Bottyán János, Vak Bottyán

Full text search

Bottyán János, Vak Bottyán (1643?Lőrinckáta, 1709. szept. 27.): kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc neves hadvezére. Kisnemesi családból származott. Fiatalon végvári katona lett. Részt vett a törököt kiűző hadjáratokban. Előbb a sellyei végvár hadnagya, majd 1683-tól az esztergomi vár lovasainak főhadnagya. 1685-ben a várat megvédte Ibrahim budai pasa támadása ellen. 1687-ben zsámbéki alkapitány, majd szegedi várparancsnok és Kecskemét, Kőrös, Cegléd katonai parancsnoka. 1692-től ezredes és ezredtulajdonos. A török elleni harcokban elvesztette fél szemét, amiért katonái Vak ~nak hívták. 1701-ben ezredével együtt a Rajna mellé vezényelték a franciák elleni harctérre. Az év végén az elfogott Rákóczival való titkos kapcsolatok vadjávál hadbíróság elé állították, de bizonyíték hiányában fölmentették. 1703-ban a kurucok ellen vezényelték. 1704. okt.-ben Rákóczihoz állt, aki kinevezte generálissá. 1704. nov. 16-án bevette Érsekújvárt. Rövid Duna-Tisza közi hadakozás után a Vág mentén harcolt. 1704. dec. 26-án részt vett a nagyszombati ütközetben, majd a nyugati országhatárt biztosította a császáriak ellen. 1705 tavaszán a dunántúli átkelés biztosítására Dunakömlőd vidékén emeltette Bottyán várát. 1705 őszén a Duna–Tisza közéről indulva kiszorította a Dunántúlról a császári sereget, majd 1707-ben a túlerő ellen sorozatos csatákban megvédte ezt az országrészt. 1708 elején érsekújvári főkapitány lett. Feladata a Csallóköz és a Vág vonalának biztosítása és védelme volt. A trencséni csata után, 1708 végén a bányavárosok katonai parancsnoka. Magas kora ellenére utolsó napjáig a hadban forgott, a táborban, katonai sátrában halt meg agyhártyagyulladásban. Kivételes katonai tehetség volt. Seregében szigorú rendet és fegyelmet tartott, de törődött katonáival, akik szerették és lelkesedtek érte. -, M: B. J. vezénylő tábornok levelezései (Kiadta Thaly Kálmán, Bp., 1883). – Irod. Thaly Kálmán: B. J. (Bp., 1865); Várkonyi Ágnes: Vak B. (Bp., 1951); Várkonyi Ágnes: Az ismeretlen Vak B. (Tört. Szle, 1964. 1. sz.). – Szi. Vitányi János: Újvári kaland (r., Bp., 1951); Szász Imre: Szól a síp (r., Bp., 1953).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages