2Kir 17

Full text search

2Kir 17
2Kir 17.1
A jeruzsálemi Acház 12. évében Ela fia, Hósea lett Szamariában Izrael királya, kilenc esztendőre.
2Kir 17.2
Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, de azért nem úgy, mint Izraelnek azok a királyai, akik előtte voltak.
2Kir 17.3
Asszíria királya, Szalmanasszár hadat vezetett ellene, Hósea azonban behódolt és adózott neki.
2Kir 17.4
De Asszíria királya fölfedezte Hósea egy pártütését. Követet küldött ugyanis Egyiptom királyához, Szóhoz, s nem küldte meg tovább minden esztendőben az adót Asszíria királyának. Ezért Asszíria királya elfogatta és börtönbe vetette.
2Kir 17.5
Azután Asszíria királya az egész ország ellen hadba szállt, Szamaria alá vonult, és három évig ostromolta.
2Kir 17.6
Hósea 9. esztendejében Asszíria királya bevette Szamariát és fogságba hurcolta Izraelt Asszíriába; Halachban, Gozan egyik folyója, a Habor mellé, valamint Média városaiba telepítette őket.
2Kir 17.7
Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából, és idegen isteneket imádtak.
2Kir 17.8
Azoknak a népeknek a szokásaihoz igazodtak, amelyeket az Úr elűzött Izrael fiai elől.
2Kir 17.9
Izrael fiai és a királyok, akiket maguknak választottak, gonosz dolgokat eszeltek ki az Úr, az ő Istenük ellen, s az őrtoronyból a megerősített városokig mindenütt magaslati helyeket építettek,
2Kir 17.10
s minden kiemelkedő dombra, meg minden zöldellő fa alá kőoszlopokat és szent fákat állítottak.
2Kir 17.11
Aztán tömjéneztek ott, mint azok a népek, amelyeket elűzött előlük az Úr, s gonosz tetteikkel ingerelték az Urat.
2Kir 17.12
A bálványoknak szolgáltak, pedig megmondta az Úr: „Ilyesmit ne tegyetek!”
2Kir 17.13
Mégis, az Úr figyelmeztette Izraelt és Júdát a prófétái meg a látóemberek által. Azt mondta: „Térjetek meg gonosz útjaitokról, és tartsátok meg parancsaimat és törvényeimet, pontosan úgy, ahogy atyáitoknak meghagytam, és szolgáim, a próféták által rendeltem nektek.”
2Kir 17.14
De nem hallgattak rá, hanem még nyakasabbnak bizonyultak, mint atyáik voltak, akik nem hittek az Úrban, az ő Istenükben.
2Kir 17.15
Elvetették törvényeit és a szövetséget, amelyet atyáikkal kötött, és parancsait is, amelyeket szívükbe vésett. Mihaszna dolgok után futottak, s így maguk is semmirekellővé váltak. A körülöttük élő népekhez igazodtak, pedig az Úr megtiltotta nekik, hogy ők is azt tegyék, amit azok.
2Kir 17.16
Elhanyagolták az Úrnak, az ő Istenüknek minden törvényét, bálványokat öntöttek maguknak, két borjút, aztán szent fákat állítottak fel és imádták az ég egész seregét, sőt Baalnak is szolgáltak.
2Kir 17.17
Fiaikat és lányaikat tűzbe küldték, jövendőmondásra, varázslásra vetemedtek, s arra adták ma- gukat, hogy azt tegyék, ami gonosznak számít az Úr szemében - így ingerelték.
2Kir 17.18
Ezért az Úr nagy haragra gerjedt Izrael ellen, s eltaszította színe elől; csak Júda törzse maradt meg egyedül.
2Kir 17.19
De Júda sem tartotta meg az Úrnak, az ő Istenének parancsait, hanem az Izrael bevezette szokásokhoz igazodtak.
2Kir 17.20
Ezért az Úr Izrael egész népét elvetette, megalázta, és fosztogatóik kezére adta őket, míg végül el nem taszította őket színe elől.
2Kir 17.21
Akkor Izrael elszakadt Dávidtól, és Nebat fiát, Jerobeámot tette meg királynak. Jerobeám aztán eltérítette Izraelt az Úrtól és súlyos bűnbe vitte.
2Kir 17.22
Izrael fiai a Jerobeám elkövette bűnben éltek, nem hagytak fel vele,
2Kir 17.23
amíg az Úr el nem taszította őket színe elől, amint szolgái, a próféták által előre megmondta, s amíg Izraelt földjéről Asszíriába nem vitte - mind a mai napig.
2Kir 17.24
Asszíria királya embereket hívott oda Babilóniából, Kutából, Avvából, Hamatból és Szefarvajimból, és letelepítette őket Szamaria városaiba; ezek birtokba vették Szamariát és megtelepedtek városaiban.
2Kir 17.25
De már letelepedésükkor sem félték az Urat. Ezért az Úr oroszlánokat szabadított rájuk, ott üvöltöttek köztük.
2Kir 17.26
Jelentették hát Asszíria királyának: „A népek, amelyeket ide hoztál és Szamaria városaiba telepítettél, nem tudják, milyen imádás illeti meg az ország Istenét. Emiatt oroszlánokat szabadított rájuk. Nézd, széttépik őket, mivel nem tudják, hogyan kell imádni az ország Istenét.”
2Kir 17.27
Erre Asszíria királya megparancsolta: „Az onnan elhurcolt papok közül engedjetek egyet vissza, menjen, telepedjék ott le, és tanítsa meg őket az ország Istenének kijáró tiszteletre.”
2Kir 17.28
Így hát azok közül a papok közül, akiket Szamariából elhurcoltak, az egyik visszatért, letelepedett Bételben, s tanította őket, hogyan kell az Urat imádniuk.
2Kir 17.29
Csakhogy ezek a népségek mind bálványt csináltak maguknak, és felállították azokon a magaslatokon berendezett szentélyekben, amelyeket a szamariaiak emeltek, mindegyik nép a maga városában, ahol lakott.
2Kir 17.30
A babiloniaiak Szukkot-Benotról készítettek képmást, a kutiak Nergalt, a hamatiak Asimát,
2Kir 17.31
az avviták Nibchaszt és Tartakot csináltak maguknak, a Szefarvajimból valók pedig elégették gyermekeiket Adrameleknek és Anameleknek, Szefarvajim isteneinek a tiszteletére, tűzben.
2Kir 17.32
Imádták az Urat, de ugyanakkor papokat választottak maguk közül a magaslatokra, hogy a magaslati szentélyekben ellássák a szolgálatot.
2Kir 17.33
Így imádták az Urat, de egyszersmind a maguk isteneinek is szolgáltak, azoknak a népeknek a szokásaihoz híven, amelyek közül oda kerültek.
2Kir 17.34
Mind a mai napig korábbi szokásaik szerint élnek. Nem félik az Urat, nem igazodnak törvényeihez és parancsaihoz, ahhoz a törvényhez és parancshoz, amelyet Jákob fiainak adott, akinek az Izrael nevet adta.
2Kir 17.35
Sőt, szövetséget is kötött velük az Úr, és meghagyta nekik: „Ne tiszteljetek idegen isteneket, ne imádjátok őket, ne szolgáljatok nekik és ne mutassatok be nekik áldozatot.
2Kir 17.36
Csak az Urat imádjátok, s neki mutassatok be áldozatot, aki hatalmas erejével és kinyújtott karjával kivezetett benneteket Egyiptom földjéről; őt imádjátok, neki mutassatok be áldozatot.
2Kir 17.37
Tartsátok szem előtt a rendelkezéseit és utasításait, a törvényt és a parancsokat, amelyeket fölírt nektek, s szabjátok hozzájuk tetteiteket minden időben; ne imádjatok idegen isteneket!
2Kir 17.38
Ne feledkezzetek meg veletek kötött szövetségemről, s ne imádjatok idegen isteneket!
2Kir 17.39
Csak az Urat imádjátok, a ti Isteneket! Ő kiszabadít benneteket minden ellenségetek kezéből!”
2Kir 17.40
De ők nem hallgattak rá, és korábbi szokásaikhoz híven éltek.
2Kir 17.41
Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek ők is mind a mai napig.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages