Zak 4

Full text search

Zak 4
Zak 4.1
Azután visszatért az angyal, aki hozzám beszélt, és fölébresztett úgy, mint amikor álmából keltenek föl valakit.
Zak 4.2
Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égő a mécsesek számára, amelyek rajta vannak.
Zak 4.3
Mellette két olajfa van, az egyik jobbról, a másik meg balról.”
Zak 4.4
Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek a dolgok, Uram?”
Zak 4.5
Az angyal, aki hozzám beszélt, ezt válaszolta: „Nem tudod, hogy mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.”
Zak 4.6a
Erre így felelt:
Zak 4.10b
„Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.”
Zak 4.11
Ismét megszólaltam és megkérdeztem: „És mit jelentenek az olajfák a mécstartó mellett jobbról és balról?”
Zak 4.12
[Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tőle: „Mit jelent az olajfa két ága, amelyből a két aranycsövön át olaj folyik?”]
Zak 4.13
Azt felelte: „Nem tudod, mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.”
Zak 4.14
Erre ő: „Ez a két Fölkent, akik az Úr előtt állnak az egész földön.”
Zak 4.6b
Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hatalom által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által - mondja a Seregek Ura.
Zak 4.7
Mi vagy te, nagy hegy? Zerubbábel előtt síksággá változol. Ő majd fölteszi a zárókövet, s közben ezt mondják: Szép, milyen szép!
Zak 4.8
Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám:
Zak 4.9
Zerubbábel keze vetette meg e ház alapját, az ő keze fogja be is fejezni. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött hozzátok.]
Zak 4.10a
Vajon van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját? Örülni fognak majd, ha látják a választott követ Zerubbábel kezében.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me