2Krón 16

Full text search

2Krón 16
2Krón 16.1
Aza uralkodásának 36. esztendejében Bása, Izrael királya felvonult Júda ellen. Kiépítette Rámát, hogy Aza, Júda királya számára lehetetlenné tegye a szabad mozgást.
2Krón 16.2
Ekkor Aza kihozatta az Úr templomából és a királyi palotának a kincstárából az ezüstöt és az aranyat. Aztán követséget küldött a Damaszkuszban lakó Ben-Hadadhoz, Arám királyához, ezzel az üzenettel:
2Krón 16.3
„Szövetség van köztem és közted, atyám és atyád között. Nos, azért küldtem neked aranyat és ezüstöt, hogy bontsd fel a szövetséget Básával, Izrael királyával, hogy eltávozzon tőlem.”
2Krón 16.4
Ben-Hadad hallgatott Aza királyra, és elküldte seregének vezéreit Izrael városai ellen. Azok megverték Ijont, Dánt, Abelmajimot és Naftali minden raktárvárosát.
2Krón 16.5
Amint ezt Bása meghallotta, abbahagyta Rámában az építkezést és beszüntette a munkáját.
2Krón 16.6
Aza király pedig felszólította egész Júdát, és elhordták Rámából a követ és a fát, amelyet Bása az építkezésre szánt. Belőle építtette ki Gebát és Micpát.
2Krón 16.7
Abban az időben Hanáni látóember fölkereste Azát, Júda királyát, és azt mondta neki: „Mivel Arám királyára támaszkodtál és nem bíztál az Úrban, a te Istenedben, azért menekült meg Arám királyának serege a kezedből.
2Krón 16.8
Pedig ugye, a kusiták és a líbiaiak nagyobb erővel, sokkal több szekérrel és lovassal voltak? Az Úr mégis kezedbe adta őket, mert bíztál benne.
2Krón 16.9
Az Úr szeme ugyanis átvizsgálja az egész földet, és ő erősnek bizonyul azok előtt, akik egész szívvel benne bíznak. Azért oktalanul jártál el, emiatt mostantól fogva háborúk törnek ki ellened.”
2Krón 16.10
Ezért Aza megharagudott a látóemberre, és fogságba vetette, mert annyira felbosszantotta a dolog. Abban az időben Aza a népből is többet megbüntetett.
2Krón 16.11
Aza dolgai az elsőktől az utolsókig mind meg vannak írva Júda és Izrael királyainak könyvében.
2Krón 16.12
Uralkodásának 39. esztendejében Aza igen súlyosan megbetegedett a lábára. De betegségében nem az Urat kereste, hanem inkább az orvosokban bízott.
2Krón 16.13
Uralkodásának 41. esztendejében Aza megtért atyáihoz és meghalt.
2Krón 16.14
Sírjában temették el, amelyet Dávid városában ásatott magának. Ráfektették a ravatalra, amely tele volt fűszerekkel és kenőcsök módjára készített illatszerekkel. Aztán óriási nagy tüzet gyújtottak felette.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages