Iz 38

Full text search

Iz 38
Iz 38.1
Abban az időben Hiszkija halálosan megbetegedett. Ámosz fia, Izajás próféta elment hozzá és így szólt: „Ezt mondja neked az Úr: Rendezd el ügyeidet, mert nemsokára meghalsz, s nem maradsz életben.”
Iz 38.2
Erre Hiszkija arccal a fal felé fordulva így könyörgött az Úrhoz:
Iz 38.3
„Emlékezz, Uram, hogy hűségesen és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami kedves neked.” Aztán keserves sírásra fakadt Hiszkija.
Iz 38.4
Ekkor az Úr így szólt Izajáshoz:
Iz 38.5
„Menj, és mondd meg Hiszkijának: Ezt üzeni az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam könyörgésedet, és figyelembe vettem könnyeidet, úgyhogy meggyógyítalak: három nap múlva fölmész az Úr templomába és tizenöt esztendővel megtoldom életedet.
Iz 38.6
Megmentelek Asszíria királyának kezétől, sőt ezt a várost is megoltalmazom.”
Iz 38.21
Majd így rendelkezett Izajás: „Hozzatok ide egy fügés kalácsot, tegyétek rá a daganatra, s meg fog gyógyulni.”
Iz 38.22
Hiszkija ekkor megkérdezte: „Mi lesz rá a jel, hogy fölmegyek az Úr templomába?” Izajás így válaszolt:
Iz 38.7
„Ez legyen neked a jel az Úrtól, hogy megtartja adott szavát:
Iz 38.8
Nos, visszatérítem az árnyékot annyi fokkal, amennyit már lement a nap az Acház-féle lépcsőfokokon, vagyis tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már lement.
Iz 38.9
Hiszkijának, Júda királyának éneke, amikor felépült betegségéből:
Iz 38.10
Így szóltam: Életem napjainak közepén kell alászállnom az alvilág kapuihoz, életem hátralevő éveitől megrabolva.
Iz 38.11
Azt gondoltam: Nem látom többé az Urat az élők földjén. És nem láthatok senkit azok közül, akik a földet lakják.
Iz 38.12
Sátramat lebontják és elveszik tőlem, mint ahogy lebontják sátrukat a pásztorok. Életemet, mint a takács, felgöngyölöd, hogy aztán levághasd a szövőszékről. Még mielőtt az éj felváltja a nappalt, már végzel velem.
Iz 38.13
Siránkozom egészen reggelig, hogy mint az oroszlán, összetöri minden csontomat. Még mielőtt az éj felváltja a nappalt, már végzel velem.
Iz 38.14
Mint a fecskefióka, úgy csipogok, nyögdécselek, mint a galamb. Szemem bágyadtan tekint a magasba: Végy gondjaidba, légy segítségem!
Iz 38.15
Mit is mondjak neki? Miről beszéljek vele? Ő tette ezt mind velem. Egész életemben dicsőítelek minden szenvedésemért!
Iz 38.16
Uram, érted él a szívem, és a lelkem is csak érted él. Meggyógyítottál és hagyod, hogy éljek,
Iz 38.17
még szenvedésem is áldássá vált. Megszabadítottad lelkemet a pusztulás verméből. Hátad mögé vetetted minden vétkemet.
Iz 38.18
Mert az alvilág nem dicsőít téged, és a halál nem magasztal; akik a sírgödörbe szállnak, már nem bíznak hűségedben.
Iz 38.19
Csak aki él, az magasztal, ahogy ma én magasztallak. Az apák hirdessék fiaiknak a hűségedet.
Iz 38.20
Uram, siess segítségemre! És engedd, hadd zengjük zsoltárainkat életünknek minden napján, az Úr házában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages