járom | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

járom: 1. iga: a szarvasmarhafélék igába fogására használt, fából készült eszköz. Van nyak- és fej- (homlok-)járom. A magyarság csak a nyakjáromot használja, mely formáját tekintve több részből álló keret vagy ráma, ezért keretes vagy rámaigának is nevezik, ellentétben azokkal az egyenes gerendákból és a szarvasmarha nyakát körülfogó, ívből formált jármokkal, amelyek pl. a Balkánon elég gyakoriak. A járom legfontosabb részei: a járomfő (igafő, toló, vonó), az alfa, az ezt és a járomfőt összekötő bélfa, berec vagy kázla, aztán a két járomszeg (igaszeg), valamint a jármot a rúdfejhez csatoló nyakszeg. A járomnak a gyergyói és csíki székelyek által használt változata a küszküllő vagy vonóujjas járom, a nehéz erdei, havas utakon járó → küszküllőszekerekbe való befogáshoz. A küszküllő formája azonos a közönségesével, az eltérés csupán abban van, hogy ezt a jármot nem nyakszeggel (vonószeggel) akasztják a rúdfőre, hanem vonószíjjal vagy közszíjjal. Aszerint, hogy hány szarvasmarhát fognak a járomba, beszélnek egyes, ill. páros járomról. A használat kialakította formák szerint van: a) normális méretű (140 cm hosszú) és b) hosszú iga (bakhátas, ill. kapálóiga). A két utóbbi is hosszabb a rendes járomnál. – Bizonyos vidékeken díszített jármok is készültek. Leggyakrabban a járomfőt cifrázták. Borsod némely községében kedvelték a vésett virágdíszes járomfőket és a bélfák felső végeinek tulipánszerű kiképzését. Az erdélyi magyarság körében a járomnak szinte minden részét díszítették. Körösfőn a menyasszony szekerére készült járom volt a legdíszesebb. Itt gyakori, hogy a bélfa ráhajol a járomfőre, vagy meghosszabbított és kifelé hajló vége kopjaszerűre faragott. Hasonló faragott dísz a szög vége. Gyakori a feketére festett járom, amelynek vésett mértanias és virágdíszeit több színű festékkel színezik. Gyakran feltüntették a díszítmények között a készítő vagy tulajdonos nevét és a készítés évszámát is. – Irod. Paál Gyula: Küszküllő (Magy. Nyelv, 1915); Kiss Lajos: Díszített jármok Szabolcs vármegyében (Népr. Ért., 1937); Gönyei Sándor: A csíki szekér (Népr. Ért., 1942); Bodó Sándor: Jármok a Hajdúságban (Ethn., 1956). – 2. Léckeret, amelyet a ref. úrvacsorakor a kenyér és a bor fölé helyeznek, és ráborítják az úrasztali terítőt (Székelyföld–Udvarhelyszék).