Sabini.
Sabini. – 1. Συβινοι, Közép Italia indo-európai őslakosságának egyik ága, a melyhez egyrészt a latinusok, másrészt az umbriaiak és a samniták meg más rokon törzsek tartoztak. Legrégibb hazájuk az Apenninusok magas fensíkjain volt, az Aternus partjain Amiternum közelében, a honnan Picenumba, Reatébe stb. költöztek, a Velinus völgyön át a Tiberisig és Anióig, DK. felé az aequusok, a latinusok és volscusok között beékelődve a Lirisig, a hol a hernicus nép állítólag tőlük szakadt. A S. törzséhez tartoznak a Marsi, Marrucini, Paeligni és Vestini nevű apróbb törzsek, közös néven Sabelli. A tulajdonképeni S. a samniták (Sabinitae = Σαυνιται, oscus pénzeken Safineis = Sabini) nevén Kr. e. 450 óta terjedtek el, különösen déli Italiában, a hol az oscus nyelvet fölvéve a bennszülöttekkel szövetkeztek. Sokféle vándorlásuk ellenére mégis megőrizték a népjellemnek bizonyos közös vonásait. A S. erőteljes, derék, földmivelő nép voltak, a mely a földnek fáradságos megmívelése által magát a háborúra is edzette, úgy hogy őket Cicero (Lig. 11, 32) fortissimos viros, florem Italia arc robur reipublicaenek nevezi. Hor. od. 3, 6, 38 (Sabellis ligonibus). A mellett egyszerű életmódúak és vallásos gondolkozásúak voltak. V. ö. Hor. od. 3, 6, 37 (rusticorum militum proles). epist. 2, 1, 25 (rigidi Sabini). Híresek jósló asszonyaik (Sabella anus, Hor. sat. 1, 9, 29. Sabella carmina, ep. 17, 28). A nép vándorlásával összefüggött a ver sacrum (l. o.) szokása és közös vezért csak harczban választottak. A politikai egységnek ezen körülményből származó hiányánál fogva a S. nép a rómaiaknak kevés akadályt gördített a meghódítás elé. A nép egy része már Romulus idején (a s. nők elrablása) egyesült a rómaiakkal (Liv. 1, 9), a többieket 448-ban Kr. e. legyőzték és 290-ben meghódították M’. Curius Dentatus alatt (Liv. 1, 30. 2, 16. 31. 53. 3, 26), míg 268-ban polgárjogot nyertek. A többi Sabelli szintén szövetséget kötött Romával, de a szövetséges háborúban (91–88-ban Kr. e.) elpártoltak, minek következménye az lett, hogy őket megadásra kényszerítették és azután a polgári joggal megajándékozták. Csak a samniták folytatták a háborút példátlan makacssággal (Liv. 7–9. könyve), míglen Sulla 82-ben Kr. e. 24 győzelem után a samniták szabadságát megsemmisítette, miután Pontius Telesinust megverte és a sok elpusztított helységet római szabadosokkal benépesítette. Strabo idejében úgy a S. mint a samniták nevére is alig emlékeztek. Strab. 5 249. Az általuk lakott földnek közös neve valójában soha sem volt, mert Samnium (Liv. 7, 32. 34), Samnis (Liv. 24, 20. Σαυνιτις, Pol. 3, 90) csak egyes részeket jelentett, különösen a Sagrus- és Liristől DNy.-ra fekvő vidéket; Sabina (η Σαβινη) Latium és Umbria között ÉNy.-on terjedt el a vestinusok határáig. A S. földje zord és hegyes (Apenninus) volt, folyói voltak az Italia czikkelyben említett folyók. Az erősen népes országban csak igen kevés város volt, azok sem megerősített helyek, ilyenek. Amiternum, Sallustius szülőhelye, Reate, Varro szülővárosa, Nursia, a honnan Vespasianus anyja származott, Cutiliae, Cures, Eretum, Nomentum, Falacrinum, állítólag Vespasianus császár szülőhelye. Samniumban laktak: a Sarcini vagy Caraceni Bovianum vetus (ma Pietrabbondante, az egész törzs középpontja) Aufidena és Aquilonia városokkal; a Pentri, városaik Aesernia, Venafrum, Bovianum, Undecimanorum (m. Bojano), Tifernum; a Caudini Caudium, Allifae, Telesia, Maleventum (Beneventum) városokkal; a Hirpini, városaik Equus Tuticus, Acclanum, Aquilonia, Compsa. L. az egyes czímszavakat. SZ. IS.
2. Horatius magánya (nem Sabinum) a sabinusok földjén. Maecenas ajándékozta volt neki e kis területet, Tiburtól (Tivoli) Északra. Saját leirásából tudjuk, hogy 8 rabszolgát tartott egy felügyelővel a föld megmívelésére (ep. 1, 16, 1–14. sat. 2, 7, 218). Továbbá volt mellette 5 paraszt tanya (ep. 1, 14. od. 2, 18, 24), melyeknek birtokosai a közeli Ustica nevű faluban (m. Licenza?) laktak (od. 3, 18, 9. 1, 17, 9). A villához tartozott egy Haedilia nevű kis erdőség (od. 1, 17, 9, 1, 22, 9), közelében pedig volt egy tisztavizű forrás (m. fonte degli Oratini; sat. 2, 6, 2. ep. 1, 16, 12. 18, 104). Talán ezt a forrást nevezi Horatius (od. 3, 13) fons Bandusiaenek, ha ugyan nem értendő alatta az a hasonnevű forrás, mely Horatius születési helye, Venusia közelében fakadt. A mint Tiburból jövet elérkezünk a Digentia patak (m. Licenza, az Anio mellékfolyója) völgyébe, a völgy bejáratánál jobbra találjuk Mandela helységet (m. Bandela vagy Bardela, ep. 1, 18, 104. 105). Innen még körülbelül 4–5 km.-t kell mennünk a völgyben Észak felé, míg Licenza faluval szemben a Mons Lucretilis (m. Corrignaleto) oldalában ráakadunk a forrásra és a villa valószinű helyére. A hely maga gyönyörű kilátása és kellemes, hűs levegője miatt jó nyári tartózkodási hely lehetett (ep. 1, 10, 15. 16, 8 od. 1, 17. L. még od. 2, 18, 14. 3, 4,21). L. B.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
