Dán 1

Full text search

Dán 1
Dán 1.1
Jojakim júdeai király uralkodásának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Bábel királya felvonult Jeruzsálem ellen, és ostrom alá fogta.
Dán 1.2
Az Úr kezébe adta Jojákimot, Júda királyát és a templom edényeinek egy részét. Sineár földjére vitte őket, s az edényeket istenének templomában helyezte el.
Dán 1.3
A király meghagyta Aspenáznak, udvari emberei főnökének, hogy válogasson ki Izrael fiai közül néhány királyi vérből vagy előkelő családból származó ifjat.
Dán 1.4
Legyenek teljesen hibátlanok, csinos külsejűek, jártasak minden bölcsességben, műveltek és képzettek. Legyenek tehát alkalmasak rá, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek. Aspenáznak meg kellett őket tanítania a káldeusok írására és nyelvére.
Dán 1.5
A király a királyi ételekből rendelt nekik ellátást minden egyes napra, és abból a borból, amelyet maga is ivott. Így kellett három éven át nevelkedniük, hogy aztán szolgálatot teljesítsenek a király színe előtt.
Dán 1.6
Ezek között volt Júda törzséből Dániel, Hananja, Misael és Azarja.
Dán 1.7
Az udvari emberek főnöke azonban új nevet adott nekik: Dánielt Béltsacárnak, Hanaját Sadráknak, Misaelt Mesaknak és Azarját Abednegónak nevezte el.
Dán 1.8
Dániel azonban elhatározta magában, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és a borral. Azért arra kérte az udvari emberek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie.
Dán 1.9
Bár az Isten az udvari emberek főnökében jóindulatot és irgalmat ébresztett Dániel iránt,
Dán 1.10
az udvari emberek főnöke mégis ezt felelte Dánielnek: „Félek uramtól, a királytól, aki maga szabta meg számotokra az ételt és italt. Ha úgy látja, hogy arcotok soványabb, mint a veletek egykorú ifjaké, én leszek érte felelős a király előtt.”
Dán 1.11
Ekkor Dániel a felügyelőt kérte meg, akit az udvari emberek főnöke Dániel, Hananja, Misael és Azarja fölé rendelt:
Dán 1.12
„Csak tíz napig tégy próbát szolgáiddal! Adass nekünk főzeléket ételül és vizet italul!
Dán 1.13
Akkor vedd szemügyre a mi arcunkat meg a királyi ételekből táplálkozó ifjak arcát. Aztán tégy úgy szolgáiddal, ahogyan jónak látod!”
Dán 1.14
Hallgatott is a tanácsukra és tíz napig próbára tette őket.
Dán 1.15
Tíz nap múlva külsejükben csinosabbnak és jobban tápláltaknak látszottak, mint a többi ifjak, akik királyi ételeket ettek.
Dán 1.16
Ettől kezdve a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt meg a boritalt, és főzeléket adott nekik.
Dán 1.17
Ennek a négy ifjúnak az Isten megadta a tudományt, és minden írásban és bölcsességben a jártasságot. Ezenkívül Dánielnek még azt is megadta, hogy megértsen minden látomást és álmot.
Dán 1.18
Amikor elérkezett az idő, amelyet a király bemutatásukra meghatározott, az udvari emberek főnöke Nebukadnezár színe elé vezette őket.
Dán 1.19
A király elbeszélgetett velük, és úgy találta, hogy az összes többi között nincs olyan, mint Dániel, Hananja, Misael és Azarja. Mindjárt a király szolgálatába is álltak.
Dán 1.20
Valahányszor a király olyan ügyet terjesztett eléjük, amely bölcsességet és okosságot kívánt, azt tapasztalta, hogy tízszer különbek egész országa minden tudósánál és varázslójánál.
Dán 1.21
Dániel ott is maradt Cirusz király első esztendejéig.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages