Zak 6

Full text search

Zak 6
Zak 6.1
Majd ismét fölemeltem a tekintetem, és látomást láttam: Négy kocsi jött elő két hegy közül. A két hegy ércből volt.
Zak 6.2
Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak,
Zak 6.3
a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig [hatalmas] deres lovak.
Zak 6.4
Megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek, Uram?”
Zak 6.5
Az angyal így válaszolt: „Ezek itt a négy égtáj felé tartanak; előbb az egész föld Urának színe előtt álltak.
Zak 6.6
A vörös lovak Kelet földje felé tartanak, a fekete lovak Észak földje felé, a fehér lovak Nyugat földje felé, a deres lovak pedig Dél földje felé tartanak.”
Zak 6.7
Az igen erősek pedig mentek, nyugtalanok voltak, türelmetlenek, hogy bejárhassák a földet. Azt mondta nekik: „Menjetek, járjátok be a földet!” Be is járták a földet.
Zak 6.8
Ő pedig odahívott, és azt mondta nekem: „Látod, azok, amelyek észak felé haladnak, azért mennek, hogy Észak földjén lehívják a földre az Úr lelkét.
Zak 6.15
Akkor azután azok, akik távol vannak, eljönnek, és helyreállítják az Úr szentélyét. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.] Ez mind megvalósul, ha egészen megszívlelitek az Úrnak, Isteneteknek szavát.”
Zak 6.9
Az Úr a következő szózatot intézte hozzám:
Zak 6.10
Gyűjtsd össze az ajándékokat a foglyoktól, Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától. Azután menj el Jozijának, Szofoniás fiának házába, aki megérkezett Babilonból.
Zak 6.11
Vedd az ezüstöt és az aranyat, készíts egy koronát, és tedd Józsuénak, Jehocadak fiának, a főpapnak a fejére,
Zak 6.12
s így beszélj hozzá: Ezt mondja a Seregek Ura: Íme a férfi, akinek „Sarj” a neve, mert ahol áll, ott sarjadni fog valami [ő állítja majd helyre az Úr szentélyét.]
Zak 6.13
Ő fogja helyreállítani az Úr szentélyét. Ő fogja viselni a királyi jelvényeket. Trónon fog ülni, és uralkodik. Pap áll majd a jobbján, és békés egyetértés lesz kettőjük között.
Zak 6.14
A korona pedig Heldainak, Tóbiásnak, Jedajának és Jozijának, Szofoniás fiának dicsőséges emlékezetét fogja őrizni az Úr szentélyében.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages