1Jn 3

Full text search

1Jn 3
1Jn 3.1
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri.
1Jn 3.2
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.
1Jn 3.3
És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.
1Jn 3.4
Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn.
1Jn 3.5
Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn.
1Jn 3.6
Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg.
1Jn 3.7
Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket. Aki az igazságosságot cselekszi, az igazságos, ahogy ő is igazságos.
1Jn 3.8
Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse.
1Jn 3.9
Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentől születtek.
1Jn 3.10
Erről ismerhetők fel az Isten gyermekei és a sátán fiai.
Aki nem az igazságosságot teszi, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét.
1Jn 3.11
Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!
1Jn 3.12
Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak.
1Jn 3.13
Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket.
1Jn 3.14
Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad.
1Jn 3.15
Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet.
1Jn 3.16
A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.
1Jn 3.17
Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból -, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?
1Jn 3.18
Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.
1Jn 3.19
Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket.
1Jn 3.20
Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud.
1Jn 3.21
Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt.
1Jn 3.22
Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük.
1Jn 3.23
Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint.
1Jn 3.24
Aki teljesíti parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad-e, a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages