2Krón 25

Full text search

2Krón 25
2Krón 25.1
Amacja huszonöt éves korában lett király, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának, aki jeruzsálemi volt, Jehoaddán volt a neve.
2Krón 25.2
Azt tette, ami helyes az Úr szemében, de nem egész szívvel.
2Krón 25.3
Mihelyt megerősödött kezében a királyi hatalom, megölette azokat a szolgáit, akik megölték királyi atyját.
2Krón 25.4
De fiaikat nem ölette meg Mózes törvénykönyvének előírása szerint, ahol ezt parancsolta az Úr: „Nem szabad halállal büntetni az atyákat fiaik miatt, sem a fiúkat atyáik miatt, mert mindenkinek csak a saját bűnéért kell halállal lakolnia.”
2Krón 25.5
Amacja összegyűjtötte Júdát, és felállította őket a nemzetségek rendjében, az ezres és a százas csoportok vezetői szerint, egész Júdát és Benjamint. Aztán megszámlálta őket húszévestől kezdve fölfelé. Úgy találta, hogy háromszázezren vannak a kiválasztottak, akik dárdát és pajzsot ragadva hadba vonulhatnak.
2Krón 25.6
Ezeken kívül Izraelből is fogadott százezer vitézt száz talentum ezüstön.
2Krón 25.7
Ekkor Isten egyik embere elment hozzá, és figyelmeztette: „Király, ne vonuljon ki veled Izrael serege, mert az Úr nincs Izraellel vagy Efraim fiával.
2Krón 25.8
Ha veled mennek, bármilyen ügyes és bátor vagy is a csatában, Isten mégis leterít az ellenség előtt. Istenben van annyi erő, hogy segítsen vagy földre sújtson.”
2Krón 25.9
Erre Amacja megkérdezte az Isten emberétől: „De mi lesz azzal a száz talentummal, amelyet az izraeli segédcsapatnak adtam?” Az Isten embere azt felelte neki: „Van annyi az Úrnak, hogy ennél többet is tud adni neked.”
2Krón 25.10
Erre Amacja elkülönítette az Efraimból jött segédcsapatot, hogy menjenek haza. Erre azok nagy haragra lobbantak Júda ellen, és izzó haraggal tértek haza.
2Krón 25.11
Amacja pedig bátran vezette népét. Megérkezett a Só-völgybe és megverte Szeir fiait, tízezer embert.
2Krón 25.12
Tízezret pedig élve fogtak el Júda fiai. Ezeket egy sziklacsúcsra vitték, és a sziklacsúcsról letaszították őket, úgyhogy halálra zúzták magukat.
2Krón 25.13
Közben annak a segédcsapatnak a tagjai, amelyet Amacja visszaküldött, hogy ne menjenek vele a csatába, megrohanták Júda városait Somerontól egészen Bet-Horonig. Háromezer embert megöltek, és sok zsákmányt hurcoltak magukkal.
2Krón 25.14
Történt, hogy amint Amacja az edomiak leverése után visszatért, magával hozta Szeir fiainak istenségeit. Istenek gyanánt felállította őket, leborult előttük, és tömjént gyújtott nekik.
2Krón 25.15
Ezért az Úr megharagudott Amacjára, elküldte hozzá egyik prófétáját, és az kérdőre vonta: „Hogy tudtad szolgálni egy nép isteneit, amelyek saját népüket sem tudták megmenteni kezedtől?”
2Krón 25.16
Még beszélt, amikor ez közbevágott: „Talán a királyi tanács tagjává tettünk téged? Hagyd abba! Miért akarod, hogy megöljenek?” A próféta elhallgatott, de megjegyezte: „Most már tudom, hogy az Isten elhatározta, hogy elpusztít, mivel így viselkedtél, és nem hallgattál a tanácsomra.”
2Krón 25.17
Amacja, Júda királya tanácsot tartott, majd követséget küldött Joáshoz, Jehu fiának, Jehoachásznak a fiához, Izrael királyához ezzel az üzenettel: „Nosza, nézzünk egymással farkasszemet!”
2Krón 25.18
Joás, Izrael királya, ezzel az üzenettel küldte őket vissza Amacjához, Júda királyához: „A libanoni bogáncs követséget küldött a libanoni cédrushoz ezzel a kéréssel: Add a lányodat feleségül a fiamhoz! Közben a libanoni erdő vadja arra jártában eltiporta a bogáncsot.
2Krón 25.19
Azt gondolod: Lám, megvertem Edomot. Emiatt a szíved felfuvalkodott, hogy még nagyobb dicsőségre áhítozzál. Maradj nyugton a házadban! Miért hívod ki magad ellen a sorsot, hogy baj érjen és veled együtt Júdát is?”
2Krón 25.20
De Amacja nem hallgatott rá. Az Isten akarata volt, hogy a hatalmába adja őket, mivel Edom isteneit szolgálták.
2Krón 25.21
Erre Joás, Izrael királya is felvonult és Bet-Semesnél, amely még Júdához tartozik, szembeszálltak egymással: ő és Amacja.
2Krón 25.22
Júda vereséget szenvedett Izraeltől, mire mindenki a sátrába menekült.
2Krón 25.23
De Amacját, Júda királyát, Achaszja fiának, Joásnak a fiát, Bet-Semesnél foglyul ejtette Joás, Izrael királya, és Jeruzsálembe hurcolta. Jeruzsálem falait az Efraim-kaputól a Szeglet-kapuig négyszáz könyöknyi hosszúságban lebontotta.
2Krón 25.24
Aztán az összes aranyat és ezüstöt, valamennyi edényt, amit a templomban Obed-Edomnál találtak, a királyi palota kincseit és a túszokat magával vitte és visszatért Someronba.
2Krón 25.25
Amacja, Joás fia, Júda királya Joásnak, Jehoachász fiának, Izrael királyának halála után még tizenöt évig élt.
2Krón 25.26
Amacja egyéb dolgai az elsőktől az utolsókig meg vannak írva Júda és Izrael királyainak könyvében.
2Krón 25.27
Attól az időtől kezdve, hogy Amacja elpártolt az Úrtól, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben. Erre Lakisba menekült, de utána mentek Lakisba, és ott megölték.
2Krón 25.28
Aztán lovakon visszavitték, és eltemették ősei mellé, Dávid városában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages