Közel-Kelet

Full text search

Közel-Kelet 1. A B-i világ földrajzi kerete. Ázsia DNY-i része, a Földközi-tenger, Fekete-tenger, Kaukázus, Kaszpi-tó, Perzsa- (Arab-) öböl, Vörös-tenger által körülvett terület meg Egyiptom, mely ugyan Afrikában van, de kulturálisan és politikailag összefonódott ezzel a területtel. Beletartozik Mezopotámia, Kis-Ázsia, a Földközi-tenger keleti partján fekvő országok, Egyiptom, a Sínai-félsziget, a sémiták nagy utánpótlási területe: az Arab-félsziget és Arab-sivatag, É-on Urartu, a Mitanni birodalom. Hódításuk révén megjelennek benne a perzsák. Ezen túl homályosan jelentek meg az ÓSZ látóhatárán a SZIGETEK, a távoli TARSIS, az aranyat termő ÓFIR, a kittiek ( KITTIM) népe. Ez utóbbiak Nagy Sándor katonáiban öntenek alakot az ÓSZ-i kor végén. Az ÚSZ-i korban jelen vannak benne a rómaiak, de a B világa csak akkor tágul Európa felé, amikor Pál apostol átkel Filippibe.
2. Számtalan nép lakja, de kultúrájuk egymásra hatva fejlődik. Az emberiség négy nagy folyamvölgyi civilizációjából kettő itt születik (Egyiptom, Mezopotámia). Művészeti emlékein kimutatható, hogy már Kr. e. 3000 körül hatnak egymásra. Ez időben találják föl az írást és válnak »történelmi« néppé. Egyiptom népe folyamatosan él a helyén. Sumér kultúráját Assúr, Babilon veszi át. A hegyek (K) és a sivatag (D-NY) felől újabb nomád-félnomád néphullámok érkeznek, átveszik a meghódítottak kultúráját, egy-két elemmel gyarapítják. Hettita nagyhatalom alakul ki Kis-Ázsiában, indoeurópai nyelvvel, saját kultúrával, de eredményei nem adnak annyit a területnek, mint amennyiben részesülnek. A többi kis nép elsősorban a mezopotámiai, kisebb részben az egyiptomi kultúra befolyása alatt állnak. Ékírásos leleteket az egész térségben mindenütt találtak. Végül a terület nagy részét meghódította a héberrel rokon arám nyelv.
3. Itt született meg az a találmány, ami lehetővé tette a civilizáció továbblépését: a hangjelírás. Több szálon indult el ez a sémita találmány, hogy aztán a föníciaiak elterjesszék. Belőle fejlődött ki a görög, majd ebből a latin ábécé. Az ókori Közel-Kelet kultúráját a görögök felszívták, továbbfejlesztették, majd átadták a rómaiaknak és egész Európának.
4. Ábrahám családja a dél-mezopotámiai Úr városából indul el, majd É-mezopotámiai tartózkodás után vándorol a megígért földre. A Hárán környéki rokonsággal még több nemzedéken át tartják a kapcsolatot. Innen kerülnek Egyiptomba, nomádokként vándorolnak a Sínai-félszigeten, itt válnak az ÚR népévé, Izráellé. Amikor letelepszenek Izráelben, a környező nagyhatalmak hanyatló időszakban vannak. A két nagy kultúrát összekötő út rajtuk visz keresztül, sőt ide torkollik az Arab-félsziget déli részéről a Vörös-tenger mentén haladó karavánút is.
Assúr, majd Babilon viszi őket fogságba. Az ÚSZ korára az egész térségben vannak zsidó közösségek, céljai és kiinduló pontjai a keresztyén missziónak.
A terület régészete, földrajza, politikai és kultúrtörténete, nyelvészete, joga, vallásai szolgáltatják azokat az adatokat, amelyek segítségével jobban megérthetjük a B-át, elsősorban az ÓSZ-et. Izráel tagja volt ennek a világnak. Ha ismerjük világát, annak általános kincsét, akkor jobban megérthetjük azokat a sajátosságokat, amiben eltért a többitől, amit rábízott Isten továbbadásra. Ezt a sajátosat is annak a gondolkodásmódja, fogalmai szerint mondta el. Még a terület újkori vizsgálata, nomádjainak tanulmányozása is szolgáltatott értékes adatokat a B. világának jobb megértéséhez.
CP

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me