komaságot nem szokás, de végét vetheti a keresztgyermek halála vagy a hívott komapár gyermektelensége. A palócoknál a gyermektelen házaspárt, mivel vissza nem hívhatnak senkit, mellőzik, így ha a komaságot nem is bontják fel, a barátság meglazul, kisebb gyermeküknek más komapárt választanak, ha ez a szokással ellenkezik is. Ismeretes, bár ritka, hogy veszekedés, harag odáig fajul a komák között, hogy a sértett fél „eladja komáját” pl. italért vagy dohányért. Az eladás jelképes, célja elsősorban a fennálló kapcsolat sértő megszakítása. Az eladott koma már nem békülhet ki. – A komák szexuális kapcsolatait elnézőbben kezeli a közvélemény, mint a rokonokét, ismerősökét. A 19. sz. végétől a barátot lassan felváltja a rokonságból választott keresztszülő. Ezzel a folyamattal a komaságnak alapvető jellege, éltető szerepe mint társadalmi intézménynek megszűnt. A testvér mint keresztkoma funkcionálisan elsősorban vér szerinti rokonként jön számításba, a komaságnak csak külsőséges jegyeit kapja meg. – Irod. Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944); Morvay Judit: Mutatvány a Magyar Néprajzi Atlasz anyagából (Népr. Ért., 1967).
Morvay Judit

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me