2Krón 29

Full text search

2Krón 29
2Krón 29.1
Hiszkija huszonöt éves korában lépett trónra, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának Abija volt a neve és Zecharja leánya volt.
2Krón 29.2
Azt tette, ami helyes az Úr szemében, egészen úgy, ahogy atyja, Dávid tette.
2Krón 29.3
Uralkodásának első esztendejében és első hónapjában kinyittatta a templom kapuit, és helyreállította őket.
2Krón 29.4
Egybehívta a papokat meg a levitákat, és összegyűjtötte őket a keleti térségen.
2Krón 29.5
Így szólt hozzájuk: „Hallgassatok meg, leviták! Tartsatok most megszentelődést, és szenteljétek fel az Úrnak, atyáitok Istenének templomát! Távolítsatok el minden tisztátalanságot a szentélyből!
2Krón 29.6
Atyáitok vétkeztek, és azt tették, ami gonosznak számított az Úr, a mi Istenünk szemében. Elhagyták, elfordították arcukat az Úr hajlékától, és hátat fordítottak neki.
2Krón 29.7
Sőt, bezárták az előcsarnok kapuit, kioltották a mécseseket, nem gyújtottak jó illatot, és nem mutattak be égőáldozatokat Izrael Istenének szentélyében.
2Krón 29.8
Ezért az Úr megharagudott Júdára és Jeruzsálemre, rettegést, pusztulást bocsátott rájuk, és gúny tárgyává tette őket, amint saját szemetekkel láthatjátok.
2Krón 29.9
Nos, ezért hullottak el kard élén atyáink, jutottak fogságba fiaink, lányaink és asszonyaink.
2Krón 29.10
Most tehát elhatároztam, hogy szövetséget kötök az Úrral, atyáink Istenével, hogy fordítsa el tőlünk haragját.
2Krón 29.11
Fiaim, ne legyetek hanyagok! Titeket választott ki ugyanis az Úr, hogy előtte álljatok, őt szolgáljátok, elvégezzétek a szolgálatot és illatáldozatot mutassatok be előtte.”
2Krón 29.12
Erre fölkeltek a leviták: Mahat, Amaszáj fia, valamint Joel és Azarja, a kehátiták fiai közül; Merári fiai közül: Kis, Abdi fia és Azarja, Jehallelel fia; a gersoniták közül: Joách, Zimna fia és Éden, Joách fia;
2Krón 29.13
Eliszafán fiai közül: Simri és Jeuel; Aszaf fiai közül: Zecharja és Mattanja;
2Krón 29.14
Heman fiai közül: Jechiel és Simi, Jedutun fiai közül: Semaja és Uziel.
2Krón 29.15
Összegyűjtötték testvéreiket, megszentelődést tartottak, aztán a király meghagyására az Úr szavai szerint bementek, hogy megtisztítsák a templomot.
2Krón 29.16
Majd a papok is bevonultak a templom belsejébe, hogy megtisztítsák. Minden tisztátalanságot, amit az Úr szentélyében találtak, kihordtak a templom udvarára. A leviták pedig fölszedték és a Kedron-völgybe szállították.
2Krón 29.17
Az első hónap elsején kezdték el a tisztogatást, s a hónap nyolcadik napján értek az Úr előcsarnokához. Nyolc napon keresztül tisztították a templomot. Így az első hónap tizenhatodik napján készen is lettek.
2Krón 29.18
Ekkor Hiszkija király elé járultak és jelentették: „Megtisztítottuk a templomot, az égőáldozatok oltárát és minden fölszerelését, továbbá a kitett kenyerek asztalát teljes fölszerelésével együtt,
2Krón 29.19
végül az összes fölszerelési tárgyat, amelyet Acház király uralkodása alatt hűtlensége által megszentségtelenített, helyére tettük és megtisztítottuk. Íme ott vannak az Úr oltára előtt.”
2Krón 29.20
Reggel aztán Hiszkija király fölkelt, összehívta a város főembereit és fölment a templomba.
2Krón 29.21
Felvittek hét fiatal bikát, hét kost, hét bárányt és hét kecskebakot bűnért való áldozatul a királyi házért, a szent helyért és Júdáért. Aztán megparancsolta Áron fiainak, a papoknak, hogy áldozzák fel őket az Úr oltárán.
2Krón 29.22
Miután levágták a bikákat, a papok vették a vért, és ráöntötték az oltárra. Aztán levágták a kosokat, és a vért az oltárra öntötték. Majd a bárányokat vágták le, és vérüket az oltárra öntötték.
2Krón 29.23
Végül odavitték a bűnért való áldozatra szánt bakokat is a király és a gyülekezet elé, és azok rájuk tették kezüket,
2Krón 29.24
majd a papok levágták őket, és vérüket bűnért való áldozatért az oltárra öntötték, engesztelésül egész Izraelért. Azt parancsolta ugyanis a király, hogy egész Izraelért legyen az égő- és a bűnért való áldozat.
2Krón 29.25
A levitákat is kirendelte a templomba cintányérokkal, hárfákkal és lantokkal Dávid királynak, Gád látóembernek és Nátán prófétának intézkedése szerint. Így parancsolta ugyanis az Úr prófétái által.
2Krón 29.26
Ott is álltak a leviták Dávid hangszereivel, meg a papok is a trombitákkal.
2Krón 29.27
Aztán Hiszkija kiadta a parancsot, hogy mutassák be az égőáldozatokat az oltáron. Amikor megkezdődött az áldozat bemutatása, elkezdtek az Úrnak dicsérő éneket zengeni, trombitálni, és Dávidnak, Izrael királyának hangszerein játszani.
2Krón 29.28
Erre az egész gyülekezet leborult, az ének fölcsendült, a trombiták mind harsogtak, amíg az égőáldozat be nem fejeződött.
2Krón 29.29
Az áldozat befejeztével a király és az összes jelenlevők mélyen meghajoltak, és leborultak.
2Krón 29.30
Hiszkija király a főemberekkel együtt meghagyta a levitáknak, hogy Dávidnak és Aszaf látóembernek a szavaival dicsőítsék az Urat. Azok örömmel is énekelték a dicsőítő éneket, s utána meghajoltak és leborultak.
2Krón 29.31
Majd Hiszkija így kezdett beszélni: „Immár felavattátok kezeteket az Úrnak. Most hát gyertek, és mutassátok be a véres és dicsőítő áldozatokat az Úr házában!” Erre az egész sokaság véres, dicsőítő és égőáldozatokat hozott ajándékul az előírás szerint.
2Krón 29.32
A sokaság által bemutatott áldozatok száma ez volt: hetven bika, száz kos és kétszáz bárány. Ezt mindig égőáldozatul az Úrnak szentelték.
2Krón 29.33
A fölszentelési ajándék hatszáz marha és háromezer juh volt.
2Krón 29.34
Csakhogy a papok oly kevesen voltak, hogy nem győzték az égetendő áldozatok bőrét lehúzni. Azért testvéreik, a leviták segítettek nekik, amíg be nem fejeződött a munka, és meg nem szentelődtek a papok. A leviták ugyanis készségesebb szívűek voltak, hogy megszentelődjenek, mint a papok.
2Krón 29.35
Ráadásul tömérdek volt az égőáldozat a közösségi áldozatok hájával és az égőáldozathoz tartozó italáldozatokkal együtt. Így állt helyre a templom istentiszteleti rendje.
2Krón 29.36
Hiszkija az egész néppel együtt örült annak, amit Isten a népnek készített. Ugyanis a dolog gyorsan ment végbe.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages