Ez 8

Full text search

Ez 8
Ez 8.1
A 6. évben a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor házamban voltam, Júda vénei meg előttem ültek, fölöttem volt az Úr keze.
Ez 8.2
Ezt láttam: egy emberhez hasonló lény jelent meg. Attól lefelé, ami a derekának látszott, tűz volt, a derekától fölfelé meg fénylett valami, mint az érc.
Ez 8.3
Egy kézhez hasonlót nyújtott felém, megragadott a fejem egyik hajfürtjénél fogva, aztán fölemelt a lélek ég és föld közé, s isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe a belső kapu bejáratához, amely északra néz, ahol a féltékenység bálványa volt, amely féltékenységre ingerelt.
Ez 8.4
S lám, ott volt Izrael Istenének dicsősége, amelyet a síkságon láttam.
Ez 8.5
Így szólt hozzám: „Emberfia, fordítsd tekintetedet észak felé!” Észak felé fordítom tekintetemet, s lám, az oltár kapujától északra a féltékenység bálványa állt, egészen a bejáratnál.
Ez 8.6
Így szólt hozzám: „Emberfia, látod mit művelnek? Szörnyűség, amit Izrael háza itt végbevisz, miatta el kell hagynom szentélyemet. De látsz még szörnyűbb dolgokat is.”
Ez 8.7
Ezután elvitt a templomtér bejáratához. Körülnéztem, és egy lyukat láttam a falban.
Ez 8.8
Így szólt hozzám: „Emberfia, törd át a falat!” Áttörtem a falat és ajtó tűnt elő.
Ez 8.9
Ekkor azt mondta: „Lépj be és lásd azt a szörnyűséget, amit itt művelnek.”
Ez 8.10
Bementem és körülnéztem: a falak körös-körül tele voltak mindenféle csúszómászó és visszataszító állat ábrázolásával és Izrael háza bálványainak képeivel.
Ez 8.11
Izrael házának vénei, hetven férfi állt a bálványok előtt - köztük Safán fia, Jaazanjahu is -, s mindegyiknek füstölő volt a kezében, és szállt a tömjén füstje.
Ez 8.12
Akkor ezt mondta nekem: „Láttad, emberfia, mit művelnek a sötétben Izrael házának vénei, ki-ki a maga képekkel díszített szobájában? Azt mondják: Az Úr nem lát minket, az Úr magára hagyta országát.”
Ez 8.13
Majd így szólt hozzám: „Látsz még szörnyűbb dolgokat is, amiket művelnek.”
Ez 8.14
Akkor levezetett az Úr temploma kapujának a bejáratához, amely északra néz. Ott asszonyok ültek, és Tammuzt siratták.
Ez 8.15
Így szólt hozzám: „Láttad ezt, emberfia? Látsz még szörnyűbb dolgokat is.”
Ez 8.16
Most bevitt az Úr templomának a belső udvarába. S lám, az Úr szentélyének a bejáratánál, az előcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi állt az Úr szentélyének hátat fordítva; kelet felé néztek és leborultak kelet felé a Nap előtt.
Ez 8.17
Így szólt hozzám: „Láttad ezt, emberfia? Hát nem elég még Júda házának, hogy ezeket az iszonyatos dolgokat művelik, amik itt folynak? Tele az ország erőszakkal, és folyton-folyvást haragra ingerelnek. Lám, ágat tartanak az orruk elé.
Ez 8.18
Majd én is így teszek haragomban, szemem nem tekint rájuk könyörülettel és nem irgalmazok nekik. Hangosan szólítgatnak majd, de nem hallgatom meg őket.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages