bútorfestés
bútorfestés: a bútorok díszítésének elterjedt módja. – A bútorfestés kezdete, korai elterjedése nem kellően tisztázott, egyes 13. sz.-i európai egyházi bútoremlékek bizonysága szerint eleinte a faragott keményfa bútorokhoz is járulhatott. Igazi jelentőségre a bútorfestés az → asztalosbútor előretörésével jutott, főként a fenyőfát használó vidékeken. Miként 16–17. sz.-i német tilalmak tanúsítják, ekkoriban a nyersanyag hibáinak a leplezése, nemesebb fa, ill. intarzia helyettesítése céljából alkalmazták, végül is tetszetős, olcsó volta juttatta diadalra a parasztságnál, elsősorban Közép-, K- és É-Európában. – A mo.-i parasztbútoroknál a bútorfestés alkalmazásának fő területei: 1. Ácsolt láda. A 14–16. sz.-i céhes mesterek által festett példányok finom krétarétegből álló festőalapot kaptak, erre került a széles színskálájú mintázat. A ládakészítő háziiparosok által díszített példányokon is volt régebben színezés, de alárendelve a vésett geometrikus dísznek. A színezés növényi festőanyaggal történt: az alapot égerfakéreg főzetével vörösítették, a mintázat kiemelni kívánt részleteit cserlével feketítették. A 19. sz.-ban egyes központok, elsősorban az ácsolt ládát gyártó baranyai háziiparosok az asztalosbútor hatására a vésett ornamentikától függetlenül is használtak festést, eleinte főleg évszámok felrajzolására, majd egyes motívumokhoz is. A századfordulón élénk zöld, kék, sárga, narancs olajfesték alkalmazására is sor került. A háziipari központokon kívüli barkácsolóknál néha a ládák teljes mintázatát szabad rajzú festés alkotja, ilyen már az 1820-as évekből ismert. Más vidékeken az ácsolt ládák vésett dísze mellől a 19. sz. derekára elmarad a fekete festés, míg az alap élénkítését olajfestéssel, ill. a századfordulótól anilin (kátrány) festékkel (Mátraalmás), esetleg füstöléssel (→ beégetés, gömöri ácsolt láda) érték el. (→ még: ácsolt láda) – 2. Asztalosbútor. A mo.-i parasztságnál ennek a festése a legáltalánosabb díszítésmód, mely rendszerint → virágozás. Korábban a festés enyves temperával készült. A kötőanyag vagy kazeinenyv vagy csontenyv, amit olajkencével vagy viaszos gyantával húztak át (Erdély: gyantáros bútor). Ehhez általánosan ásványi (föld) festéket alkalmaztak; az erdélyi Vargyason még él az emléke, hogy az asztalosok egykor maguk szerezték be a hegyekből a porrá törve színezőanyagként használható köveket. A 19. sz.-ban tért hódított a gyári előállítású festék, és részben a temperát is felváltotta az olajfestés. Mo.-on a mintákat szabad kézzel festették, a 19. sz.-ban gyakran specialista asszonyok. Kivágott sablont igen kevés helyen használtak, akárcsak fából vagy burgonyából kivágott pecsétlőket. A századfordulón néhol lehúzókép (matrica) váltotta fel a virágos festést. – Irod. Gebhard, Torsten: Die volkstümliche Möbelmalerei in Altbayern (München, 1937); Kovács Dénes: A gyintár (A Csíki Múz. Közl., 1956); Ritz, Josef M.–Ritz, Gislind M.: Alte bemalte Bauernmöbel (München, 1962); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972); ifj. Kós Károly: A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972).
Bútorfestés
Falitéka, Hódmezővásárhely, 1795. Móra Ferenc Múzeum, Szeged.
Bútorfestés
Tálalószekrény. Homoródalmás (v. Udvarhely m.) Néprajzi Múzeum, Budapest
Bútorfestés
Részletek ládákról. Szeremle (Bács-Kiskun m.) XVIII. sz. második fele. Néprajzi Múzeum, Budapest
Bútorfestés
Részletek ládákról. Kalotaszeg 1825. Néprajzi Múzeum, Budapest
K. Csilléry Klára
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
