ApCsel 3

Full text search

ApCsel 3
ApCsel 3.1
Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba.
ApCsel 3.2
Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen.
ApCsel 3.3
Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött.
ApCsel 3.4
Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!”
ApCsel 3.5
Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit.
ApCsel 3.6
Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!”
ApCsel 3.7
Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába.
ApCsel 3.8
Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent.
ApCsel 3.9
Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent.
ApCsel 3.10
Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt.
ApCsel 3.11
Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba.
ApCsel 3.12
Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon?
ApCsel 3.13
Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja.
ApCsel 3.14
Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen,
ApCsel 3.15
az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk.
ApCsel 3.16
Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindannyiótok szeme láttára.
ApCsel 3.17
Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is.
ApCsel 3.18
Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztusa szenvedni fog.
ApCsel 3.19
Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára,
ApCsel 3.20
hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust,
ApCsel 3.21
akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által.
ApCsel 3.22
Mózes ezt mondta: „Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!”
ApCsel 3.23
„Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.” -
ApCsel 3.24
A többi próféta is, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak, megjövendölték ezeket a napokat.
ApCsel 3.25
Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. -
ApCsel 3.26
Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját, hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages