Kánon

Full text search

Kánon A többértelmű g. kánón (valószínűleg a h. káneh görögös alakja, jelentése: bot, mérővessző, mérték) kifejezés, a B-ra alkalmazva, olyan iratok gyűjteményét jelenti, amelyek isteni kijelentés (ld. INSPIRÁCIÓ) alapján keletkeztek, és a hívő ember hitére és életére nézve normatív jelentőségűek. A B két kánonikus gyűjteményből áll: ÓSZ-ből és ÚSZ-ből.
I. Az ÓSZ-i kánon kialakulása
1. A hagyományos zsidó szemlélet. Az ÓSZ-i kánonikus iratok gyűjteményéről először Josephus Flavius tesz említést Contra Apionem c. munkájában (I. 8. 38–42. §). Leírása szerint a szent iratok kanonicitásának négy ismertetőjegye van: a) Istentől inspiráltak, azaz isteni tartalmúak, s ezért hinni kell bennük; b) a Mózestől Artaxerxész koráig (Kr. e. 485–465) terjedő időben keletkeztek; c) a héber abc betűinek megfelelően 22 könyvből állanak; d) a szent iratokból sem elvenni, sem hozzájuk tenni nem szabad.
A kánon kialakulására vonatkozólag egy másik elméletet olvashatunk az apokrifus IV. Ezsdrás könyvében (14,18–48). Eszerint az ÓSZ-i Szentírás Jeruzsálem elpusztulásakor (Kr. e. 587) teljesen elégett, s a fogságból visszatérve Ezsdrás isteni sugallatra negyven nap alatt teljes egészében újra lediktálta azt. Még a reformáció korában is tartotta magát ez a szemlélet.
2. Ma már nem tudjuk teljes bizonyossággal pontosan leírni az ÓSZ-i kánon kialakulásának minden egyes fázisát.
a) Szinte bizonyos azonban, hogy a hármas tagozódású kánon (Törvény–Próféták–Írások) első része, a Törvény (h. tóra, g. pentateukhosz) emelkedett először kánonikus tekintélyre. A Törvény foglalja össze Izráel vallásos irodalmának legrégibb darabjait epikus (elbeszélő) és legiszlativ (törvényhozó) formában, s kultikus jelentőségénél fogva szükségszerűen szöveghű formában hagyományozták tovább. A Törvény kialakulását nem lehet pontosan nyomon követni. Bizonyos azonban, hogy a Jósiás-féle kultuszreform Kr. e. 622-ben (ld. JÓSIÁS REFORMJA) és az Ezsdrás–Nehémiás-féle reform Kr. e. 458-ban fontos lépés volt kanonizálása szempontjából. Amikor a samaritánusok a Kr. e. 4. szd. végén felépítették a Garizim-hegyen a maguk külön templomát, és elkülönültek a zsidóságtól, akkor már szent iratként magukkal vihették a teljes Pentateukhoszt (vö. Samaritánus Pentateukhosz). S noha kisebb változások történnek még a szövegállományában, mindez bizonyítja, hogy a Kr. e. 4. szd.-ra kialakult és kanonizálódott.
b) A kánon második fő része, a Próféták (nöbiim), két részre oszlik: l. a korábbi próféták (h. nöbiim risónim) csoportja a Józs-tól Kir-ig terjedő történeti könyveket foglalja magában; 2. az ún. későbbi próféták (nöbiim aharónim) csoportjába a tkp.-i próféták könyvei vannak besorolva: Ézs, Jer, Ez és a tizenkét kispróféta. A kánonnak ez a része Kr. e. 200 körül záródott le. Erre utal az a tény, hogy a qumráni iratok (ld. QUMRÁN) gyakran idézik a prófétákat és a közösség sok prófétai könyv másolatát is elkészítette (pl. a teljes épségben fennmaradt Ézsaiás-kéziratot). Jézus Sirák (Kr. e. 190 körül) »Az atyák dicsérete« c. művében (48,22–49,12) pontosan felsorolja a kánon ezen két fő részének darabjait.
c) A héber kánon harmadik fő része az Írások (h. kötubim, g. hagiografa). A kánonnak ez a része zárult le legkésőbb. Legelőször nyilvánvalóan a csoport élén álló és a liturgiában használt Zsoltárok nyertek kanonikus tekintélyt, sok irat azonban csak a Kr. u. 1. szd.-ban lett része a kánonnak.
3. Az ÓSZ-i kánon végleges lezárása rabbinus körök ösztönzésére történt meg Kr. u. 100-ban a jamniai zsinaton ( JABNÉ). A kánon megállapításának nem utolsósorban az is volt a célja, hogy ezáltal védekezzenek és elhatárolják magukat a terjeszkedő keresztyénséggel szemben (ld. még KÁNONALKOTÁS). A kanonocitás mértékéül Josephus Flavius már fent említett formális szempontjait tették meg: a kijelentés korszaka Mózestől Ezsdrásig terjedt. Így akarták hangsúlyozni a Jézus fellépése és az ÓSZ-i kijelentéstörténet közötti üdvtörténeti diszkontinuitást.
II. Az ÓSZ-i kánon idézése az ÚSZ-ben
Az ÓSZ-i kánon lényegében már Jézus korában kialakult. Jézus Mt 23,35-ben Ábel (1Móz 4,1–8) és Zakariás (2Krón 24,20kk) megöléséről beszél, azaz egybefoglalja az 1Móz-tól a Krón-ig terjedő kánont. Lk 24,44-ben megemlíti egyszerre a Törvényt, a Prófétákat és a Zsoltárokat, mely utóbbival a pars pro foto elv alapján az egész Kötubim-csoportot akarja jelölni (amint teszi ezt Mt 27,9-ben is, ahol »Jeremiás« foglalja össze valamennyi prófétai könyvet. Az ÚSZ az Énekek, Eszt és a Préd kivételével valamennyi kánonikus könyvet idézi, de található néhány olyan idézet is, amelyek nem kánonikus könyvekből származnak (pl. Júd 9,14-ben Mózes mennybemenetele könyve és Hénókh könyve).
III. Az ÚSZ-i kánon kialakulása
1. Az ÚSZ, a keresztyén egyház szentnek tekintett könyve a Kr. u. 2. szd.-tól áll az ÓSZ mellett. Az első időkben legfontosabb darabjai a páli levelek és az evangéliumok voltak. Az ApCsel, Jel és a katolikus levelek (vö. KATOLIKUS LEVELEK) csak részben vagy kevésbé voltak ismertek, vagy pedig vitatott volt apostoli eredetük. Csak nagy vonalakban ismert az az út, amely az egyes ÚSZ-i iratok keletkezésétől az ÓSZ-ként ismert kánonikus gyűjteményig vezetett.
a) Gyűjteménnyé először a páli levelek váltak, amelyeket már keletkezésük idején, szokás szerint felolvastak a gyülekezeti istentiszteleteken (vö. 2Kor 1,1k; Kol 4,16; 2Pt 3,15). A 2. szd. elején már mértékadó iratként idézték őket (vö. Ignatius Efezusi levél 12,2). A 2. szd. közepén az eretnek Markion 10 páli levelet vett fel kánonába.
b) Az evangéliumokkal kapcsolatban Justinus mártír említi a 2. szd. közepén, hogy azokat az istentiszteleteken rendszeresen olvassák. Kr. u. 180 körül, új műfajként, megszületik az evangéliumharmónia, amely feltételezi a négy evangélium kánoni tekintélyét.
c) A 140-es években az eretnek Markion kánont alkot a Lk evangéliumból és 10 páli levélből, elvetve teljesen az ÓSZ-i kánont. Kánonalkotása nagymértékben felgyorsítja az ÚSZ-i kánon kialakulását (negatív értelemben).
d) Az ApCsel-t először Justinus mártír említi, de csak Irenaeus-tól (180 k.) bizonyítható kánoni volta.
e) A Jel kanonicitása Justinus mártír idejétől bizonyítható.
f) Legkésőbben az ún. katolikus levelek lettek a kánon részei. Valamennyi véglegesen csak a 4. szd.-ban.
2. Az egyes iratok kánonba foglalásának három feltétele volt: a) olvasták őket valamelyik gyülekezetben; b) apostoli eredetű, vagy legalábbis apostoltanítványtól származó volt (mint pl. Mk és Lk esetében megelégedtek ezzel a feltétellel); c) tartalma nem állt ellentétben az egyházi tannal.
A ma általunk is ismert 27 kánonikus irat számát Athanásius állapította meg 367-ben. A Ny-i egyház is elfogadta ezeket kánonikus iratoknak, és később, a tridenti zsinaton (1546) meg is erősítette ezt a döntését. A reformáció korában Luthernek tartalmi kifogásai voltak a Jak, Júd, Zsid és Jel könyvével szemben, ezért ezeket a könyveket bibliafordításának végére helyezte. (Ld. még KÁNONALKOTÁS; KÁNONIKUS IRATOK)
VG

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages