Lk 7

Full text search

Lk 7
Lk 7.1
Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba.
Lk 7.2
Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt.
Lk 7.3
A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.
Lk 7.4
Amikor ezek odaértek Jézushoz, nagyon kérték: „Megérdemli, hogy teljesítsd kérését.
Lk 7.5
Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk”.
Lk 7.6
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj!
Lk 7.7
Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.
Lk 7.8
Bár magam is alárendelt ember vagyok, szolgálnak alattam katonák, s ha azt mondom az egyiknek: Indulj! - akkor elindul; ha a másiknak mondom: Gyere ide! - akkor odajön; vagy ha a szolgámnak: Tedd meg! - akkor megteszi.”
Lk 7.9
Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: „Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.”
Lk 7.10
Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták.
Lk 7.11
Történt, hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan.
Lk 7.12
Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból.
Lk 7.13
Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!”
Lk 7.14
Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!”
Lk 7.15
A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának.
Lk 7.16
Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”, és: „Meglátogatta népét az Isten.”
Lk 7.17
S a hír elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé.
Lk 7.18
Ezekről az eseményekről a tanítványai mind beszámoltak Jánosnak. János magához hívatta két tanítványát
Lk 7.19
és elküldte őket az Úrhoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”
Lk 7.20
Amikor a két férfi Jézushoz ért, előadta: „Keresztelő János küldött el minket hozzád, hogy kérdezzük meg: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”
Lk 7.21
Épp sokakat meggyógyított különféle bajokból, betegségekből, és megszabadított gonosz lelkektől, a vakoknak pedig visszaadta a látásukat.
Lk 7.22
Ezért így felelt nekik: „Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot.
Lk 7.23
Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!”
Lk 7.24
Amikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a népnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat?
Lk 7.25
Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Akik drága ruhában járnak és a kényelemnek élnek, a királyi palotákban találhatók.
Lk 7.26
Vagy mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen, mondom nektek, többet mint prófétát.
Lk 7.27
Őróla van megírva: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat.”
Lk 7.28
Mondom nektek, az asszonyok fiai között nincs, aki nagyobb volna Jánosnál. Az Isten országában azonban a legkisebb is nagyobb nála.”
Lk 7.29
Akik hallgatták, az egész nép, sőt még a vámosok is igazat adtak az Istennek, és fölvették János keresztségét.
Lk 7.30
A farizeusok és a törvénytudók ellenben semmibe vették az Isten szándékát, s nem keresztelkedtek meg.
Lk 7.31
„Kihez hasonlítsam ennek a nemzedéknek a tagjait? Kihez hasonlók?
Lk 7.32
A gyerekekhez hasonlítanak, akik ott tanyáznak a piacon és egymásnak kiabálják: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem zokogtatok.
Lk 7.33
Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik s azt beszélitek róla, hogy ördöge van.
Lk 7.34
Eljött az Emberfia, eszik és iszik, s azt mondjátok rá, lám, milyen falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja.
Lk 7.35
A bölcsességet azonban minden gyermeke igazolja.”
Lk 7.36
Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett.
Lk 7.37
Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott.
Lk 7.38
Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal.
Lk 7.39
Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.”
Lk 7.40
Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az kérte: „Mester! Hát mondd el!”
Lk 7.41
„Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel.
Lk 7.42
Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?”
Lk 7.43
„Úgy gondolom az, akinek többet elengedett” - felelte Simon. „Helyesen feleltél” - mondta neki.
Lk 7.44
Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg.
Lk 7.45
Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött.
Lk 7.46
Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával.
Lk 7.47
Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.”
Lk 7.48
Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot nyernek.”
Lk 7.49
A vendégek összesúgtak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?”
Lk 7.50
De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megmentett. Menj békével!”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages