2Tim 2

Full text search

2Tim 2
2Tim 2.1
Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős,
2Tim 2.2
s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.
2Tim 2.3
Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája.
2Tim 2.4
Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését.
2Tim 2.5
A versenyző is csak akkor nyeri el a babérkoszorút, ha szabályszerűen küzd.
2Tim 2.6
A fáradozó földműves is elsőnek részesül a termésből.
2Tim 2.7
Gondold át jól, amit mondok, az Úr majd megadja neked, hogy mindent meg is érts.
2Tim 2.8
Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért meghurcoltak,
2Tim 2.9
sőt mint valami gonosztevőt, még bilincsbe is vertek, de az Isten szava nincs megbilincselve.
2Tim 2.10
A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban.
2Tim 2.11
Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele;
2Tim 2.12
ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket,
2Tim 2.13
de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.
2Tim 2.14
Ezeket idézd emlékezetükbe, és hívd Istent tanúul, nehogy üres szóharcba bocsátkozzanak. Nem jó az semmire, csak a hallgatók tönkretételére.
2Tim 2.15
Törekedj rá, hogy az Isten színe előtt megbízható maradj, munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár.
2Tim 2.16
A haszontalan, üres szócsépléstől azonban óvakodjál. Ezek ugyanis egyre inkább belesodornak az istentelenségbe,
2Tim 2.17
s fecsegésük úgy terjed, mint a rákos daganat. Közéjük tartozik Himeneusz és Filétusz is,
2Tim 2.18
akik eltévelyedtek az igazságtól, mert azt állítják, hogy a feltámadás már végbement, s ezzel nem kevés embert megzavartak hitében.
2Tim 2.19
De azért az Isten alapköve szilárdan áll, s ez van ráírva: „Az Úr ismeri övéit.” Továbbá: „Aki az Úr nevét hívja segítségül, szakítson a bűnös élettel.”
2Tim 2.20
Egy nagy házban nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelő, ezek alantas használatra.
2Tim 2.21
Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelő rendeltetésű edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.
2Tim 2.22
Kerüld az ifjúkor vágyait, törekedj igaz életre, hitre, szeretetre és békességre azokkal egyetemben, akik tiszta szívvel hívják az Urat segítségül.
2Tim 2.23
Az oktalan és értelmetlen viták elől térj ki, hisz tudod, hogy csak veszekedéssé fajulnak.
2Tim 2.24
Márpedig az Úr szolgája ne veszekedjék, inkább legyen mindenkihez barátságos, a tanításban ügyes és türelmes.
2Tim 2.25
Ellenfeleit szelíden intse, hátha megadja nekik az Isten a megtérést, felismerik az igazságot,
2Tim 2.26
és kikerülnek a sátán kelepcéjéből, aki foglyul tartja őket, hogy alávessék magukat akaratának.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages