guruló játékszer

Full text search

guruló játékszer: a legelterjedtebb játékszerek tartoznak ide. Karikázás: kocsikerék, hordóabroncs, kerekre formált gömbvas űzése. Tenyerükkel, ütőbottal, villás vagy hozzáerősített nyéllel irányítják és szaladnak kilométereken keresztül. Karikáznak napraforgótányérral is. A karikázás az ókori görögöknél és rómaiaknál is igen kedvelt volt. A gyermekvilág egyik legelterjedtebb játéka. – Vonatozás csuszán (csuszázás): 1–2 méter hosszan kukoricacsutkát fektetnek le, és egymás háta mögé állva, egymás derekát megfogva talpuk alatt görgetik a csutkákat (Erdély). – Kerékpározás tökkel: két nagy tököt vesszővel tengelyként átfúrnak, majd dróttal, madzaggal összekötik. Az egyik gyermek a két tengelyen kezével-lábával megkapaszkodik, a másik meg tolja. – Ide tartoznak a gyermekek által készített kerekes járműveket utánzó játékszerek: kocsi, szekér, talicska, autó, traktor stb.

Karikázó gyerekek (Sály, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Karikázó kisfiú (Kocs, Komárom m.)

Guruló játékszer

Játéktraktor, készítette tízéves fiú (Jászkisér, Szolnok m.)

Játéktalicska
Haider Edit

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages