Jer 27

Full text search

Jer 27
Jer 27.1
[Cidkijának, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz:]
Jer 27.2
Így szólt hozzám az Úr: Csinálj magadnak köteleket és egy igát, és vedd a nyakadba őket.
Jer 27.3
Aztán üzenj Edom királyának, Moáb királyának, az ammoniták királyának, Tírusz királyának és Szidón királyának azoknak a követeknek a közvetítésével, akik Cidkijához, Júda királyához jöttek Jeruzsálembe.
Jer 27.4
Ezt az üzenetet adják át uralkodóiknak: „Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene, így szóljanak uralkodóikhoz:
Jer 27.5
Én teremtettem a földet, az embert és az állatokat, amelyek a föld színén vannak, nagy hatalommal és kinyújtott karral. Én annak adom, akinek akarom.
Jer 27.6
Most ezeket az országokat mind Nebukadnezárnak, Babilon királyának a kezébe adtam, aki az én szolgám; még a vadállatokat is neki adtam, hogy őt szolgálják.
Jer 27.7
[Valóban, neki szolgál majd minden nép; sőt, fiának és unokájának is mindaddig, amíg el nem jön az ő országának ideje is, amikor hatalmas nemzetek és nagy királyok őt is szolgaságba vetik.]
Jer 27.8
Amelyik nemzet és ország nem hódol meg Nebukadnezárnak, Babilon királyának, és nem hajtja nyakát Babilon királyának igájába, azt karddal, éhínséggel és döghalállal sújtom - mondja az Úr -, amíg csak kezébe nem adom őket.
Jer 27.9
Ne hallgassatok hát prófétáitokra, jósaitokra, álomfejtőitekre, jövendőmondóitokra és varázslóitokra, akik azt mondogatják nektek: Nem lesztek Babilon királyának alattvalói.
Jer 27.10
Mert hazugságot jövendölnek nektek, ezért számkivetésbe visznek benneteket országotokból; kiűzlek benneteket, és elvesztek.
Jer 27.11
Azt a nemzetet azonban, amely Babilon királyának igájába hajtja nyakát, és meghódol neki, azt békén hagyom országában - mondja az Úr -, hogy művelje és lakjék benne.”
Jer 27.12
Ugyanígy szóltam Cidkijához, Júda királyához: „Hajtsátok nyakatokat - mondtam neki - Babilon királyának igájába; hódoljatok meg előtte és népe előtt, így életben maradtok.
Jer 27.13
[Miért is halnátok meg, te és a te néped, kard, éhínség és döghalál által, amint az Úr megfenyegette azt a népet, amely nem akar meghódolni Babilon királyának?]
Jer 27.14
Ne hallgassatok a próféták szavára, akik így beszélnek hozzátok: Nem lesztek Babilon királyának alattvalói; hiszen hazugságot jövendölnek nektek.
Jer 27.15
Mert nem én küldtem őket - mondja az Úr -, és így hazug módon beszélnek nevemben. A vége aztán az lesz, hogy elűzlek titeket, elvesztek, és elvesznek a próféták is, akik jövendölnek nektek.”
Jer 27.16
Majd a papokhoz és az egész néphez így beszéltem: „Ezt mondja az Úr: Ne hallgassatok azoknak a prófétáknak a szavára, akik ilyenformán jövendölnek nektek: Íme, az Úr templomának edényei [nemsokára] visszakerülnek Babilonból, mert hazugságot mondanak nektek.
Jer 27.17
[Ne hallgassatok rájuk! Inkább hódoljatok meg Babilon királya előtt, mert így életben maradtok; miért is jusson ez a város pusztulásra?]
Jer 27.18
Ha ők valóban próféták, és az Úr szava van bennük, akkor inkább járuljanak könyörögve a Seregek Ura elé, hogy ne jussanak azok az edények is Babilonba, amelyek még megmaradtak az Úr templomában, Júda királyának palotájában és Jeruzsálemben.
Jer 27.19
Mert ezt mondja a Seregek Ura [az oszlopokról, a medencéről, az üstlábakról] és a többi edényről, amelyek még megmaradtak ebben a városban,
Jer 27.20
amiket annak idején nem vitt el Babilon királya, Nebukadnezár, amikor Jeruzsálemből Babilonba fogságba hurcolta Jechonját, Jojakim fiát, Júda királyát [Júda és Jeruzsálem vezető embereivel együtt].
Jer 27.21
Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene azokról az edényekről, amelyek megmaradtak az Úr templomában, Júda királyának palotájában és Jeruzsálemben:
Jer 27.22
Babilonba viszik őket, [és ott is maradnak addig a napig, amelyen majd megkeresem őket] - mondja az Úr. [Akkor majd visszahozom és visszatétetem őket erre a helyre.]”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages