Róm 15

Full text search

Róm 15
Róm 15.1
Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük.
Róm 15.2
Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.
Róm 15.3
Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.”
Róm 15.4
Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.
Róm 15.5
Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek,
Róm 15.6
hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját.
Róm 15.7
Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.
Róm 15.8
Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket.
Róm 15.9
A pogányok pedig irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Azért magasztallak a pogányok között, és zsoltárt zengek nevednek.
Róm 15.10
Majd pedig: Örüljetek népével együtt, ti pogányok!
Róm 15.11
S ismét: Dicsőítsétek az Urat, ti népek, mind, magasztaljátok minden nemzetek!
Róm 15.12
Izajás meg ezt mondja: Sarja támad Izájnak, aki a népek uralkodójává emelkedik. Benned bíznak majd a nemzetek.
Róm 15.13
Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.
Róm 15.14
Meg vagyok róla győződve, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, s bővelkedtek minden tudással, hogy egymást figyelmeztessétek.
Róm 15.15
Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem alapján.
Róm 15.16
Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek.
Róm 15.17
Ezzel tehát dicsekedhetem Jézus Krisztusban Isten előtt.
Róm 15.18
Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével.
Róm 15.19
Így jártam be az egész vidéket Jeruzsálemtől Illíriáig, és hirdettem Krisztus evangéliumát.
Róm 15.20
De önérzetbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus nevét már ismerték, s ne a mások rakta alapra építsek, hanem ahogy írva van:
Róm 15.21
Akiknek nem hirdették, majd meglátják, s megértik majd, akik hírét sem hallották.
Róm 15.22
Ez gátolt sokszor benne, hogy hozzátok menjek.
Róm 15.23
De minthogy ezen a tájon már nem akad tennivalóm, s már több éve készülök hozzátok, remélem, hogy amikor átkelek Hispániába,
Róm 15.24
átutazóban láthatlak benneteket, és útbaigazítást kaphatok tőletek, ha majd egy kissé felüdülök köztetek.
Róm 15.25
Most azonban Jeruzsálembe indulok a szentek szolgálatára.
Róm 15.26
Macedónia és Achája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szegény hívek javára.
Róm 15.27
Jónak látták, de tartoznak is vele nekik, mert ha lelki javaikban osztoznak a pogányok, kötelesek anyagiakban segítségükre lenni.
Róm 15.28
Amikor ezt befejezem, és a gyűjtött adományt átadom nekik, Hispániába utazom.
Róm 15.29
Meg vagyok róla győződve, hogy amikor elmegyek hozzátok, Krisztus bő áldásával érkezem.
Róm 15.30
Kérlek benneteket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra s a Szentlélek szeretetére, legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez,
Róm 15.31
hogy megszabaduljak a júdeai hitetlenektől, és hogy a szentek szívesen vegyék Jeruzsálemnek tett szolgálatomat.
Róm 15.32
Akkor, ha Isten akarja, örömmel mehetek hozzátok, hogy körötökben felüdüljek.
Róm 15.33
A békesség Istene legyen mindnyájatokkal! Amen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages